Böhm Lilla egyéni csúccsal a 15. lett 10 ezer méteren

Böhm Lilla

Böhm Lilla nagyszerű futással a 15. helyen végzett női 10 ezer méteren a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság keddi versenynapján.

A finálé első két, kifejezetten lassú köre után a 33 fős mezőny két részre szakadt. Az élen a szlovén Klara Lukan vezetésével nyolc futó szakadt el a főmezőnytől, amelyben a 29 éves magyar hosszútávfutó középen helyezkedett el. A folytatásban Böhm Lilla szépen tartotta pozícióját és látszólag könnyedén bírta a tempót, majd a táv felétől a kisebb ritmusváltást is jól felvette.

Ahogy fogyott a táv, úgy lettek egyre kevesebben Böhm csoportjában, végül a magyar atléta hat körrel a vége előtt már nem bírta hét közvetlen riválisa tempóját, az utolsó két kilométert szinte egyedül futotta le, a célba pedig 32:41.41 perces egyéni csúccsal a 15. helyen ért be.

“Úgy gondolom, egy egyéni csúccsal nem lehetek elégedetlen, ugyanakkor az van bennem, hogy miért csak öt másodpercet javítottam rajta, miért nem tízet, vagy tizenötöt” – értékelt az MTI-nek Böhm. 

“A középmezőnybe vártam magamat és örülök, hogy ki tudtam maradni a lökdösődésekből és nagyjából egyenletesen stabil tempót tudtam futni. Sajnos hét kilométer után volt egy kis holtpontom, utána leszakadtam, de azért az utolsó két kört igyekeztem megpörgetni és ott mindent beleadtam.”

Az aranyért csatázók nyolcas csoportja a negyedik kilométerre hatfősre apadt, majd hat kilométer után az olasz Nadia Battocletti állt az élre, ritmust váltott és folyamatosan szakította le ellenfeleit. Az utolsó két kör kezdetén már csak ketten voltak vele, 500 méterrel a vége előtt pedig egy újabb tempóváltással őket is lerázta magáról és végül nagy fölénnyel, 30:51.32 perces országos csúccsal győzött.

Gálpál Zsombor a 19. helyen zárta a férfi tízpróbázók versenyét

A BHSE 20 éves versenyzője a 19. pozícióban volt az 1500 méter előtt, amelyet a versenyben maradt 21 sportoló együtt teljesített.

A magyar tehetség a távot 4:43.45 perc alatt futotta le, ezért 659 pontot kapott, ezzel pedig 7528 ponttal zárta karrierje első felnőtt Európa-bajnokságát.

A kétnapos összetett versenyt az észt Johannes Erm nyerte meg kiemelkedő eredménnyel, 8764 ponttal.

(MTI)

Országos csúccsal döntős a férfi 4×400-as váltó