A FIAT a vörös szőnyegen a 19. Római Filmfesztiválon

  • A Fiat márka történelme összefonódik a mozgóképek világával, egy olyan kapcsolat jött létre, amely formálta mindkét iparágat. Együtt újraértelmezték a kommunikáció új módjait, amely messze túlmutat az autóipari szektoron.
  • A FIAT lett az október 16-tól 27-ig tartó 19. Római Filmfesztivál Hivatalos Autómárkája, és bemutatja a Topolino, a 600e és a 600 hibrid, valamint az E-Ulysse és a Grande Panda modelleket. Utóbbi olyan globális, új autó, amelyet nemrég, a FIAT fennállásának 125. ű évfordulóján lepleztek le.
  • A FIAT folytatja küldetésének teljesítését, hogy hozzájáruljon egy fenntarthatóbb világhoz, illetve előmozdítsa az elérhetőbb és fenntartható városi mobilitást.

A FIAT lett az október 16 és 27 között, az Auditorium Parco della Musica-ban rendetett Római Filmfesztivál Hivatalos Autómárkája.

A nagypresztízsű eseményen láthatók a legfontosabb filmes alkotások, illetve a főváros sok fontos kulturális szervezete is részt vesz rajta. A FIAT is szerepet vállal a neves rendezvényen, s elhozza olyan népszerű modelljeit, mint például a Topolino, a Grande Panda, a Fiat 600 (elektromos és hibridverzióban egyaránt), valamint az E-Ulysse.

A FIAT, olyan globális márka, amely mindenki számára fenntarthatóbb világot szeretne teremteni, és sosem szalasztja el a lehetőséget, hogy elősegítse a fenntartható városi mobilitás térnyerését az elektrifikált vezetési élmény egyszerűbb és elérhetőbbé tételével.

E különleges esemény alkalmával a márka ismét bizonyítja elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt, és csak tisztán elektromos vagy hibridhajtású modelljeivel teszi különlegessé a vendégek szállítását.

A FIAT részvétele a Római Filmfesztiválon méltó módon ünnepli a márka és a filmművészet világa közötti szoros kapcsolatot, amely a huszadik század elején kezdődött. Az évek során nagyszerű producerek számos FIAT modellt választottak játék-, dokumentum-, és reklámfilmek ezreihez. Így lett releváns a márka a filmtörténetben,s ezért tekintenek sok FIAT modellre úgy az autóiparon kívül is, mint a nemzeti örökség része.

1957-ben például a legendás rendező, Federico Fellini a Fiat 1100 B-t és a 600 Transformable-t választotta ikonikus filmjéhez, a Cabiria éjszakái-hoz. Csaknem fél évszázaddal később a Fiat 500X kapott látványos szerepet Ben Stiller vígjáték sikerében, a Zoolander 2-ben. Sőt, a Fiat 500 főhőse volt a Mélyvörös című kultuszfilmnek, illetve olyan animációs filmeknek, mint a Lupin III és a Cars. A márka autói számtalan nagyszerű reklámfilmben szerepeltek már, az egyik legújabb például a Fiat 600e és az Oscar-díjasszínész és környezetvédő aktivista, Leonardo Di Caprio párosával készült. Az eltelt több mint 100 évben a FIAT globális márkája olyan kommunikációs mérföldkövekhez ért el, amelyek részei lettek a filmművészet és az autóipar történetének.

A 19. Római Filmfesztivál ünnepi hangulatában a FIAT társadalmi és környezetiszempontból egyaránt olyan barátságos flottával áll a vendégek rendelkezésére, amely tükrözi a fenntartható világ iránti küldetését és viszonyát a mozgóképek világához.

A világ egyik legnagyobb vörös szőnyegén ezúttal nemcsak a filmvilág fontos vendégei mennek majd végig, hanem a teljesen elektromos Fiat Topolino is.

A 19. Római Filmfesztivál várhatóan a Topolino által sugárzott életöröm, optimizmus, vidámság és Dolce Vita életérzés miatt is elbűvöli majd vendégeit. Valójában az olasz fővárosnál és helyszíneinél nem is lehetne jobb színpadot találni az olasz életérzés megünneplésére.

A Fesztiválon láthatók lesznek még a FIAT legfrissebb modelljei is. A Fiat Grande Panda júliusban, a márka fennállásának 125. évfordulóján mutatkozott be. A Fiat Grande Panda a Római Filmfesztivál falujában teljes pompájában áll majd a reflektorok fényében. A FIAT új, globális modellje vagány formatervével nem csupán az olasz szépséget testesíti meg, hanem olyan értékeket is, mint a fenntarthatóság, a befogadás és az egyszerűség.

A Római Filmfesztiválon a fenntarthatóságot az elektromos vagy hibridhajtással működő Fiat 600 és Fiat Topolino flotta képviseli, amelyek ikonikus formaterve az olasz szépség, életstílus és a Dolce Vita eszményét képviselik. Ezek a színes autók szállítják a színészeket, rendezőket, producereket és vendégeket a vörös szőnyegig. A FIAT jelenléte a Római Filmfesztiválon azonban nem ér véget a fent említett két modellel: a teljesen elektromos hajtású kisbusz, az E-Ulysse is rendelkezésre áll, hogy fényűző kényelemben vigye utasait.

A FIAT modelljei a filmvilág ikonjai mellett mutatják meg a márka jellegzetesen olasz stílusát és kisugárzását, fejet hajtva az évszázados örökség előtt. Azitáliai életérzésidőtlen szimbólumaként a FIAT továbbra is képviseli az olasz kultúra, formatervezés lényegét a világ színpadán.


Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!