Egy hajdúsági fenyőfa lesz az Ország Karácsonyfája

ország

Már év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához.

A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfát a helyszínen is megvizsgáltak az Országgyűlés munkatársai és alapos mérlegelés után döntöttek az Ország Karácsonyfáját megtestesítő fenyőfa Kossuth téri felállításáról.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereinknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye valamint az utaztatás viszontagságainak – kivágás, emelés, rögzítés – elviselése.

Idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára esett, amelyet 1983-ban ültetett tulajdonosa, és az eltelt negyven esztendő alatt hozzávetőleg 24,5 méteresre nőtt, törzsátmérője 80 cm, súlya pedig több mint 5 tonna.