A bokszlegenda Manny Pacquiao két mérkőzésen is ringbe léphet idén

Manny Pacquiao
Manny Pacquiao

Az élő bokszlegendának számító Manny Pacquiao idei visszatérését és két nagy meccsét is bejelentették néhány nap leforgása alatt.

A profi ökölvívástól már visszavonult, 45 éves Fülöp-szigeteki harcos – aki politikusként 2016 és 2022 között szenátor volt – idén Japánban azzal az egykor szintén a sportág legnagyobbjai közé tartozó amerikai Floyd Mayweatherrel ütközne meg, akivel 2015-ben már bokszolt. 

Kettejük visszavágója előtt pedig – a pénteki hír szerint április 20-án – a thaibox 41 esztendős világsztárjával, Buakaw Banchammal lépne a kötelek közé, hat, egyenként három perces menetre tervezett és a 70 kilogrammos kategóriában az ökölvívás szabályai szerint zajló thaiföldi találkozón.

Buakaw több mint 240 győzelmet aratott 24 éves muay thaios és kickboxos pályafutása során, míg a nyolc súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett Pacquiao mérlege hivatásos ökölvívóként 62 győzelemből (39 KO), nyolc vereségből és két döntetlenből áll. 

A több mint nyolc évvel ezelőtti, mintegy 400 millió dollár bevételt hozó mérkőzést Las Vegasban pontozással Mayweather nyerte, aki veretlenül vonult vissza, és azóta – rendre hatalmas pénzért – már csakis bemutató meccseket vállal. A 46 éves amerikai hibátlan profi bokszmérlegét 50 – benne 27 kiütéssel megnyert – mérkőzés alkotja.

(MTI)

Novák Katalin is megtiszteli jelenlétével az Év Sportolója gálát