Aranyérmes Késely Ajna és Kós Hubert is!

Késely Ajna

Kós Hubert címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a belgrádi úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, Török Dominik egyéni csúccsal negyedikként zárt. Késely Ajna aranyérmes 400 méter gyorson.

A szerb fővárosban 800 méteren aranyérmes – ezzel élete első egyéni felnőtt aranyát bezsebelő – Késely Ajna a második idővel (4:14.13 perc) várta a finálét.

A 22 éves magyar úszó 300 méternél érte be a cseh Barbora Seemanovát, a hajrában pedig már nem is engedte maga elé riválisát és 4:06.56 perces idővel diadalmaskodott.

Késely szerezte a magyarok 10. aranyát, amivel a küldöttség beállította minden idők legeredményesebb szereplését, a 2016-os londoni kontinensviadalról, az összéremszámot (26) tekintve pedig a 2012-es debreceni Eb termését érte be.

„Az edzőm, Kovács Ottó azt mondta a döntő előtt, hogy a jelenlegi fizikai állapotomban olyan 4:08-as időre lehetek képes, de ha fejben rendben lesznek a dolgok, akkor lehet jobb. Szerencsére kétszáz méter körül láttam, hogy Seemanova lassul, én pedig jó erőben éreztem magam, így sikerült felzárkóznom. Ráadásul jól jött ki, hogy éppen a jobb oldalamon úszott, mivel én arra tudom gyorsabban venni a levegőt. Nagyon boldog vagyok, hogy a végén a hajrá is sikerült” – nyilatkozta Késely a vegyes zónában.

Női 400 m gyors, Európa-bajnok:

carspod

   KÉSELY AJNA 4:06.56 perc
2. Barbora Seemanova (Csehország) 4:06.72
3. Francisca Martins (Portugália) 4:10.94

Kós Hubert címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen, Török Dominik egyéni csúccsal negyedikként zárt

Kós Hubert, a 200 méter hát világbajnoka az előfutamban, majd a középdöntőben is idei legjobbjával zárt, másodikként (1:58.12 perc) várta a finálét, míg Török egyéni csúcsát (1:59.02) megközelítve a negyedik helyen (1:59.07) készült a rajtra.

A fináléban az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készülő Kós mellen tetemes, majd egymásodperces hátrányba került izraeli riválisával szemben, azonban az utolsó 50 méteren gyorson óriási hajrával fordított és 1:57.21-es idővel diadalmaskodott.

Török Dominik élete első egyéni Eb-döntőjében 1:58.89-es egyéni csúccsal zárt, azonban a hőn áhított olimpiai szintet (1:57.94) nem tudta megközelíteni.

„Leginkább most az érem miatt bosszankodom, hiszen bő két tizedre volt a bronz. Előzetesen elégedett lettem volna azzal, ha ott lehetek a dobogón, de nincs meg a szint, egyik sem, ez most így nagyon szomorú” – nyilatkozta Török.

Férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:

   KÓS HUBERT 1:57.21 perc
2. Ron Polonsky (Izrael) 1:57.36
3. Berke Saka (Törökország) 1:58.62
4. TÖRÖK DOMINIK 1:58.89

Kapás Boglárka bronzérmet nyert, Jakabos Zsuzsanna pedig negyedik lett 200 méter pillangón

A 35 éves Jakabos Zsuzsanna a szombati előfutamban mindössze egy tizedre volt, hogy kijusson a hatodik olimpiájára, a középfutamban azonban némiképpen távolabb került a 2:08.43 perces ötkarikás szinttől. Azonban így is a harmadik idővel (2:09.42) várta a finálét, míg a szám 2019-es világbajnoka és jelenlegi egyetlen olimpiai szintese, Kapás másodikként (2:09.35) készült.

Jakabosnak ezúttal elfogyott az ereje, nem volt esélye az olimpiai szintre, 2:10.26 perccel a negyedik lett, eközben viszont Kapás óriási hajrával, úgy, hogy féltávnál csak hetedik volt, 2:08.22-vel bejött harmadiknak, hét századra volt az ezüsttől.

„Nem gondoltam volna, hogy harcban leszek a végén az aranyért, de ez egy nagyon jó jel az olimpia előtt. Ezzel az idővel viszont szerintem még nem lehet döntőbe jutni Párizsba, szóval még faragnom kell, de most legalább látom, hol tartok” – nyilatkozta Kapás Boglárka, aki elárulta, közvetlenül a finálé előtt megtudta, hogy férje, Telegdy Ádám utazhat a francia fővárosba, Kovács Benedeknek ugyanis a római Sette Collin nem sikerült őt megelőzni a hazai rangsorban 200 méter háton. 

„Ettől nagyon megnyugodtam és felszabadultam, szerintem ezért is lett ez ilyen jó.”

„Megpróbáltam tegnap kétszer, és ma egyszer, de az élet nem akarta úgy, hogy ez most sikerüljön. Azért az az egy tized elképesztően kevés, olyan gyorsan nem lehet lenyomni a stopperórát, ugyanakkor nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen időre voltam képes, hiszen nagyon mélyről indultam, az év elején ugyanilyen időt úsztam, gyorsúszásban….” – mondta Jakabos, aki hozzátette, nagyon büszke arra, hogy amióta él (1988) kevesebb olimpiát rendeztek nélküle, mint vele. A 11. Eb-jén szereplő Jakabos kijelentette, így most hosszú idő után végre nyaralni fog.

