Az FTC-Telekom nyert az Újpest ellen

Adam Brady
Fotó: Tumbász Hédi

A magyar bajnoki címvédő, éllovas FTC-Telekom 2-1-re legyőzte ősi riválisát, a vendég Újpestet a jégkorong Erste Liga pénteki rangadóján, ezzel újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

A zöld-fehérek a duplázó Adam Brady kevesebb mint három perccel a rendes játékidő vége előtt szerzett találatával nyertek. Az FTC sorozatban kilenc győzelemnél tart, míg az UTE – amely jól kezdte a szezont, de az utóbbi időben sérüléshullám tizedeli – az elmúlt öt meccsből csak egyet tudott megnyerni.

A mérkőzés végén az FTC átvehette a mindkét klubban megfordult Vígh Balázsról elnevezett vándorkupát

carspod

A játékos a 2017 januári veronai buszbalesetben hunyt el. A vándorkupát 2017-ben elsőként az UTE emelhette a magasba, majd sorozatban háromszor, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is a Fradi vihette haza. A 2021-es évi Vígh Balázs Vándorkupa-mérkőzés rendhagyó módon átkerült 2022 januárjára, amikor hosszabbításban sikerült elhódítaniuk a trófeát a lila-fehéreknek. Megtartani azonban már nem tudták, hiszen az FTC tavaly decemberben az Újpest otthonában, ugyancsak hosszabbításban 3-2-re megnyerte a találkozót.

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője

„Ami meghatározta ezt a meccset az minden féle képpen a csapatok frissessége és nem frissessége. Az Újpest múlthéten játszott csütörtökön és vasárnap. Mi múlthéten ugye haza jöttünk Olaszországból, egy 12 órás út után hétfőn érkeztünk haza, utána játszottunk szerdán Fehérváron utána pedig pénteken, vasárnap és kedden itthon és most jött ez az Újpest meccs. Szóval picit erőltetettebb menetben voltunk, mint az Újpest. Erre valamilyen szinten számítottunk is, és látszódott is, hogy a lábaink nem úgy mozognak, ahogy mondjuk az Újpestnek, mert ők frissebbek. Nálunk volt sok fiatal is, akik hoztak még egy plusz lendületet és sokkal jobban álltak bele ebbe a mérkőzésbe, mint a hazaiba, ami egy Derbinél azért várható, hogy nem fognak minden meccsbe úgy beleállni, mint az előzőbe. Talán az első harmad volt a legrosszabb, ilyenkor a lábak ugye nem olyan jók. Utána a srácok egy picit kimozogják a savat és jobb lesz a másodikban és harmadikban is. De látszódott, hogy fogukat összeszorítva próbálkoznak és nincs meg az a lendület, ami szokott lenni. De ezért is szép ez a győzelem, mert még így is, hogy nem volt nagyon erőnk meg lábunk, viszont volt óriási szívünk és egy fantasztikus közönségünk, ami valahogy erőt adott, hogy csúszva-mászva megnyerjük ezt a meccset. Azt gondolom ez egy óriási fegyvertény, hogy így is tudtunk nyerni, kikűzdöttük szó szerint. Ez egy nagyon fontos három pont nekünk.”

Markus Juurikkala, az UTE vezetőedzője

„Először is gratulálok az FTC-nek! Egy góllal lőttek többet, mint mi, szóval értelemszerűen csalódottak vagyunk az eredményt látva, de örülök annak, ahogy játszottunk. Sok fiatal játékosunk volt ma, akik sok jégidőt kaptak, amit mindig jó látni. A fiúk jól teljesítettek, szóval büszke vagyok rájuk és örülök nekik. Szoros meccs volt, egy gól döntött. Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre, az FTC most megtalálta, mi pedig nem, megérdemelték a győzelmet. De örülök annak, ahogy játszottunk és sok pozitívum volt a mai napon, amit tovább tudunk vinni a következő meccsre.”

A nap másik összecsapásán, az alsóházi együttesek csatájában a Feha19 egy héten belül a második győzelmét aratta, ezúttal hosszabbításban, a DEAC ellen.  

Jégkorong Erste Liga

FTC-Telekom – UTE 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
Gól:
 Adam Brady (13., 58.), ill. Tero Taavi Tiala (18.)

DEAC – FEHA19 2-3 (0-0, 1-1, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után
Gól:
 Kamil Mingazov (26.), Anton Vaszikjev (60.), ill. Salamon Zoltán (37.), Genadzy Kasinski (53., emberelőnyben), Seregély Máté (63.)

A tabella:
 1.  FTC-Telekom                 15  11   2   –   2  75-38  37 pont
 2.  Budapest JA                 18   8   2   4   4  71-56  32
 3.  UTE                         18   9   2   1   6  56-47  32
 4.  Gyergyói HK                 19   8   3   1   7  69-59  31
 5.  Corona Brasov               18   9   1   –   8  60-60  29
 6.  DVTK Jegesmedvék            17   6   3   2   6  52-53  26
 7.  SC Csíkszereda              20   6   1   5   8  73-86  22
 8.  FEHA19                      19   4   4   2   9  42-64  22
 9.  DEAC                        18   5   2   2   9  49-64  21
10.  Dunaújvárosi Acélbikák      18   4   –   3  11  43-63  15
    Csíkszeredától három pont levonva.

Forrás: MJSZ / MTI

Élre ugrott az FTC, Debrecenben kapott ki a címvédő