Madárinfluenza tizedeli a vonuló darvakat
A madárinfluenza a vadon élő és a tenyésztett madarak vírusbetegsége.
Az idei év sem múlik el madárinfluenza-járvány nélkül, mind a baromfi- és vízimadártartók, mind a természetvédők nagy aggodalommal figyelik az utóbbi hetek eseményeit.
November elején Hajdú-Bihar, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, később az Alföld más területein is megjelent a fertőzés, majd a Hortobágy és a Dél-Alföld őszi látványossága, a daruvonulás csúcsán a nálunk megpihenő madarakat is elkezdte tizedelni a vírusbetegség. De mi is ez a madarakra veszélyes halálos kór?
A különböző influenzavírusok eredetileg vízimadarak belében szaporodó, mérsékelten patogén kórokozók voltak. A járványokért felelős magas patogenitású törzsek kifejlődése azonban egyértelműen a nagyüzemi baromfitartáshoz köthető. Gazdaváltásaik, rekombinációra és mutációkra hajlamos genomszerkezetük miatt a fertőzőképességük is igen változatosan alakult.
A madár eredetű törzsek közt megkülönböztetünk alacsony és magas patogenitású, vagyis fertőzőképességű törzseket. De miért jöhet létre és maradhat fenn egy vírusból magas patogenitású változat, ha az evolúciósan nem kedvező, hisz elpusztítja a gazdaszervezetet?
A választ a vírus eredete adja meg: a nagyüzemi baromfitermelésben járványvédelmi okokból a fertőzött állományokat kiirtják, így a gazdaszervezetek immunitását növelő evolúciós folyamat elakad. A sok ázsiai országban alkalmazott vakcinázás pedig olyan evolúciós nyomást fejt ki a vírusra, hogy az minél fertőzőképesebb legyen és át tudja törni a vakcinás védelmet. E két hatás együtt a madárinfluenza vírusok evolúcióját az egyre nagyobb fertőzőképesség és megbetegítő képesség irányába tolta.
A vadon élő madarak által közvetített járványok milliárdos károkat okoztak az európai baromfitermelőknek, ami részben az elégtelen járványvédelmi intézkedéseknek és a telepi higiénia nem megfelelő színvonalának volt köszönhető. Idő kérdése volt, hogy a környezetbe kerülő nagy mennyiségű vírus megvesse a lábát Eurázsia nyugati felén is, és az itt élő ludak, récék, sirályok populációi tartósan fenntartsák a vírust.
A nyári és őszi időszakban elsősorban a sirály- és csértelepeken kerültek elő fertőzött madarak és tetemeik, más madárfajok esetében csak elvétve akadt pozitív minta. Az aszályos késő nyár – kora ősz miatt azonban a madarak a megmaradt kevés éjszakázóhelyen nagyobb csoportokba tömörültek az elmúlt időszakban, a nagyüzemi baromfiállományokhoz hasonló sűrűségben, ami kedvezett a vírus terjedésének.
A daru kifejezetten érzékeny a fertőzésre, így százas, sőt, ezres nagyságrendű elhullásokat okozott a főbb gyülekezőhelyek területén.
Hortobágy térségében, pár hét lappangási idővel az átvonuló létszám kétszázezres tetőzése után kezdődött, majd a tovább induló madarakkal a Dél-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon is megjelent a probléma. A terepi információk alapján az elhulott darvak egyedszámára jelenleg 10-20 ezer közötti becslést lehet adni.
Forrás: MME
