A legjobb tíz közé kerülés a férfi kézilabda-válogatott célja az Európa-bajnokságon
Nehéz csoportban és nehéz ágon szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatott a szerdán kezdődő és január 28-ig tartó németországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, amelyen a legjobb tíz közé kerülés a célja.
A magyarok a csoportkörben Münchenben pénteken Montenegróval, vasárnap Szerbiával, jövő kedden pedig Izlanddal találkoznak. Mindhárom mérkőzés 20.30-kor kezdődik, a középdöntőbe az első két helyezett jut.
José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány együttese tavaly januárban a világbajnoki nyolcadik helyezésével kijutott a nyári, párizsi olimpia márciusi selejtezőtornájára, a három csoportellenfél azonban az Európa-bajnoki szereplésével szeretné elérni ugyanezt. Ebből a szempontból a riválisok motiváltabbak lehetnek a magyaroknál, utóbbiaknál azonban a megszokottnál több fiatal, illetve világversenyen szerzett tapasztalattal nem rendelkező kézilabdázó került a keretbe.
Közéjük tartozik a szélső Krakovszki Zsolt és ikertestvére, Bence, valamint Imre Bence, illetve a kapus Andó Arián, Palasics Kristóf és Bartucz László is. Utóbbi poszton a rutin szempontjából nagy különbség lesz minden találkozón a magyarok és ellenfelük között.
A montenegróiak közül Nebojsa Simic a német élvonalbeli MT Melsungennél Sipos Adrián klubtársa. A szerbeknél Dejan Milosavljev az északmacedón Vardar Szkopjéval megnyerte Bajnokok Ligáját, a német Füchse Berlinnel pedig az Európa-ligát. Honfitársa, Vladimir Cupara tavaly nyárig négy éven keresztül a Telekom Veszprémet erősítette, jelenleg pedig Rosta Miklós csapattársa a román Dinamo Bucuresti-nél.
Az izlandiaknál a 38 éves Björgvin Páll Gústavsson már a 2008-as olimpián is ott volt, ahol ezüstérmet nyert. Korábban éveken keresztül a német és a svájci bajnokságban védett. Viktor Gísli Hallgrímsson jelenleg a francia HBC Nantes kapusa, előzőleg a dán GOG-ben játszott.
A magyar válogatott legutóbb 2010-ben szerepelt világversenyen Mikler Roland nélkül. A Szeged kapusa ezúttal egészségi okok miatt nem vállalta a szereplést. Az elmúlt években Székely Mártonnal remek párost alkottak a válogatottban, ám a szakmai stáb most nem számít a Tatabánya játékosára.
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke múltidézéssel nyitotta meg a férfiválogatott Európa-bajnokságot megelőző sajtótájékoztatóját
“Nem is olyan régen, 2019-ben még én is együtt készültem a válogatottal a világbajnokságra. Most elnökként, meglehet, némileg másképp, de ugyanúgy készülök az Európa-bajnokságra, nagy izgalommal várom a tornát, amelyen én is a lelátón fogok szorítani, először Münchenben, majd remélhetőleg Kölnben is. Természetesen a márciusi olimpiai selejtező az egyik kiemelt esemény válogatottunk életében idén, de hangsúlyozom, hogy ez az Eb, ahogy minden világverseny önmagában is nagy súlyú és nem lehet félvállról venni. Úgy gondolom, így állnak ehhez a játékosok és a stáb is – hangsúlyozta az MKSZ elnöke, majd rátért a kontinensviadallal kapcsolatos elvárásokra is. – Az első feladat a csoportból való továbbjutás, amely önmagában nehéz feladat lesz, hiszen – a nemzetközi sajtó elmondása alapján is – rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk. A torna egészét tekintve az Elnökség döntése alapján az első tíz hely valamelyikének megszerzése a hivatalos célkitűzés. Zárásként Ilyés Ferenc a szurkolókhoz is szólt: – Bízom benne, hogy minél több magyarral találkozunk majd Németországban, a hírek szerint szinte végig telt ház előtt játsszuk majd a mérkőzéseinket, így igazi kézilabda ünnepre számítok.”
A magyarok pénteken Tatabányán 26-25-re kikaptak Csehországtól edzőmérkőzésen, másnap viszont Telkiben zárt kapuk mögött, nem hivatalos találkozón négy góllal nyertek. Montenegró előbb a horvátoktól 29-25-re, majd a szlovénoktól 37-32-re kapott ki.
A szerbek Szlovákia 31-24-es legyőzése után a lengyelekkel szemben 38-33-ra, a spanyolokkal szemben pedig 32-26-ra maradtak alul. Izland kétszer játszott Ausztriával: előbb 33-28-ra, majd 37-30-ra nyert.
Chema Rodríguez, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya magyarul köszöntötte a sajtó képviselőit, majd röviden szólt az Eb-ről is. Ezt követően a felkészülés értékelésével folytatta az Eb-vel kapcsolatos gondolatait.
