Az FTC döntetlent játszott Korsós Dorina csapatával, a DVSC három góllal kikapott Dániában
A Ferencváros házigazdaként 24-24-es döntetlent játszott Korsós Dorina csapatával, a román Rapid Bucuresti-tel, míg a Debrecen 33-30-ra kapott ki az Odense otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
A magyar csapatból Bordás Réka, Janurik Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra, a vendégektől Orleane Kanor, Eliza Buceschi, Estavana Polman és Mathilde Neesgaard is hiányzott az európai szövetség által a forduló rangadójának választott meccsen.
“Lélektelenül soha” – állt az FTC-szurkolók által a kezdés előtt kifüggesztett feliraton. Ennek az első pillanattól kezdve megfeleltek az előző idényben BL-ezüstérmes csapat játékosai, akik 3-0-s sorozattal kezdtek, de a tizedik percben már döntetlen volt az állás. Vezetni nem tudott a Rapid, mert az FTC ismét lendületbe került, jól védekezett és gyors ellentámadások végén szerezte góljait (11-5). Ekkor még nem dőlt el a meccs, mert a románok egy újabb hármas gólsorozattal csökkentették hátrányukat, a szünetben pedig 14-10-re vezettek a stabilabban kézilabdázó házigazdák.
A szünet sem törte meg a Ferencváros lendületét, Klujber Katrin három gólt lőtt, a fiatal kapus Mészáros Virág büntetőt védett, csapatuk pedig a 42. percben már 20-14-es előnyben volt.
A bukarestiek kapust cseréltek, részben ennek, és néhány elkapkodott ferencvárosi támadásnak is köszönhetően hét percen belül 21-20-ra felzárkóztak. Bíró Blanka bravúros védései ellenére egyenlített a Rapid, és bár az utolsó öt percben mindkét együttes eldönthette volna a találkozót, a támadásban elkövetett hibák miatt ez végül egyiknek sem sikerült.
Andrea Lekic hat gólt lőtt, őt választották a mezőny legjobbjának
Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt találattal, Bíró Blanka 13 védéssel zárt. A túloldalon Korsós Dorina nyolc lövésből hatszor volt eredményes, Diana Ciuca hét, Ivana Kapitanovic hat védést mutatott be.
Az FTC a következő fordulóban, október 22-én a dán Esbjerg otthonában lép pályára a BL-ben. A két csapat az előző kiírásban az elődöntőben találkozott egymással, akkor a Ferencváros nyert az MVM Dome-ban.
“Rendkívül csalódott vagyok, mert úgy gondolom, egy pontot elveszítettünk” – mondta a lefújást követő sajtótájékoztatón Martin Albertsen, az FTC vezetőedzője.
Hozzátette, a két pont megszerzésére készültek, de annak ellenére, hogy jól kezdték mindkét félidőt, volt egy pontja a mérkőzésnek, amikor elkezdtek hibázni, és közelebb engedték az ellenfelet.
“Próbáltuk átvenni azt a hangulatot és mentalitást, amit az egész atmoszféra biztosított számunkra, igyekeztünk a győzelemre koncentrálni, pozitívan gondolkodni, nem félni a vereségtől”
– jegyezte meg a dán tréner.
Korsós Dorina azt mondta, ez egy győzelemmel felérő döntetlen számukra, hiszen nem otthon játszottak, és idegenben mindig nehezebb.
“Nagyon örülünk, nagyon kellett a csapat lelkivilágának ez az egy pont, és az, hogy feltámadtunk a második félidőben. Nem kezdtük jól a meccset, ezen dolgozunk kell, de harcosak vagyunk, és remélem, ezt továbbvisszük a jövőben”
– nyilatkozta a válogatott játékos.
A Debrecen három góllal kikapott Dániában
A magyar csapatból Hornyák Dóra, a hazaiaktól Bo van Wetering és Mia Rej hiányzott.
Minden játékelemben sokkal jobban kezdett az Odense (6-0), több mint hét percet kellett várni az első debreceni gólra. Szilágyi Zoltán vezetőedző kilenc perc elteltével kért először időt, és ezt követően csapatának sikerült megfékeznie az ellenfelet, sőt egy 4-1-es sorozattal csökkentette hátrányát. A rossz kezdéshez képest a folytatásban kimondottan jól tartotta magát a DVSC, egyre hatékonyabb támadójátékának köszönhetően felzárkózott 13-11-re, és a hullámzó első félidő után “csak” 17-14-es hátrányban volt.
