A jégkorong Erste Liga listavezetője kikapott Miskolcon
Kikapott a DVTK Jegesmedvék otthonában a listavezető Ferencváros a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapjának zárómérkőzésén.
Az első harmad gólcsendben telt, majd a második felvonásban Lövei Dávid duplájával előnybe került a Miskolc, amely a szünetig még kétszer betalált a vendégek hálójába. Az FTC az utolsó húsz percben már csak szépíteni tudott, a hajrában pedig a DVTK egy újabb góllal bebiztosította győzelmét.
Steve Kasper, a Diósgyőr vezetőedzője
“Úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk. Szerintem az első harmad mindkét fél részéről az egyik legszínvonalasabb játékot hozta, amit ebben a ligában láttam. Gyors volt a játék, emlékszem a kispadon felnéztem az órára és nehéz volt elhinni, hogy már tíz perce játszunk. Jó és gyors játék volt, ami megalapozta a meccset. Hiszek abban, hogy ha hátul erősek vagyunk, akkor az jó támadásokhoz vezet. Jól kontrolláltuk a korongot és jól védtük a területeket, amikből sok támadást tudtunk kialakítani, gólokat is tudtunk szerezni. Ezek mind a mi javunkra döntötték el a meccset.”
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője
“Semmi óriási dolog nem történt, csak annyi, hogy volt egy komoly sorozatterhelésünk, ez már a BJA ellen is látszódott. Emberek vagyunk, nem robotok, fáradunk, az ellenfél frissebb volt. Kevesen is voltunk, van pár sérültünk, ami szintén a fáradtságkor szokott előjönni. Ennek ellenére le a kalappal a srácok előtt, büszke vagyok arra, ahogy küzdöttek. A DVTK jól és gyorsan játszott, az egy az egy elleni párharcoknál pedig látszódott, hogy frissebbek. Jókor jön nekünk a szünet és az a jó hír, hogy nem leszünk mindig ennyire fáradtak.
A Csíkszereda 4-2-re legyőzte hazai pályán a Dunaújvárosi Acélbikákat. A 2021/22-es kiírás győztese a meccs elején Sofron István góljával szerezte meg a vezetést, de a DAB még a szünet előtt egyenlített. A második játékrészben a hazai együttes három találatával gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, majd az utolsó felvonásban még kétszer eredményes volt.
A DEAC 5-3-ra kikapott Újpesten
A hazaiak már az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert, de még a szünet előtt szépíteni tudott a vendég Debrecen, amely a folytatásban fordított, de előnye nem tartott sokáig. Az UTE ugyanis még a szünet előtt kétszer betalált, majd az utolsó felvonásban egy újabb góllal eldöntötte a mérkőzést.
A címvédő Gyergyói HK 2-1-re legyőzte idegenben a Corona Brasov együttesét. A kiélezett első felvonást követően előbb a házigazda, majd a vendég együttes is betalált, az utolsó játékrész első percében pedig Bodó Christopher döntötte el a találkozót a Gyergyószentmiklós javára.
Jégkorong Erste Liga
DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom 5-1 (0-0, 4-0, 1-1)
Gól: Lövei Dávid (24., 29.), Gianluca Cesar Esteves (30., emberelőnyben, 59., emberelőnyben üres kapuba), Vladislav Kulesov (36.), ill. Jozef Hrabal (42.)
SC Csíkszereda – Dunaújvárosi Acélbikák 6-2 (1-1, 3-1, 2-0)
Gól: Sofron István (5.), David Levin (22., emberelőnyben), Karel Kubat (31., 58.), Troy Neil Rutkowski (40.), Becze Tihamér (58.), ill. Szalma Zsolt (11.), Santeri Sillanpaa (34.)
UTE – DEAC 5-3 (2-1, 2-2, 1-0)
Gól: Travis David Ewanyk (2., 38., a másodikat emberhátrányban, 48.), Miro-Pekka Saarellainen (12.), Julius Nyquist (37., emberelőnyben), ill. Gregor Koblar (17.), Rétfalvi Kristóf (22.), Kamil Mingazov (26.)
Corona Brasov – Gyergyói HK 1-2 (0-0, 1-1, 0-1)
Gól: Judd Blackwater (34.), ill. Sebastien Sylvestre (40.), Bodó Christopher (42.)
A tabella:
1. FTC-Telekom 18 12 2 1 3 82-46 41 pont
2. Budapest JA 20 9 3 4 4 78-60 37
3. UTE 20 10 2 1 7 64-56 35
4. Gyergyói HK 21 9 3 1 8 74-66 34
5. DVTK Jegesmedvék 20 8 3 3 6 64-60 33
6. Corona Brasov 20 10 1 – 9 64-64 32
7. SC Csíkszereda 21 7 1 5 8 79-88 25
8. DEAC 21 5 3 2 11 56-76 23
9. FEHA19 20 4 4 2 10 44-68 22
10. Dunaújvárosi Acélbikák 23 6 – 3 14 61-82 21
Forrás: MJSZ / MTI