Előnyben a Newcastle és a Tottenham, jól van Bentancur

Betancur
Rodirog Betancurt oxigénmaszkkal szállították kórházba. Fotó: Paul Marriott / Shutterstock

Az angol Ligakupa elődöntőjében oda-visszavágós párharcban dől el a továbbjutás, az első találkozón a Newcastle United két góllal nyert az Arsenal otthonában, míg a Tottenham Hotspur hazai pályán egy góllal győzte le a Liverpoolt.

Az Emirates-stadionban Alexander Isak és Anthony Gordon vette be David Raya kapuját, így Eddie Howe csapata minden sorozatot figyelembe véve zsinórban hetedik győzelmét aratta. A Newcastle a bajnokságban Isak egyetlen találatával nyerte hazai pályán, a ligakupa elődöntőjének visszavágóját február 5-én rendezik a St. James’ Parkban.

A Liverpool szerda este Londonban vendégszerepelt.

Rodrigo Betancur, a Tottenham Hotspur közáppályása a hatodik percben, egy szöglet után fejelni próbált, ami után szerencsétlenül fogott talajt és mozdulatlanul terült el a földön. Hosszan ápolták, majd nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a pályáról – edzője, Ange Postecoglou szerint ekkor már ismét eszméleténél volt.

Betancur a találkozó után a kórházból posztolt. „Minden rendben, emberek!” – írta a 27 éves uruguayi játékos, aki a mellékelt fényképen a barátnőjével látható, amint mosolyog és a jobb keze hüvelykujjával jelzi, hogy jól van.

A találkozón 76. percben: Dominic Solanke lesről vette be Alisson kapuját, majd a Spurs négy perccel később már szabályos keretek között is megszerezte a vezetést. A vitát az váltotta ki, hogy Kosztasz Cimikaszt éppen az a Lucas Bergwall rúgta meg csúnyán, aki a gólt is szerezte. A durva belépő után a Liverpool védőjét éppen az oldalvonal mellett ápolták, amikor a svéd játékos megszerezte a vezetést. 

A liverpooli visszavágót február 6-án rendezik meg.

Angol Ligakupa

Elődöntő, első mérkőzés:

Arsenal – Newcastle United 0-2 (0-1)
Gól:
A. Isak (38.), A. Gordon (54.)

Tottenham Hotspur – Liverpool FC 1-0 (0-0)
Gól:
Lucas Bergwall (80.)

Döntetlen az Anfield Roadon és a Craven Cottage-en is