Döntött a NOB: a fallabda bemutatkozhat a 2028-as olimpián!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése megszavazta az amerikai szervezők által javasolt öt sportág, a flag football, a krikett, a lacrosse, a baseball/softball, illetve a fallabda bemutatkozását a 2028-as Los Angeles-i olimpián.
Régóta várt döntést konstatálhattak világszerte a fallabdázók
A sportág egyre dinamikusabban fejlődik. Az utóbbi 20 évben folyamatosan jelen volt az olimpiai sportágak multisport versenyén, a Világjátékokon, és egyre nagyobb figyelmet kapott. Az öt év múlva esedékes játékokon férfi és női egyéni kategóriában rendeznek majd versenyeket.
„Erre a hírre a squash-társadalom több évtizede várt” – jegyezte meg Oszkó Péter, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke.
„Hatalmas lehetőség ez fiatal, feltörekvő sportolóinknak, akik előtt most új távlatok nyílnak meg, és reméljük, hogy sportágunkra még nagyobb figyelem irányul a jövőben”
– tette hozzá a sportvezető.
Magyarország legmagasabban jegyzett játékosa Farkas Balázs, aki jelenleg az 54. a világranglistán
A nőknél Chukwu Hannah alkotott maradandót nemzetközi versenyeken is – tavaly például az U19-es Európa-bajnokságon ezüstérmes volt. Ő most az amerikai egyetemi tanulmányai miatt egy lépéssel hátrébb került a világranglista pontokat adó versenyektől.
Az utóbbi 20 évben Krajcsák Márk volt meghatározó magyar játékos, aki jelenleg a hazai szövetség alelnökeként segíti azt a sportágat, mely nagy hangsúlyt fektet itthon is az utánpótlásra és a masters versenyekre is. Mindezek mellett egyre szélesedő szabadidősportos bázisa van.