A második felvonásban előbb Kácsor Gréta találataival tartotta magát a Debrecen, majd a dánok holland átlövője, a jövő nyáron Győrbe igazoló Dione Housheer a harmadik kiállítása miatt piros lapot kapott. Az egyre jobban védekező magyar együttes visszakapaszkodott 26-24-re, ekkor a háromszoros BL-győztes vezetőedző, Ole Gustav Gjekstad időt kért. Kilenc perccel a vége előtt már csak egy találat volt a – hazaiakat többször is hibázásra kényszerítő – vendégek hátránya, de az üres kapus támadójátékuk nem vált be, ezt kihasználva az Odense egy 3-0-s sorozattal eldöntötte a meccset.
Maren Aardahl hét, Elma Halicevic és Dione Housheer hat-hat góllal, Althea Reinhardt tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Kácsor Gréta 12 lövésből tíz gólt szerzett, Töpfner Alexandra hatszor talált be. A két debreceni kapusnak összesen hat védése volt.
Az egy győzelemmel és három vereséggel álló DVSC a következő fordulóban, október 21-én Háfra Noémi együttesét a montenegrói Buducnost Podgoricát fogadja.
“A kezdés, mindkét félidő eleje szörnyű volt, de utána megtaláltuk a ritmusunkat, játszottuk a játékunkat, és felszabadultan, egyre bátrabban kézilabdáztunk. A védekezésünk egy kicsit jobb lett, támadásban a befejezéseink jobban működtek” – nyilatkozta Szilágyi Zoltán a lefújás után a Kossuth Rádiónak.
A vezetőedző úgy fogalmazott, az első félidő második része már rendben volt, hiszen visszajöttek a mérkőzésbe, és a találkozó végjátékát is aránylag szorossá tudták tenni. Hozzátette, örömteli, hogy ilyen jó meccset játszottak az Odense otthonában. Nincs hiányérzete, inkább örül annak, hogy nagyot léptek előre csapatszinten, és jó arcukat mutatták a BL egyik legjobb csapata ellen.
Ugyanebben a csoportban a kapus Szikora Melinda és a jobbszélső Faluvégi Dorottya együttese, a német bajnok és kupagyőztes SG BBM Bietigheim házigazdaként 34-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen. Faluvégi hat kísérletből háromszor talált be, Szikora harmincból 11 védéssel zárt.
EHF női kézilabda Bajnokok Ligája
4. forduló
B csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Rapid Bucuresti (román) 24-24 (14-10)
FTC: Böde-Bíró, Mészáros (kapusok), Bölk 5, Cvijics 1, Deszpotovics, Edwige, Hársfalvi 1, Kisfaludy 1, Klujber 5, Kovács, Kukely, Lekics 6 (2), Malestein 4, Márton 1, Simon, Tomori.
Bukarest: Ciuca, Kapitanovic, Sandru (kapusok), Badea 2, Fernández 4 González 1, Grozv 2, Hernández, Janjusevics 3 (1), Kassoma 3, Mogensen, L. Kanor, Korsós 6 (3) López Herrero 3, Ostase.
Metz Handball (francia)–MKS Zaglebie Lubin (lengyel) 42-26 (22-10)
Vipers Kristiansand (norvég)–Team Esbjerg (dán) 37-38 (15-20)
Október 1., vasárnap
16:00 Ikast Handbold (dán)–Krim Mercator Ljubljana (szlovén)
A csoport:
Odense HB (dán) – DVSC Schaeffler 33-30 (17-14)
Odense: Reinhardt, Ten Holte (kapusok), Aardahl 7 (2), Aune 3, Dano, Hagesö 3, Halilcevic 6, Hansen, Housheer 6, Höjund 4, Löseth, Mejlvang, Nüsser, Rushfeldt Deila 3, Valle Dahl 1 (1), Van der Vliet.
DVSC: Bartulovic, Gabriel (kapusok), Costa 1, Csernyánszki 1, Füzi-Tóvizi 1, Grosch, Haggerty 1, Hámori 4, Johansson, Jovovics, Kácsor 10, Petrus 3, Planéta 2, Töpfner 6 (1), Vámos M., Vámos P. 1.
SG BBM Bietigheim (német) – Brest Bretagne HB (francia) 34-30 (17-16)
Október 1., vasárnap
14:00 IK Sävehof (svéd)–CSM Bucuresti (román)
16:00 Győri Audi ETO KC–WHC Buducnost BEMAX (montenegrói) (Tv: Sport 1)
Forrás: MKSZ / MTI
Térdműtét miatt hosszú kihagyás vár Szöllősi-Zácsik Szandrára