Csomós Miklósék az országos bajnokságban is indulnak

   A rali Európa-bajnokság (ERC) mellett az országos bajnokságban is rajthoz áll jövőre a Csomós Miklós, Nagy Attila páros, amely a kontinensbajnoki sorozatban az összetett első öt helyének valamelyikét célozza meg.

    A kettős az M1 aktuális csatornának vasárnap este elmondta, a Pirellivel és a HRT Racinggel kötött megállapodás értelmében az Eb futamai mellett az összes magyar bajnoki viadalon is elindul, ennek pedig két oka is van.


    “Egyrészt a plusz versenykilométerek mindig jól jönnek, másrészt egy hazai bajnoki futam és egy Eb-viadal előtti teszt költségvetése nagyjából azonos. Mindemellett a számtalan rajongónkat is szeretnénk kiszolgálni, a hazai versenyeken pedig könnyebben tudunk velük találkozni” – fogalmazott Csomós.


    A navigátor Nagy Attila több hónapnyi kihagyás után tért vissza versenyzőtársa mellé, és elmondta, az előző idényben elszenvedett két nagyobb balesetük után elsősorban lelki és mentális regenerálódásra volt szüksége.


    “Kicsit megrémisztettek ezek az esetek, és időre volt szükségem, de azért igyekeztem a csapat közelében maradni és kivettem a részem a háttérmunkából is” – nyilatkozta Nagy, aki szerint az Európa-bajnoki mezőnyben nagyon nehéz eljutni a bajnoki címig, de ők minden futamra azért utaznak el, hogy nyerjenek.


    “Átgondoltabban kell mennünk, mint ahogyan eddig, ezért áprilisig elsősorban fejben, mentálisan kell felkészülnünk. Hátra van még jónéhány támogatói szerződés aláírása is, és biztosan szükségünk lesz egy nagy tesztre az idény rajtja előtt” – mondta a navigátor.


    A rali Eb következő szezonja április közepén Magyarországon, a Veszprém és környéki murvás viadallal kezdődik, majd további hét helyszín, közte Svédország, Észtország és Nagy-Britannia következik.

Az elnök önfényezett

IDE KATTINTVA egy további MNASZ “sikerrel” kapcsolatban is olvashatsz tényeket.