Bardóczky Kornél: egyeztettem azokkal, akiket behívok Kanada ellen
Bardóczky Kornél a magyar férfi és női teniszválogatott szövetségi kapitánya mindenekelőtt a válogatott kerettagokat figyeli a Balatonfüreden zajló magyar bajnokságon, azokat, akikre számítana februárban a kanadai Davis Kupa-selejtezőn.
„Bő egy hónapunk van még a montreali párharcig, jól haladnak az egyeztetések a játékosokkal, erre is jó alkalom nyílik most a bajnokságon” – nyilatkozta az MTI-nek a 46 éves szakember.
„Örömmel mondhatom, hogy mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam. Külön köszönettel tartozunk Marozsán Fábiánnak és Fucsovics Mártonnak, mivel az ausztráliai túra után, amikor elvileg európai fedett pályás versenyek jönnének februárban, még vállalják a kanadai túrát is úgy, hogy márciusban pedig mennek majd vissza Amerikába.”
A szakvezető kifejtette, ha jól sikerül Marozsánnak és Fucsovicsnak az ausztrál nyílt bajnokság – ami utóbbinak különösen nagy fegyvertény lenne, mivel ő a selejtezőben kezd Melbourne-ben -, akkor nem jönnének haza, hanem sok órányi utazást megspórolva egyből átrepülnének Kanadába.
A világranglistán 249. Piros Zsombor helyezése jelenleg nem teszi lehetővé az ausztrál túrát, ő januárban két portugáliai kemény pályás challengeren indul. Valkusz Máté pedig ismét egy hosszabb sérülés után van, két hete edz megint, de a magyar bajnokságon még nem tudott részt venni. Ha ő mégsem lesz hadra fogható, akkor a kapitány átgondolja, kit hív be, ez is mérlegen van Füreden.
„Nézem itt a meccseket, figyelem, hogy ki milyen formában van, és meggyőződésem, hogy ha a legerősebb csapattal megyünk, akkor nem esélytelenül lépünk majd pályára Kanadában. Ha sikerül ott nyernünk, akkor utána az osztrák-finn csata győztesével találkozunk a nyolcas döntőért, és mindkettő ellen itthon játszanánk” – vázolta fel a kilátásokat Bardóczky Kornél.
A kapitány – aki még párosozott a Davis Kupában Fucsoviccsal – 2001-ben, 2002-ben és 2006-ban is országos bajnok lett, ennek kapcsán kifejtette, a sűrű nemzetközi versenynaptár azóta minden országban átalakította a nemzeti bajnokságokat.
„Emlékszem, hogy 15-16 évesen már Noszály Sándorral és Krocskó Józseffel játszhattam az ob-n, akkor óriási dolog volt meccset vívni velük. Ezt próbáljuk most visszahozni. Az ATP- és WTA-sorozat egy kegyetlen daráló, ha valaki egy-két hónapot rosszul játszik, máris lejjebb csúszik a ranglistán, ezért nem engedheti meg magának, hogy országos bajnokságon játsszon. Az elmúlt öt-tíz évben ezért az ob-k háttérbe szorultak, és ekkor jött tavaly Sávolt Attila szakmai igazgató ötlete a decemberi rendezéssel. Most pedig itt vagyunk, és a jegyek is egy-két nap alatt elfogytak” – tette hozzá Bardóczky Kornél.
Babos Tímea gyors búcsúja okozta az első meglepetést a Balatonfüreden zajló magyar tenisz bajnokság pénteki negyeddöntőiben
A múlt hétvégi, budapesti selejtezők és a csütörtöki – immár a füredi Forrás Sportparkban rendezett – nyolcaddöntők után, pénteken már a legjobbak is bemutatkoztak a mintegy kétszáz fős közönségnek.
Ekkor kapcsolódott be erőnyerőként a küzdelmekbe a párosban háromszoros világbajnok és négyszeres Grand Slam-győztes Babos Tímea is, aki – noha 25. is volt – jelenleg 336. a világranglistán. Ellenfele a 600. helyen álló, szintén korábbi Billie Jean King Kupa-válogatott Nagy Adrienn volt, aki végig kézben tartotta a meccset, és csupán öt gémet vesztett.
Az ugyancsak válogatott kerettag Tóth Amarissa (382.) gond nélkül verte a korosztályos válogatott Nemcsek Grétát, az abszolút hazai környezetben versenyző Gálfi Dalma (132.) játékot sem vesztett Bíró Melinda ellen, és a jelenlegi legjobb magyar női játékos, Bondár Anna (93.) is egy óránál kevesebbet töltött a pályán a selejtezőből felkerült Varga Viktóriával szemben.
A férfiaknál három korábbi selejtezős jutott be a nyolc közé
Makk Péter, Kincses Kolos és Jilly Ádám személyében, ám a negyeddöntő egyben a végállomást is jelentette a számukra. Makk két rendkívül izgalmas és színvonalas szettben maradt alul Piros Zsomborral (249.) szemben, Jilly négy gémet tudott hozni a világklasszis, második kiemelt Fucsovics Márton (104.) ellen, míg a 17 éves Kincses csak az első játszmában tudta megszorongatni az 58. helyezett Marozsán Fábiánt.
Az elődöntőben Marozsán Pirossal, Fucsovics pedig a 2023-as szabadtéri országos bajnok Boros Attilával csap össze. Utóbbi, a Vasas teniszezője, a negyedik kiemelt Fajta Péternél (528.) bizonyult jobbnak. A nőknél a négy között Bondár-Tóth és Gálfi-Nagy mérkőzésekre kerül sor a Forrás Sportparkban.
A kemény pályán zajló balatonfüredi torna összdíjazása 20 millió forint, a győztes négymilliót kap.
Negyeddöntő:
Férfiak:
Fucsovics Márton (2.)-Jilly Ádám 6:3, 6:1
Marozsán Fábián (1.)-Kincses Kolos 7:6(3), 6:0
Piros Zsombor (3.)-Makk Péter 7:5, 7:6(8)
Boros Attila-Fajta Péter (4.) 7:6(5), 7:5
Nők:
Nagy Adrienn-Babos Tímea (3.) 6:1, 6:4
Tóth Amarissa (4.)-Nemcsek Gréta 6:3, 6:1
Gálfi Dalma (2.)-Bíró Melinda 6:0, 6:0
Bondár Anna (1.)-Varga Viktória 6:3, 6:1
Forrás: MTI / MTSZ