A Boyongó nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét

Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadát a hétvégi nagy döntőben. Az év felfedezettje az L1 zenekar lett, és kimagasló zenei tehetségükért hatan kaptak Újfalusi Gábor-díjat. Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója szerint mára egyértelműen látszik, hogy többek között a Covid okozta bezártságban a fiatalok sokat gyakoroltak a hangszereiken és sikeresen csiszolták tudásukat a neten fellelhető nívós oktatóanyagok segítségével. Ennek is és az internet kínálta zenei világlátásnak köszönhetően magas minőségű és szerteágazó műfaji korlátok nélküli koncerteket láthatott a szakmai zsűri a kétnapos döntőben.

Az Öröm a Zene 24 magyarországi és határon túli tehetségkutatójáról jutottak be a legjobbak a hétvégi döntőbe, hogy összemérjék tudásukat, és megküzdjenek az 1 millió forintos fődíjért. Az együttesek koncertjeit egy hatfős zsűri nézte végig és pontozta, nevezetesen Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, gitártanár, zenész, Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, Lombos Márton producer, dalszövegíró, előadó, Major Eszter, Artisjus-díjas szövegíró, Nagy Szabolcs zenei újságíró, PR-szakember és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. 

A zsűri döntése értelmében 10 produkció jutott be a Hangfoglaló Program induló zenekari meghallgatására, a következő helyezésekkel: 

10. avEEva,

9. Fegyverneky Levente

8. The Rovig Chess Club

7. L1

6. Backdoor People

5. Butterbros

4. Cancel

3. The Age

2. Visionless Humanity

1. Boyongó

Az első helyen végzett iszkaszentgyörgyi Boyongó, a keszthelyi Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjéből jutott a fináléba. A héttagú együttes zenéje folk zenei alapokra épül, és számos egyéb zenei stílus elemeivel ötvözik, mint pl. a hip-hop, a progresszív pop-rock és a trance. 

Kimagasló zenei tehetségükért öt zenész kapott Újfalusi Gábor-díjat, nevezetesen Karsai Dániel, a Cancel dobosa, Meretei Ákos, a moszkvatér basszusgitárosa, Kollarics Anna, a Totoro dalszerző-szövegíró énekesnője, Németh László, a Visonless Humanity dobosa, Pongrácz Benedek, a The Roving Chess Club és a Klisé gitárosa, továbbá a komplett Backdoor People zenekar.

Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója a tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadában több ezer kilométert megtéve jelen volt az összes megyei megmérettetésen, végighallgatva több, mint 200 formáció koncertjét.

– Egyre tanultabbak, látványosan képzettebbek a mai fiatalok, illetve az is látszik, hogy a digitális korosztályt rengeteg impulzus éri, kinyílt a zenei tudatuk, és egyre több műfajból merítkeznek sikeresen.

Andrásik Remo szerint az Öröm a Zene döntőjében mindannyian hihetetlen tudással zenéltek, és az is látszott, hogy ezen felül mindenki másra összpontosított, legyen az maga a szerzemény, tehát a dal erőssége, vagy a dalszövegek, illetve az előadásmód. Nyilván most azok jutottak a top 10-be, akiknél a fenti szempontok együttes megléte a leginkább kézzelfogható volt. 

– Az érvényesülésüket nehéz megjósolni, nincs az a zeneipari szakember, aki a jövőbe látna – fogalmazott Andrásik Remo. – Az viszont egyértelműen látszik, hogy a döntősök elképesztő munkát fektettek a felkészülésükbe, és hitem szerint ez majd meg is hozza az eredményét. A mi hivatásunk nem rövid távú gyors-korcsolya, hanem maratoni futás, és valamikor valamilyen eredménnyel mindenképp járnia kell a befektetett energiáknak. Az Öröm a Zene küldetésének fontos része, hogy olyan célt tűz ki a fiatalok elé. amiért érdemes dolgozni, és ugyan ma még talán csak emiatt vágtak bele ebbe az extra energiabefektetésbe, de hamarosan maguk is ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen nélkülünk is képesek a kitűzött céljaikat megvalósítani.

Az Öröm a Zene folytatódik a következő évaddal, az első döntő november 17-én lesz Pakson. 

További információ:

oromazene.hu