A románokat is legyőzte a junior kézilabda-válogatott

junior kézilabda-válogatott
Slavko Kolar/Rokometna zveza Slovenije

A magyar válogatott 32-26-ra legyőzte a román együttest a szlovéniai junior kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

A szerdai nyitókörben a cseheket 27-24-re múlta felül Sótonyi László szövetségi edző együttese, ezúttal pedig már a szünetben öt találattal vezetett, hogy aztán végül hatgólos sikert arasson. 

Kovács Tamás hétszer volt eredményes, Radvánszki Attila 14 védéssel járult hozzá a sikerhez. Román részről Daniel Stanciuc nyolcszor talált be – a magyar szövetség (MKSZ) eredményközlője alapján.

A magyar válogatott szombaton ugyancsak 19 órától Norvégiával találkozik. A rendhagyó lebonyolítási rend értelmében az első helyezettek, valamint az A, a B és a C csoport másodikjai, illetve a D, az E és az F csoport másodikjai közül a legjobb kerül a középdöntőbe.

Férfi kézilabda junior Európa-bajnokság

D csoport, 2. forduló:

Magyarország – Románia 32-26 (17-12)
Magyarország:
 Győri, Radvánszki (kapusok), Bali 1, Balogh, Balogh, Barna 5, Csanálosi, Gazsó 5, Horváth, Juhász 1, Kathi, Kovács 7, Molnár 3, Szabó 1, Terjék 4 (1), Tóth 5.
Románia: Berghoffer, Cozmaciuc, Podovei (kapusok), Focsaneanu 2, Gheorghe, Golea, Grigore 2, Niculaie 1, Oancea 7, Pavlov, Pintoiu, Radu 3, Sabou 1, Stanciuc 8 (1), Voica, Zaritchi 2.

Csehország – Norvégia 28-36 (15-18)

A csoport állása: 1. Norvégia 4 p (+16), 2. Magyarország 4 p (+9), 3. Csehország 0 p (-11), 4. Románia 0 p (-14).

Július 13. 19:00: Magyarország-Norvégia

A csoportelsők, valamint a két legjobb csoportmásodik jut a felső ági középdöntőbe, a 4 gyengébb csoportmásodik, valamint a négy legjobb csoportharmadik a 9-16. helyért, a két leggyengébb csoportharmadik és a csoportnegyedikek a 17-24. helyért folytatják. 

Forrás: MKSZ / MTI

Világbajnoki ezüstérmes a női junior kézilabda-válogatott