A házigazda németek sima sikerével rajtolt a labdarúgó Európa-bajnokság

Wirtz
Florian Wirtz szerezte az Európa-bajnokság első találatát

A házigazda német válogatott 5-1-re legyőzte az egy félidőn át emberhátrányban játszó skót csapatot a 17. labdarúgó Európa-bajnokság pénteki, müncheni nyitómérkőzésén, a magyar érdekeltségű A csoportban.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően jelentős német mezőnyfölénnyel indult a kontinensviadal első összecsapása, a korai vezetés pedig még magabiztosabbá tette a pontosan futballozó hazaiakat, akik a skótok tömörülése ellenére többször is gyorsan átjátszották a középpályát. 

Még húsz perc sem telt el, mire Wirtz és Musiala a német válogatott történetének két legfiatalabb Eb-gólszerzője lett (21 év és 42 napos, illetve 21 év és 109 napos). Azzal pedig, hogy a szünetig háromgólos előnybe, ráadásul létszámfölénybe került a játék valamennyi szegmensében riválisa fölé kerekedő német együttes, eldőlt a három pont sorsa.

10. perc: az első helyzetét gólra váltotta a német válogatott. Kroos a félpályától ívelte ki a labdát a jobb szélre, Kimmich középre passzolt, Florian Wirtz pedig 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, Gunn csak belekapni tudott (1-0).

19. perc: Gündogan passzával Havertz ugrott ki jó ütemben a bal oldalon, egy higgadt csel után a tizenhatoson belül Jamal Musiala elé tálalt, aki egy testcsel után 12 méterről, nagy erővel a jobb felső sarokba lőtt (2-0).

43-44. perc: a második büntetőgyanús német helyzet videózása tizenegyest és emberelőnyt ért: Porteous csúszott rá az öt és felesnél Gündogan lábára, ezért kiállította őt a játékvezető. Kai Havertz megtorpant, majd jobbra lőtte a büntetőt, Gunn balra dőlt el (3-0)

A türelmes, pontos játék a fordulást követően is helyzetek sorát eredményezte a vendéglátók előtt, az átlövéseik ugyan nem hoztak eredményt, ám így is növelni tudták előnyüket és még lesgólt is szereztek. A hajrában a  találkozót kapura tartó kísérlet nélkül záró skótok öngóllal szépítettek, a magabiztos német sikert nem veszélyeztette semmi.

68. perc: a 16-oson belül Gündogant szerelő skót védőről pattant a labda az öt perce pályán lévő Niclas Füllkrug elé, aki 15 méterről nagy erővel lőtte ki a bal felső sarkot (4-0).

87. perc: öngóllal szépítettek váratlanul a skótok: balról érkező beívelés után német és skót játékos is hozzáért a labádhoz a tizenhatoson belül, aztán a menteni igyekvő Rüdiger saját kapujába fejelt (4-1).

93. perc: a négygólos különbségről a csereként beállt Emre Can gondoskodott, aki 19 méterről, szemből az utolsó másodpercekben vette célba a bal alsó sarkot (5-1).

A kontinensviadalok történetében ez volt a legnagyobb különbségű győzelem nyitóösszecsapáson.

Labdarúgó Európa-bajnokság

A csoport:

Németország – Skócia 5-1 (3-0)
München, 66 ezer néző. Vezette: Turpin (francia)
Gól: Wirtz (10.), Musiala (19.), Havertz (45+1. – tizenegyesből), Füllkrug (68.), Can (93.), illetve Rüdiger (87., öngól)
Kiállítva: Porteous (44.)
Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt – Andrich (Gross, 46.), Kroos (Can, 80.) – Musiala (Müller, 74.), Gündogan, Wirtz (Sané, 63.) – Havertz (Füllkrug, 63.)
Skócia: Gunn – Hendry, Porteous, Tierney (McKenna, 77.)- Ralston, McTominay, McGregor (Gilmour, 67.), Robertson – McGinn (McLean, 67.), Adams (Hanley, 46.), Christie (Shankland, 82.)

(MTI)

EURO 2024