A listavezető Paksi FC győzött Újpesten is

Újpest-Paks
Molnár Zsombor, az Újpest kapusa (k) büntetőből gólt kap a a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában játszott Újpest FC - Paksi FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A listavezető Paks 2-1-re győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az újpesti szurkolók a mérkőzés előtt élőképpel emlékeztek meg a Megyeri úti stadion névadója, Szusza Ferenc születésének századik évfordulójáról. A lelátón kirajzolódott a legendás futballista arcképe, a kerítésre pedig egy idézet került ki tőle: “engem idekötött minden, a gyermekkor, a barátok, az újpesti utcák és a Megyeri úti stadion”.

Az első negyedórában az iramra nem lehetett panasz, de helyzet nem alakult ki, mert a játékosok nem tudtak az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni. A játékrész derekán a gyors gólváltástól megélénkült a találkozó, amelyen a lila-fehérek kerültek fölénybe, de a fővárosi csapat Szappanos bravúros védései miatt nem tudott fordítani, így a két együttes döntetlennel vonulhatott az öltözőbe.

Térfélcserét követően valamelyest visszavettek a tempóból a csapatok, de így is mindkét fél előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, azonban a hazaiaknál Ambrose, a vendégeknél pedig Könyves várt túl sokat, így a védők utolérték és szerelték a két csatárt. 

A Paks fokozatosan átvette az irányítást, fölénye pedig hamar góllá érett, miután egy bal oldali szöglet után Hahn fejelt a kapuba. A fővárosiak megzavarodtak a bekapott góltól, így az éllovas többször eldönthette volna a három pont sorsát, azonban Molnár három-négy alkalommal is óriási védéssel tartotta meccsben a csapatát. Az Újpest a hajrában sem tudott újítani, így a Paks megérdemelten diadalmaskodott.

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője

„Az első félidőben passzívabban játszottunk, a második játékrészben a szél is segített, mint ahogy az Újpestnek is az elsőben. Összességében nem volt szép a játék, minden nézőnek gratulálok, aki ezt végignézte. Ma inkább a csapatjátékunk dominált, annak ellenére, hogy több lehetőségünk is volt. A csapatjátékunk jobban működött, mint az Újpesté, szerintem megérdemelten nyertünk. Az őszi idényben többen is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, bár ma azért is volt egy kicsit visszafogottabb a játékunk, mert voltak játékosaink, akik nem százszázalékos állapotban edzettek a héten, ez azért látszott a játékunkon. Örülünk, hogy a tabella élén vagyunk, de nem foglalkozunk vele különösebben, változatlanul azt gondoljuk, hogy mindig meccsről meccsre kell haladni” 

OTP Bank Liga, 15. forduló

Újpest FC – Paksi FC 1-2 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 3078 néző, v.: Berke
Gól: Varga B. (24.), illetve Könyves (23., 11-esből), Hahn (63.)
Újpest FC: Molnár Zs. – Kastrati, Anculasz (Hall, 57.), Kosanovic, Tamás – Onovo – Varga B. (Kiss T., 66.), Mörschel (Mack, 75.), Tajti, Csoboth (Ganea, 75.)- Ambrose (Sasere, 66.)
Paksi FC: Szappanos – Lenzsér (Szabó B., 83.), Kinyik, Szabó J. – Kovács K., Papp, Horváth K. (Földi, 88.), Mezei, Osváth – Könyves (Böde, 71.), Hahn (Szélpál, 83.)

Újpest-Paks
Budapest, 2023. december 3.Lirim Kastrati, az Újpest (b) és Szabó János, a Paks (j) játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában játszott Újpest FC – Paksi FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Diósgyőr legyőzésével elmozdult a kiesőzónából a ZTE

Az első perctől az újonc Diósgyőr lépett fel támadólag, míg a Zalaegerszeg a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt, abból próbált gyors ellentámadásokat vezetni, de erre csak elvétve volt lehetősége. Az idő múlásával fokozódott a piros-fehérek fölénye, viszont a vendég védők számos lövést blokkolni tudtak, amikor pedig ez nem sikerült, akkor Dombó védett, illetve Pozeg Vancas fejesénél a bal kapufa segítette ki a zalaegerszegi kapust.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, azaz a Diósgyőr támadott, a Zalaegerszeg védekezett, de az első félidő első feléhez hasonlóan a hazaiak fölénye meddőnek bizonyult, azaz helyzetek nem voltak. A vendégek a szórványos ellenakciók egyikéből Mim remek egyéni megmozdulásának köszönhetően – kisodródott helyzetből lőtt a rövid felső sarokba a keresztléc érintésével – váratlanul vezetést szereztek. 

