Európa győzött! Orbán kikullogott a teremből

Szent-Iványi
Szent-Iványi István

“Európa győzőtt! Nagyszerű nap Ukrajnának és vereség Putyinnak és szolgáinak!” – írja facebook-bejegyzésében Szent-Iványi István.

Az Európai Tanács egyhangú döntést hozott a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Ukrajnával és Moldovával. Az EU vezetői nem árulták el azokat, akik most életüket áldozva Európát védik a barbárok ellen.

Szent-Iványi István: “Ennek mi nagyon örülünk, és annak is, hogy a magyar kormány hosszas huzavona után végre feladta e fontos döntés akadályozását és kisomfordált az ülésről. Persze ezutóbbi miatt az örömünk nem teljes, mert nem értjük, hogy mi értelme volt ennek a szánalmas huzavonának, fenekedésnek, nagyotmondásnak, hőbörgésnek, amikor a vége a szégyenszemre kikullogás lett a döntés helyszínéről?”

Nem lett volna sokkal jobb a többiekkel együtt ünnepelni? – kérdezi Szent-Iványi.

“Megúszni a gyanúsításokat, a kemény beszólásokat, amikor már miniszterelnökök azt mérlegelték, hogy egyáltalán helye van-e Magyarországnak az EU-ban? Megérte?”

Az utólagos magyarázkodástól és önigazolástól is jobb lenne tartózkodni, mert az joggal vált ki olyan durva reakciókat, mint amilyent például a belga miniszterelnök mondott: “Aki nem vétózott, az utána tartsa a száját és ne szövegeljen! Mert a döntés az ő nevében is született.”

Örülnünk kellene, hogy az EU meghozta a helyes döntést és mégsem örülhetünk felhőtlenül, mert Magyarország presztízse a romokban, a miniszterelnök nevetségessé tette magát, minket már senki komolyan nem vesz – jegyezte meg Szent-Iványi.

Barkóczi Balázs: Orbánt kiküldték az Ukrajnáról szóló szavazásról

“Menjen, igyon egy kávét!” – ezekkel a szavakkal küldte ki a német kancellár, Olaf Scholz Orbán Viktort a tegnapi szavazásról, amelyen az európai tagállamok vezetői az ukrán tagjelölti státusz lehetőségét vitatták meg.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán ismét bemutatta, hogy nagy mellényből lesz a nagy zakó, a harc pedig számára egészen odáig tart, amíg ki nem küldik kávészünetre.

Orbán Viktor: Ukrajna gyors felvétele nem szolgálja az EU érdekét