Átadják a Keszthely Zenei Díjat a Fülesbagoly Tehetségkutatón

A tavalyi évhez hasonlóan idén augusztus 3-án is megrendezik a Balaton-parton, egészen pontosan Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A döntős együttesek festői környezetben, nagyjából 50 méterre a víztől, a Zenepavilon szabadtéri színpadán zenélhetnek. A nagyszabású könnyűzenei versenyen fellépést lehet nyerni a Bagossy Brothers Company elé, a KeszthelyFesztre, a Petőfi Rádióba és a Petőfi TV-be, ráadásul a szervezők és Keszthely városa díjat is alapított közösen.

A tehetségkutatón közel 30 nyereményt adnak át a szervezők, köztük fellépést a Bagossy Brothers Company előtt és a KeszthelyFeszten, merchandise gyártást a Zeneszöveg.hu-tól, a WMMD-től pedig tanácsadást illetve egy előadó digitális jelenlétének optimalizálását lehet nyerhet. Újdonság az idei évben, hogy Keszthely Zenei Díj néven díjat alapítottak a szervezők és a város. Keszthely első írásos emléke 777 éves, ezért Regős Ábel kétszeres Magyar Klipszemle-díjas rendező 777 ezer forint értékben klipet készít az elismerésben részesülő együttesnek. Egy zenekar a Thermal Camping Aqua Land és Faházas Villaparkban pihenheti ki fáradalmait, ugyanis egy hosszú hétvégét tölthetnek el Ráckevén, ahol kényelmes apartmanok, a termálfürdő komplex szolgáltatásai és félpanziós ellátás várja őket. 

A tehetségkutatón megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 1 millió forintos hangszeres támogatás.

A Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében egy kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában és a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok! című műsorában, a teljes Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat fellépői közül egyetlen szerencsés dalát pedig rotációban játssza majd a rádió.

A versenyre a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon lehet jelentkezni július 21-ig. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek ülnek, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, valamint Warnusz Zsuzsa Artisjus-díjas zenepedagógus, zenész. 

A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program és Keszthely Város Önkormányzata támogatásával, 31 zenei szervezet, illetve szereplő partnerségében, a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található. 

Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/937047957738800?active_tab=about

Tudtad?