Jól adni Jó! – és nemcsak karácsonykor

A Kuckó Önkéntes Program idén tizedik alkalommal szervezi meg karácsonyi adománygyűjtését, amely nemcsak ajándékokat jelent a gyermekotthonok lakóinak és dolgozóinak, hanem célzott és tudatos támogatást is.

A csapat célja, hogy az ünnepek alatt a legfontosabb dolgokat adják: gondoskodást, figyelmet és olyan adományt, amire valóban szükség van. Emellett az okos adományozás a csapat egyik missziója, ezért 10+1 pontban foglalták össze, hogy lehet igazán jól adni. Így született meg a Kuckó Kisokos. 

A család az család

A gyermekotthonokban lakó gyerekek közül vannak olyan szerencsések, akik karácsonykor hazamehetnek a szüleikhez. Azonban többségüknél az otthoni körülmények messze elmaradnak az átlagostól. A program évek óta azon dolgozik, hogy adventi csomagjaikkal szebbé tegyék a családok-, a gyermekotthonokban karácsonyozó gyerekek-, és a gyermekvédelmi szakdolgozók ünnepét is.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a gyerekek legnagyobb vágyai egyszerű dolgok: téliszalámi, müzli, szaloncukor vagy kakaópor – olyan dolgok, melyekhez ritkábban jutnak hozzá. Az ajándékok gondosan válogatott, jó minőségű termékek, melyekkel ünnepi hangulatot varázsolnak az otthon töltött napok idejére.

Az önkéntesek az otthonban karácsonyozó gyerekekre is gondoltak: 1 500 egyedi mintával nyomott törölközőt visznek Budapest, Pest és Nógrád vármegye összes gyermek-és lakásotthonába. Idén egyöntetűen erre esett az otthonok választása. Kreatív eszközöket minden évben csomagolnak: a két ünnep között így tartalmasabban telik a családi programokat nélkülöző gyerekek ünnepe.

A Kuckó csapatának legfontosabb ügye a gyermekvédelemben dolgozók helyzete. Az otthonokban dolgozóknak karácsonykor is maximum csak egy „köszönömre” számíthatnak megfeszített munkájukért cserébe. Idén is közel 1 000 dolgozó kap ajándékot idén: az ő csomagjukba is csak az kerül, aminek igazán örülnek: őrölt kávé, tea, csoki, szaloncukor és egy kis snack. Ezzel köszönve meg a kitartó, lelkiismeretes és emberfeletti munkájukat!

Tavaly karácsonykor a Kuckósok így nyilatkoztak a gyűjtésük végén:

Elmondhatatlanul boldogok, fáradtak és hálásak vagyunk! Több mint 1 000 “hazamenős”, csoport és dolgozói adventi csomag készült tegnap. 651-en utaltatok, nélkületek sehol sem lennénk!Vigyázunk minden forintra: a csomagba kerülő termékeket kedvezményesen vesszük meg, vagy ajándékba kaptuk. Az ajándékokat közel 70 önkéntes csomagolta, 30 önkéntes szállította ki és mindenféle ünnepélyes átadást mellőzve pakolta ki az otthonokban. Ezzel sem terheljük az amúgy is erősen túlterhelt rendszert.

Az idei évben 15 millió forintra lenne szükségük, és jelenleg 11 millió forintnál tartanak. A gyűjtés december 13-ig tart.

Amellett, hogy a kuckósok várják a felajánlásokat (részletek lejjebb), Strényi Veronika, a Kuckó Önkéntes Program alapítója szerint most mégis az a legfontosabb, hogy valóban jól adjunk! Erre készítették el a Kuckó Kisokost, ami olyan örökérvényű tippeket foglal magában, ami bárkinek hasznos lehet, aki jól szeretne adományozni.

KUCKÓ KISOKOS

10+1 tipp okos adományozáshoz
Az örök szabály: olyan dolgot adományozz, amit te is szívesen kapnál ajándékba!

  • 1. Nézz körül a szűk környezetedben: egy közeli intézmény, vagy egy rászoruló szomszéd támogatásával kevésbé járulsz hozzá a környezet terheléséhez.
  • 2. Informálódj! Mielőtt adományozol, kérdezz a fogadó féltől!
  • 3. Az adományozás nem lomtalanítás. A felesleges adományok kezelése extra munkát és költséget jelent.
  • 4. Ruha esetén csak szezonális darabokat adományozz. Jelöld a méretet és a nemet – így gyorsabban gazdára talál.
  • 5. Érdemes érdeklődni a gyerekotthonok mellett védőnőknél, a helyi családsegítőknél, családok átmeneti otthonainál, felnőtt szociális otthonoknál és hajléktalan szállóknál is.
  • 6. Használd az adományboltokat! Fontos, hogy legtöbbjük csak jó állapotú, szezonális és sérülésmentes tárgyakat fogad. Kérdezz, mielőtt megjelensz nagy zsákokkal!
  • 7. Lejárt szavatosságú és gyorsan romlandó élelmiszert ne adományozz!
  • 8. Figyelj a csomagolásra, legyen strapabíró és lehetőleg környezetbarát!
  • 9. Az adományod juttasd el a célállomásra. Ne várd a segítőtől, hogy ő menjen el érte!
  • 10. Az idő a legnagyobb adomány. Köteleződj el egy ügy mellett és önkénteskedj rendszeresen!
  • +1. A pénzeddel szavazol! Az okos adományozás a tudatos vásárlásnál kezdődik. Ajánljuk a Tudatos Vásárlók 12 pontját.

Az adományozás jogi háttéréről a nonprofit.hu oldalon van bővebb információ.

Sok munka van abban, ahova 12 év alatt eljutottunk. Az egész egy tánctanítással indult, nem volt még tervben sem semmilyen szervezet, sem ennyi projekt. (2015-ben 58 csomaggal, 10 önkéntessel kezdtük a karácsonyt) A kuckó napi szinten erősít meg abban, mennyire sokan szeretnének segíteni. Önkéntesek, támogatók, jó emberek. Ez a Kuckó. Valamit teszünk, és ha ez a valami életeket nem is ment, legalább próbálkozunk. Nem csak karácsonykor. Egész évben. És ettől egy kicsit jobb lesz. – mondta el Vera.

A Kuckó Önkéntes Program mai formáját alulról építkezve, sok gyermekotthonban töltött idő útján érte el. Ott vannak a gyermekotthonok mindennapjaiban, ezért pontosan látják, milyen kihívásokkal jár a nevelők, gyermekfelügyelők és a fejlesztő pedagógusok embert próbáló munkája. Egy önkéntes alapon működő és gyermekotthonokra fókuszáló program. Fodrászkodás, szülinapok ünneplése, KuckóNap a szabadban, gyermekotthon takarítás, kutyával asszisztált terápia, Kuckóhősök Díjátadó, korrepetálás, Kuckó Adventi Csomagok, családi fotózás, box, foci edzés és tánctanítás, közös főzés, Okos Adományozás, Mikulás Körjárat és megannyi közös élmény az otthonban élő gyerekekkel és önkéntesekkel.

Tudatos adományozás a gyermekekért

A Kuckó Önkéntes Program nemcsak karácsonykor, hanem egész évben jelen van a gyermekotthonok életében. Az adományok és programok mellett önkénteseik (kb. 50 fő) rendszeres látogatásaikkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyermekek több figyelmet, szeretetet és pozitív megerősítést kapjanak.