Babos és Gálfi nyert, Valkusz kikapott a Roland Garros selejtezőjében

Babos Tímea
Babos Tímea. Fotó: Loïc Wacziak / FFT

Gálfi Dalma győzni tudott a selejtező első fordulójában a francia nyílt teniszbajnokságon.

A legfrissebb, hétfői világranglistán 147. Gálfira a kínai Kao Hszin-jü (196.) várt a nyitányon, pályafutásuk során először néztek farkasszemet a felek. A kvalifikációban 32. helyen rangsorolt magyar teniszező 1:1 után kétszer is el tudta venni riválisa adogatójátékát. 1:4 után egy brékkel azonban zárkózni tudott a kínai rivális, a szett hajrájában aztán ismét Gálfi volt sikeres fogadóként, ezzel 38 perc után előnybe került.

A második szettben 4:4-ig mindkét játékos hozta saját szervagémjét, akkor Gálfi vesztett adogatóként játékot és bár ezután két játszmalabdát hárítani tudott, a harmadikkal élt a kínai: az 54 perces szett megnyerésével egyenlített.

A döntő játszma elején Gálfi tudott brékelni, 3:0 után viszont a kínai egyenlített. A következő három gém végül Gálfié lett, aki harmadik mérkőzéslabdájával tett pontot a közel két és fél órás összecsapás végére.

Babos Tímea 6:4, 6:4-re múlta felül a spanyol Nuria Parrizas Diazt. Az első játszma rendkívül izgalmasan alakult, mivel Babos három adogatójátékát is elvesztette, ugyanakkor négyszer vette el Diazét. A második szettben 4:4-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd a hajrában a magyar bizonyult jobbnak, így lezárta a mérkőzést.

Valkusz Máté 6:3, 6:2-re alulmaradt a cseh Vit Kopriva ellen, aki a második szettben háromszor is elvette Valkusz adogatását és az első meccslabdával mindössze 76 perc alatt lezárta a találkozót.

A főtáblás szerepléshez három meccset kell nyerni, a 128-as mezőnynek Marozsán Fábián és Fucsovics Márton alanyi jogon tagja.

Roland Garros, selejtező, 1. forduló

Nők:
Gálfi Dalma (32.) – Kao Hszin-jü (kínai) 6:3, 4:6, 6:3
Babos Tímea-Nuria Parrizas Diaz (spanyol)

Férfiak:
Vit Kopriva (cseh, 19.)-Valkusz Máté 6:3, 6:2

(MTI)

Marozsán a nyitókörben búcsúzott Genfben