Ábrahám Minna harmadik aranyérmét szerezte meg

Ábrahám Minna
Ábrahám Minna. Fotó: Herencsényi Istán/European Aquatics

Ábrahám Minna győzött, Komoróczy Lora pedig második lett a litvániai junior úszó Európa-bajnokság vasárnapi befejező napján.

Ábrahám Minna – aki Vilniusban korábban tagja volt az Eb-első 4×200-as női gyorsváltónak, egyéniben pedig megnyerte a 200 gyorsot, a 100-as távon pedig másodikként végzett – zárásképpen diadalmaskodott a 400 gyors döntőjében. 

Minna döbbeneteset robbant, hiszen az egyéni csúcsa 4:16.07 volt eddig, most meg 4:09.85 alatt száguldott végig a nyolc hosszon, ami egészen elképesztő teljesítmény. 

Komoróczy Lora, akárcsak egy esztendeje Belgrádban, ismét nagy csatát vívott a 100 hát döntőjében a román Silisteanuval, akkor 14 századdal előtte ért a falhoz, most viszont riválisa 67-tel volt jobb úgy, hogy Lorának a 2023-as ideje (1:01.10) ugyanúgy ezüstöt ért volna, minthogy az új bajnok igen komolyat javult egy év alatt (1:00.72).

A vasárnapi döntők harmadik magyar szereplője, Antal Dávid, aki 200 méter pillangón harmadik volt, az úszásnem 50-es sprinttávján hetedikként zárt.

Magyarország az Eb-t négy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zárta, a medáltáblázaton második helyen végzett.

Forrás: MÚSZ / MTI

Két újabb magyar ezüstérem Vilniusban