A Ferencváros öt góllal nyert Ljubljanában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 27-22-re nyert szombaton a Krim Mercator Ljubljana vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.
Októberben a Ferencváros Érden házigazdaként 28-26-ra legyőzte szlovén riválisát, amely az elmúlt év végén edzőt váltott: ezúttal debütált tétmérkőzésen a korábban Győrben és a magyar válogatott élén is dolgozó Ambros Martín.
A budapesti csapat keretében nem volt ott az Európa-bajnoki bronzérmes hálóőr, a várandós Böde-Bíró Blanka.
Az európai szövetség (EHF) friss szimulációja alapján a négyes döntőbe jutásra a harmadik, a BL-trófea elhódítására a második legesélyesebb a zöld-fehér csapat, mindkét kimutatásban a címvédő Győri Audi ETO szerepel az élen.
Az első húsz percben egyik csapat sem tudott jelentősen eltávolodni, 10-8-ra vezetett ekkor a nyáron távozó vezetőedző, Allan Heine vendég együttese, amelyben a gólok egyenletesen oszlottak el.
A foghíjasan telt ljubljanai csarnokban az első félidő hajrájában az FTC egy 4-0-s periódussal 14-9-re lépett el.
A fordulást követően javult a szlovén csapat védekezése, 17-15-re felzárkózott.
Noha a Ferencváros támadójátéka nem volt olyan olajozott, mint az első 30 percben, így is vissza tudta duzzasztani az 50. percre öt találatra az előnyét (23-18). Innen ismét zárkózott a Ljubljana, hét perccel a dudaszó előtt 23-21 állt az eredményjelzőn.
A magyar bajnok a hajrában aztán két percig emberelőnyben játszva, a többi között Angela Malestein ritkán látható körülmények között született, szemfüles találatával – kihasználta, hogy az ellenfél kapusa a gólvonaltól távol állva nem figyelt – végül öt góllal nyert.
A találkozó legeredményesebb játékosa a tavaly nyárig Győrben kézilabdázó, a hazaiakat erősítő Ana Gros lett hat találatával, a Ferencvárosból hárman is öt góllal zártak.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria nyolc győzelemmel és egy vereséggel első helyen áll nyolcasában, egy ponttal megelőzve a vasárnap pályára lépő, az Eb-bronzérmes magyar válogatott játékosai közül az irányító Vámos Petrát és a kapus Szemerey Zsófit foglalkoztató Metzet, amelyet egy hét múlva Érden lát vendégül.
A csoportok első két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe, a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába jutnak.
Női kézilabda Bajnokok Ligája
9. forduló
A csoport:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 22-27 (11-15)
Gól: Gros 6 (3), Radicsevics 4 (3), Zaadi 4, Mavsar 3, Stanko 2, Gutiérrez Bermejo 1, Horacek 1, Ngombele 1, ill. Dmitrijeva 5, Kanor 5, Malestein 5 (2), Márton 3, Klujber 3, Cvijics 3, Simon 2, Maszlova 1.
CS Gloria 2018 BN (román) – Storhamar Handball Elite (norvég) 31-28 (13-15)
Nyköbing Falster Handbold (dán) – HC Podravka Vegeta (horvát) 28-31 (13-13)
Január 12., vasárnap
16:00 Metz Handball (francia) CSM Bucuresti (román)
A B-csoport:
Buducsnoszt (montenegrói) – Vipers Kristiansand (norvég) 26-20 (13-9)
Brest Bretagne HB (francia) – Rapid Bucuresti (román) 33-21 (15-9)
Január 12., vasárnap
14:00 Team Esbjerg (dán) HB Ludwigsburg (német)
16:00 Odense Handbold (dán) Győri Audi ETO KC (tv: Sport1)
Forráss: MKSZ / MTI
A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a női kézilabda-válogatott