Horvátországban a sertéspestis miatt a házi disznóvágás is tilos

sertéspestis
Közel hétszáz sertéstenyésztő több tucat traktorral állta el az utakat, és akadályozza a forgalmat Kelet-Szlavóniában, Vukovár-Szerémség megyében. A tiltakozást hétfőn Eszék-Baranya megyére is kiterjesztették. Fotó: Davor Javorovic/PIXSELL

Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestisjárvány megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt – közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.

A tiltakozók azt követelik a kormánytól, hogy azonnal vessen véget az egészséges sertések elpusztításának, fogadjon el olyan törvényt, amely lehetővé teszi az egészséges sertések kereskedelmét és a hagyományos módon történő disznóvágást.

Ivica Backo, a horvát falvak védelmére felállított válságtörzs egyik tagja elmondta: addig nem mozdulnak, míg a kormány nem engedélyezi a disznóvágást. Lehűlt az idő, most van itt az ideje a disznótoroknak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem kérnek semmi újat, csak amit Szlavóniában már évszázadok óta csinálnak.

Marija Vuckovic mezőgazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: a kormánynak hallgatnia kell az állatorvosokra és a szakmára, amikor járványvédelemről van szó. Amennyiben engednének a gazdák követeléseinek, az visszalépést jelentene a fertőző betegség leküzdésében.

A korlátozás alatt álló körzetekben még saját használatra sem szabad sertést vágni, továbbá tilos az élőállat, a hús, illetve húskészítmények zónán kívülre történő szállítása. 

Horvátország június 23-án jelentette először az EU-tagországoknak, hogy a házisertés-állományban is igazolták az ASP vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több tucat járványgócot azonosítottak. 

Az országban eddig valamivel több mint 25 ezer sertést pusztítottak el

Továbbra is a kelet-horvátországi Vukovár-Szerémség megyében a legrosszabb a helyzet. A járvány eddig 1087 gazdaságot érint az ország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos megyéiben.

A bezárt telepeken legkorábban 2025-ben lesz lehetséges az újbóli tenyésztés, emiatt sok gazdálkodó döntött úgy, hogy felhagynak a sertéstartással.

A horvát kormány 7,5 millió euró értékben nyújt támogatást azoknak a gazdálkodóknak, akiknek a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében el kellett pusztítaniuk sertésállományukat.

(MTI)

Bevezethetik a kötelező nemzeti étlapot!