Manhercz Krisztián hat gólt szerzett a spanyolok ellen
A magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolok elleni 12-11-es győzelemmel kezdett a világkupa bukaresti selejtezőjében, hétfőn.
A 16 fős magyar keretből ezúttal Szakonyi Dániel és Vismeg Zsombor maradt ki a 2022-es és a 2023-as világbajnok csatáján.
Ez volt a nemzeti csapat első olyan tétmérkőzése, amelyen az új szabályokkal is ismerkedhettek a játékosok: ezek közül a legfontosabb, hogy öt méterrel rövidebb lett a játéktér, a támadóidőből, valamint az emberelőnyök megjátszásából pedig öt-öt másodpercet vettek el.
A hétfői összecsapáson ugyan a spanyolok szerezték meg a vezetést, de a magyarok sorozatban négy lőtt góllal fordítottak, s előnyükből a nagyszünetig egy találatot megőriztek.
A harmadik negyedben a válogatott Vigvári Vendel vezetésével négygólos előnyt épített ki, amelyből egyet a csapatkapitány Manhercz Krisztián gólerős játékának köszönhetően a végső dudaszóig megtartott.
Varga Zsolt szövetségi kapitány
„Azért is meg kell becsülnünk ezt a sikert, mert többen maradtak a remek spanyol együttesből az olimpiáról, mint nálunk. Három és fél negyeden át nagyon jól ment, stabilak voltunk, elsősorban védekezésben. Az utolsó percekre kissé megbillent a belső egyensúly, ebbe persze belejátszott az is, hogy ők minden mindegy alapon kezdtek támadni, aztán meghúzták a hét a hat elleni játékot, amivel zavart okoztak nálunk – viszont a végére ők is kicsit belezavarodtak, gondolok itt arra az ellőtt labdájukra. Elégedett vagyok a mai meccsel, természetesen megint voltak olyan hibák, amelyek kijavításán dolgoznunk kell, de tetszett, ahogy játszottunk, mert sokszor ez tényleg játék is volt, nem csak harc. Fontos, hogy elöl-hátul összedolgoztak a játékosok, úgy gondolom, az egész ismét jól nézett ki. Ami tanulság, hogy meg kell tanulni kezelni az ötgólos előnyt, nagyon fontos, hogy megtartsuk a támadási struktúrát fegyelmezetten, és így a védekezés is ugyanolyan feszes maradhat.”
A magyarok kedden 14 órától a franciákkal találkoznak, a háromcsapatos csoport első helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe kerül. A tornáról az első hat jut az áprilisi, nyolccsapatos szuperdöntőbe, amelyben a B divízióból a német és a holland válogatott már biztosította a helyét.
Férfi vízilabda Világkupa-selejtező
A csoport, 1. forduló:
Magyarország – Spanyolország 12-11 (4-3, 2-2, 4-1, 2-5)
A magyar csapat gólszerzői: Manhercz Krisztián 6, Vigvári Vendel 3, Burián Gergely 2, Nagy Ádám.
Forrás: MTI / MVLSZ