“Elégedett vagyok a felkészülésünkkel, véleményem szerint jó munkát végeztek a srácok. Két felkészülési mérkőzést játszottunk Csehország ellen. Az elsőn, amelyet mindenki láthatott, nem szerettük volna felfedni a lapjainkat, így az igazi gyakorlás a másnapi, épp itt Telkiben lejátszott mérkőzés volt számunkra. Amellett, hogy azt a találkozót megnyertük, elégedett voltam a csapat által mutatott játékkal, a csoportmérkőzések előtt nagy hasznunkra vált ez a második találkozó. Ami az Eb-szereplésünk illeti, nehéz csoportba kerültünk, épp ezért már a legelső, Montenegró elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz számunkra. Annál inkább is, mivel egy világverseny első mérkőzése mindig különleges és megvannak a maga nehézségei. Amennyiben sikerül megnyernünk az első meccset, úgy már sokkal jobb esélyekkel tekinthetünk előre a középdöntőre.”
Továbbjutás esetén a magyarok a kölni középdöntő-csoportban folytatják az A és a B csoport első két-két helyezettje ellen. Előbbiben az olimpiai bajnok Franciaország és a házigazda Németország az esélyes Észak-Macedóniával és Svájccal szemben, utóbbi négyesben pedig Spanyolország és Horvátország számít favoritnak Romániával és Ausztriával szemben. A középdöntőből csoportonként az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak.
Lékai Máté, a magyar férfiválogatott csapatkapitánya
“Mindig a következő ellenfélre koncentrálunk csak, így egyelőre csak Montenegróra készülünk. A mi csoportunkban a játékosok többsége játszott már egymás ellen, pláne az izlandiakkal, akikkel az utóbbi időben minden évben játszunk a világversenyeken. A mi csoportunkban lévő másik három válogatott még nem jutott ki olimpiai kvalifikációs tornára, amely elérésére ez az Eb az utolsó esélyük, tehát mindegyik nagyot fog küzdeni. A szerb válogatott erősödött talán a legtöbbet az elmúlt években. A korábban rájuk jellemző problémák – edzőkkel, a szövetségen belül és a játékosok között – úgy tűnik, megoldódtak, a spanyol edzőjük, Antonio Gerona pedig amellett, hogy összegyűjtötte a legjobb játékosokat – akik nagy többsége mind a Bajnokok Ligájában játszik –, rendet is tett a csapaton belül.”
Az európai szövetség nyolcas erősorrendjében Magyarország, Izland és Montenegró sem szerepel, ott van viszont a nyolcadik helyen Szerbia. A szerző szerint a spanyol Antoni Gerona szövetségi kapitány kinevezése óta folyamatosan javul a csapat, amelynek tagjai egyre inkább elsajátítják a játékrendszert, és most már készen állnak arra, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak egy világversenyen. Keretükből hiányozni fog Stefan Dodic, akit a 2022-es junior Európa-bajnokság legjobb játékosává választottak. A csapatkapitány, a francia bajnokság góllövőlistáját vezető balszélső Nemanja Ilic szereplése sérülés miatt kérdéses.
Az erősorrendet a világbajnok Dánia vezeti az olimpiai címvédő Franciaország és a legutóbbi Európa-bajnok Svédország előtt
A 24 csapatos mezőnyben három újonc lesz: Georgia, Görögország és a Feröer-szigetek válogatottja. A szerdai nyitónapon a düsseldorfi labdarúgóstadionban, a Merkur Spiel-Arenában sportági világcsúcsot jelentő körülbelül 53 ezer néző látja majd a Franciaország – Észak-Macedónia és a Németország-Svájc meccseket. A létesítmény befogadóképessége futballmeccseken 54 600, koncerteken 66 ezer fő. Az eddigi rekordot a 2014 szeptemberében 44 189 szurkoló előtt rendezett Rhein-Neckar Löwen – HSV Hamburg német bajnoki találkozó jelentette a frankfurti futballstadionban.
A csoportmeccseknek München, Mannheim, Berlin és Düsseldorf, a középdöntő mérkőzéseinek Köln és Hamburg, a döntő hétvégének pedig Köln ad otthont.
A nyári, párizsi olimpia férfi kézilabdás mezőnyének már tagja a házigazda francia, a világbajnok dán, valamint a japán és az argentin válogatott. A németországi Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut az ötkarikás játékokra. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az olimpiára vagy a selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőben.
A magyar férfiválogatott Eb-kerete
Kapusok: ANDÓ Arián (Balatonfüredi KSE), BARTUCZ László (MOL Tatabánya KC), PALASICS Kristóf (Logrono La Rioja, spanyol)
Jobbszélsők: KRAKOVSZKI Zsolt (HSA-NEKA), IMRE Bence (FTC-Green Collect)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (MOL Tatabánya KC), MÁTHÉ Dominik (PSG Handball, francia), ILIC Zoran (Hamburg, német)
Irányítók: LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), HANUSZ Egon (TvB Stuttgart, német), FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC), SIPOS Adrián (MT Melsungen, német)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), KRAKOVSZKI Bence (MOL Tatabánya KC)
A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 12., péntek
20:30: Magyarország – Montenegró
Január 14., vasárnap
20:30: Magyarország – Szerbia
Január 16., kedd
20:30: Magyarország – Izland
Forrás: MKSZ / MTI