A bekapott góltól teljesen megzavarodott a DVTK, amelyet előbb még megmentett a kapufa, de Mim második gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában is elképzelés nélkül futballozott a miskolci együttes, amely így semmi veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára, míg a felbátorodó ZTE a hosszabbításban a kegyelemdöfést is megadta a riválisának.

Sikerükkel a kék-fehérek elmozdultak a kiesőzónából, Márton Gábor vezetőedző pedig, aki 2020-ban már irányította az együttest, visszatérése óta először vezette győzelemre a ZTE-t.

Diósgyőri VTK – Zalaegerszegi TE FC 0-3 (0-0)
Miskolc, 3652 néző, v.: Vad II.
Gól: Mim (65., 74.), Ubochioma (93.)
Diósgyőri VTK: Ogyincov – Gera, Szatmári, Csorbadzsijszkij, Stephen – Holdampf, Bényei (Feuillassier, 67.) – Acolatse (Jurek, 73.), Pozeg Vancas (Obounet, 79.), Pernambuco (Lukács, 67.) – Edomwonyi (Kampecisz, 67.)
ZTE FC: Dombó – Huszti, Evangelu, Várkonyi, Medgyes – Sankovic – Mim (Kovács B., 75.), Bedi, Németh D. (Ubochioma, 66.), Sajbán – Mance (Croizet, 66.)

A Mezőkövesdet sem tudta legyőzni a címvédő

A Ferencváros játszott fölényben az első félidőben, de labdabirtoklását kevés helyzetre tudta csak váltani, gólig pedig nem jutott. A mezőkövesdiek bátran játszottak és nem elégedtek meg csupán a védekezéssel, szórványos támadásikat viszont nem koronázta siker.

A félidő végén ijesztő jelent zajlott a mezőkövesdi 16-oson belül, egy beívelést követően a vendégek kapusa felugrott a labdáért és a ferencvárosi Abena elől megszerezte a játékszert, de estében tarkón rúgta ellenfelét, aki elterült a földön. Abenát hosszú percekig ápolták, majd hordágyon vitték le a pályáról.

A második játékrészt óriási lendülettel kezdte a címvédő, az első 10-15 percben több nagy helyzetet is kidolgozott, de képtelen volt a kapuba találni, ahogy a folytatásban is minden lehetőségét kihagyta, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

A Konferencia-ligában csütörtökön a Cukarickit legyőző FTC ezzel sorozatban negyedik meccsén nem tudott nyerni a bajnokságban és már a vesztett pontok tekintetében is az éllovas Paks mögött van.

Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Groupama Aréna, v.: Káprály, 6127 néző
Ferencváros: Dibusz – Botka (Katona, 46.), Abena (Wingo, 45+2.), Cissé, Civic – Makreckis, Zachariassen, Abu Fani (Besic, 76.) – Marquinhos (Tokmac, 61.), Pesic, Lisztes.
Mezőkövesd: Piscitelli – Kojnok, Pillár, Beriasvili, Vajda – Cseke, Gomis – Molnár G., Cseri (Nagy G., 87.), Da. Babunski (Szalai, 92.) – Drazic.

Kecskeméti TE – MTK Budapest 1-2 (1-1)
Gól:
 Horváth K. (45+1., 11-esből), illetve Antonov (13., 60., mindkettőt 11-esből)

Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 3-1 (2-0)
Gól:
 Kodro (6., 76., utóbbit 11-esből), Christensen (34.), illetve Colley (58.)

Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 0-0

A tabella:
 1. Paksi FC                15  9   4   2    29-16  31 pont
 2. Ferencvárosi TC         14  8   3   3    35-16  27
 3. Fehérvár FC             15  7   3   5    31-24  24
 4. Debreceni VSC           15  7   3   5    23-19  24
 5. Puskás Akadémia FC      15  6   6   3    24-20  24
 6. MTK Budapest            15  6   3   6    16-24  21
 7. Kecskeméti TE           15  6   2   7    24-25  20
 8. Diósgyőri VTK           15  6   2   7    21-24  20
 9. Újpest FC               15  6   2   7    23-30  20
10. Mezőkövesd Zsóry FC     14  4   2   8    17-22  14
11. ZTE FC                  15  4   2   9    20-32  14
12. Kisvárda Master Good    15  3   2  10    14-25  11

December 6., szerda
19:30, Mezőkövesd Zsóry FC – Ferencvárosi TC

A 16. forduló programja

December 8., péntek:
Puskás Akadémia FC-Kecskeméti TE 20.00

December 9., szombat:
MTK Budapest-Debreceni VSC 13.15
ZTE FC-Újpest FC 15.45

December 10., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 15.30
Paksi FC-Ferencvárosi TC 18.00

Forrás: MTI / paksifc.hu

Alekszandar Pesic a 98. percben szerzett győztes gólt Szerbiában