Női 200 m pillangó, Európa-bajnok:

    Helena Rosendahl Back (Dánia) 2:07.88 perc
2. Lana Pudar (Bosznia-Hercegovina) 2:08.15
3. KAPÁS BOGLÁRKA 2:08.22
4. JAKABOS ZSUZSANNA 2:10.26

Sárkány Zalán bronzérmes 1500 méter gyorson

Ezt a döntőt eredetileg szombaton rendezték volna, ám akkor a hatalmas vihar miatt nem engedték elrajtolni a mezőnyt a leghosszabb medencés versenyre.

Sárkány Zalán, a szám olimpiai indulója – aki a harmadik idővel várta a finálét – három riválisával együtt rögtön ellépett a többiektől. Az ír Nathan Wiffen – a regnáló világbajnok Daniel Wiffen ikertestvére – 100 méternél kiszállt a versenyből, így Sárkány, valamint a 16 éves török Kuzey Tunceli és az ukrán olimpiai ezüstérmes Mihajlo Romancsuk maradt a dobogóra.

Meglepetésre Tunceli 1200-nál ellépett tőlük, Romancsuk pedig Sárkánnyal szemben növelte az előnyt, így viszonylag korán kialakult az első három helyezés.

Sárkány 15:06.67 perces idővel csapott célba, Gálicz László 15.23.48-cal ötödik lett.

„Nagyon lassú volt a kezdés, ezt éreztem belülről és tudtam, hogy végén egy nagy hajrára lesz szükség. Azonban most egyszerűen nem volt meg bennem az az erő, ami ehhez elengedhetetlen, ezt kell visszaszereznem az olimpiára. Egy picit csalódott vagyok amiatt, hogy az egyéni csúcsommal nyertem volna” – nyilatkozta Sárkány, aki az elmúlt szezonban az Arizona State egyetemen edzett, a következő idényben azonban már az Indiana csapatát erősíti majd.

Férfi 1500 m gyors, Európa-bajnok:

   Kuzey Tunceli (Törökország) 14:55.64 perc
2. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 15:00.99
3. SÁRKÁNY ZALÁN 15:06.67
.5. GÁLICZ LÁSZLÓ 15.23.48

A női 4×100 méteres vegyesváltó ezüstérmet nyert, a férfi staféta pedig a negyedik helyen végzett

A nőknél a Komoróczy Lora, Békési Eszter, Ugrai Panna, Pádár Nikolett összeállítású négyes 4:01.50 perces országos csúccsal lett második, és a 2017-es budapesti világbajnokságon Burián Katalin, 
Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Molnár Flóra által felállított 4:03.08-as rekordját adta át a múltnak.

Ez volt a 27. magyar érem a medencés versenyek során, ez minden idők legjobb éremtermése, a 2012-es debreceni kontinensviadalon felállított rekord (9-10-7) dőlt meg.

A férfiaknál a Jászó Ádám, Sós Dániel, Kós Hubert, Szabó Szebasztián összeállítású négyes 3:35.05 perces idővel negyedikként zárt.

4×100 m női vegyesváltó, Európa-bajnok:

   Lengyelország 3:58.71 perc
2. MAGYARORSZÁG (KOMORÓCZY LORA, BÉKÉSI ESZTER, UGRAI PANNA, PÁDÁR NIKOLETT) 4:01.50 – országos csúcs
3. Dánia 4:02.03

4×100 m férfi vegyesváltó, Európa-bajnok:

   Ausztria 3:33.41 perc
2. Lengyelország 3:33.44
3. Ukrajna 3:33.50
4. MAGYARORSZÁG (JÁSZÓ ÁDÁM, SÓS DÁNIEL, KÓS HUBERT, SZABÓ SZEBASZTIÁN) 3:35.05

Jászó Ádám hatodik lett 100 méter háton

A szám olimpiai szintese hetedikként (54.25 mp) várta a finálét, azonban nem tudta megjavítani középdöntős idejét, és 54.56-tal a hatodik lett.

A számot a görög Aposztolosz Hrisztu nyerte 52.23 másodperccel.

Ez volt az eddigi legrosszabb úszásom, eszméletlenül lassan kezdtem, és ugyan a második ötven már nem volt olyan borzasztó, nem sikerült jól. Nagyon fáradt vagyok már, ez volt a kilencedik úszásom” – mondta a pécsi versenyző, aki még a 4×100 méter vegyesváltó első tagjaként lesz érdekelt Belgrádban.

Férfi 100 m hát, Európa-bajnok:

   Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 52.23 másodperc
2. Evangelosz Makrijannisz (Görögország) 52.83
3. Ksawery Masiuk (Lengyelország) 53.56
..6. JÁSZÓ ÁDÁM 54.56

Szabó Szebasztián hetedik 50 méter gyorson

A szám olimpiai szintese idei legjobbjával (22.03 másodperc), az ötödik idővel várta a finálét.

A győriek 28 éves versenyzője ugyan a legjobban rajtolt (0.62 másodperc), azonban a dobogóért folytatott harcba nem tudott beleszólni, 22.09-es idővel csapott célba.

A számot a görög Krisztian Kolomejev nyerte 21.72-vel, egyetlen századdal megelőzve honfitársát, Mariosz Sztergiosz Bilaszt.

Férfi 50 m gyors, Európa-bajnok:

   Krisztian Kolomejev (Görögország) 21.72 másodperc
2. Mariosz Sztergiosz Bilasz (Görögország) 21.73
3. Vladiszlav Buhov (Ukrajna) 21.85
…7 SZABÓ SZEBASZTIÁN 22.09

(MTI)