Carson Coma: Feldobom a követ – Az Orbán-rendszert kritizáló zeneszámot adott le a Petőfi Rádió

Carson Coma

A Petőfi Rádiónál indult tömeges leépítés bejelentésének napján döntött úgy a csatorna egyik zenei szerkesztője, hogy este adásba kerülhet az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását felemlegető Carson Coma-dal.

Péntek este a Petőfi Rádióban nem sokkal 22 óra előtt a Petőfi Kult elnevezésű műsorblokk utolsó számaként leadták a Carson Coma együttes Feldobom a követ című dalát – vette észre a 444.hu.

Ebben a számban hangzik el több más kormánykritikus megjegyzés mellett ez a pár sor is:

„Utcai harcos orcán fintor,
Ki fogod sípolni, hogy ***?
Mikor az ember strómanként viccel,
Mandinerből a gyűlölet spriccel”

A dalszöveg arra a februári esetre utal, amikor az állami tévé M2 csatornáján futó Petőfi TV-ben kicenzúrázták Orbán Viktor nevének említését egy koncertfelvételből. Erről annak idején a Media1 is beszámolt, ebben a cikkünkben meghallgatható az is, hogyan hangzott el Beton.Hofi Bagira című dala a köztévében.

A Petőfi Rádióban korábban is leadtak Carson Coma-számokat, de a Feldobom a követ című dalt a 444 nem találta meg az eddig lejátszottak között. Ezért a lap szerint akár egy szabotázsnak tekinthető döntés is lehetett a zenei szerkesztőtől, hogy péntek este adásba kerülhetett ez a zeneszám.

Mint arról a Media1 is beszámolt, ezen a napon kezdődött meg ugyanis az a tömeges elbocsátási hullám a Petőfi Rádiónál, aminek során az eddigi stáb szinte minden tagjától megváltak.

Forrás: Media1

Az Animal Cannibals az AI-t hívta segítségül