A Győri Audi ETO KC egy góllal nyert Brestben

Kari Brattset Dale
Kari Brattset Dale nyolc lövésből hét gólt szerzett. Fotó: Olivier Stephan / BBH

A címvédő Győri Audi ETO 35-34-re győzött Brestben vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

Per Johansson vezetőedző együttese három győzelemmel és egy döntetlennel kezdte a csoportkört, így látogatott a százszázalékos Bresthez. 

A házigazda 3-0-s sorozatával kezdődött a mérkőzés, a lassan bemelegedő ETO 4-4-nél érte utol vendéglátóját. 

Az első negyedóra végére összeállt a Győr támadójátéka, a hatékonyabb és sok esetben gyors befejezéseknek, illetve a remek védekezésnek köszönhetően a 20. percben 14-9-re már a kisalföldi alakulat vezetett. 

Az első 24 percben mindössze egy lövést védtek a Brest hálóőrei, 19-12-ről kezdték meg a szünet előtti utolsó öt percet a felek, innen zárkózott a pihenőre három gólra a francia együttes.

A fordulást követően egy négygólos sorozattal 25-19-re távolodott el a címvédő, a játék képét pedig továbbra is hullámzás jellemezte, rövid periódusokban volt jobb, fókuszáltabb hol az egyik, hol a másik csapat, a védekezés viszont mindkét kapu előtt valamivel stabilabb volt, mint az első félidőben. 

Az utolsó tíz percnek a felek 30-26-os győri vezetésről futottak neki

Egy gólra egyszer sem tudott közelíteni a Brest ebben a játékrészben, egészen a záró öt percig (31-30). 

Sőt, három perc volt már csak vissza, amikor 32-32-t mutatott az eredményjelző, 7-7 után volt ismét döntetlen az állás. 

A kiállításokban gazdag hajrában végül a magyar klub koncentrált jobban, így egygólos sikerével fontos pontokat szerzett és átvette a vezetést a csoportban.

Clarisse Mairot a találkozó legeredményesebbjeként 12 gólt szerzett a hazaiaknál, Pauletta Foppa nyolcszor volt eredményes. A győri sikerből Estelle Nze Minko kilenc, Kari Brattset Dale hét találattal vette ki a részét.

Ugyanebben a csoportban Faluvégi Dorottya kétszer volt eredményes, csapata pedig, a júniusban SG BBM Bietigheim néven BL-ezüstérmes, német bajnok HB Ludwigsburg 36-25-re nyert a Buducnost Podgorica vendégeként.

Korsós Dorina három gólt szerzett, a Rapid Bucuresti ennek ellenére 32-24-re kikapott az Odense otthonában.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

5. forduló

B csoport:

Brest Bretagne (francia) – Győri Audi ETO KC 34-35 (17-20)
Brest:
 Clarisse Mairot 12, Pauletta Foppa 8, Onacia Ondono 4, Anna Vjahirejeva 4, Lassource 2, Faure 2, Coatanea 2.
Győr: Estelle Nze Minko 9, Kari Brattset Dale 7, Kristine Breistøl 5, Bo van Wetering 5, Győri-Lukács Viktória 3, Bruna de Paula 2, Rjü 2, Dione Housheer 2.

Esbjerg (dán) – Vipers Kristiansand (norvég) 30–29 (15–13)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) – Ludwigsburg (német) 25–36(14–17)
Odense (dán) – Rapid Bucuresti (román) 32–24 (14–12)

(MTI)

Metzben vesztette el veretlenségét a Ferencváros