A női kézilabda-válogatott tíz góllal nyert
A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.
A nemzeti csapat már biztos csoportelsősége tudatában, kényelmes helyzetből várhatta utolsó találkozóját az A csoportban. Két nappal korábban a svédek elleni csoportrangadót a válogatott kulcsemberei szinte végigjátszották, Golovin Vlagyimir előtt adott volt a lehetőség, hogy ezúttal lehetőséget kapjanak a kevesebb játékidőt kapott kerettagok is. A meccsre nevezettek közül ezúttal abalátlövő Kácsor Gréta és a kapus Böde-Bíró Blanka maradt ki, helyükre – a kontinensviadalon először – Csíkos Lucát és Janurik Kingát nevezte a szakmai stáb.
Döcögősen, sok hibával indult a találkozó, kihagyott helyzetek, rossz passzok jellemezték mindkét együttes játékát, az első tíz perc után 4-4 volt az állás. Füzi-Tóvizi Petra megszerezte a nemzeti csapat első gólját beálló posztról a tornán, Szemerey Zsófi hétméterest hárított, egy emberhátrányt lőtt és kapott gól nélkül hozott le a magyar válogatott, amely húsz perc elteltével kezdett éledezni. Jól azonban még ekkor sem játszott, sorra a kapufán csattantak a lövések vagy éppen az északmacedón hálóőrök valamelyikében akadtak el, így egygólos vezetéssel vonulhatott szünetre a társrendező.
A két csapat ötgólosnál szorosabb találkozót nem játszott még egymással
Hogy ez ezúttal is így legyen, azt a második játékrész első hét és fél percében alapozta meg a magasabb sebességi fokozatra kapcsoló magyar válogatott: 5-0-val abszolválta ezt az időszakot, ekkor jött meg igazán a közönség hangja is. A meccshangulat lendületben tartotta a csapatot is, a 45. percben kialakult a tízgólos különség (23-13). Az utolsó negyedórában már csak a győzelem mértéke volt kérdéses, végül épp tízgólos sikerrel fejezte be a csoportkört a magyar csapat, amelyben a 19 éves Csíkos megszerezte első gólját felnőtt világversenyen.
Szemerey 11, a csereként beállt Janurik Kinga nyolc védéssel zárt. A Szombathelyi KKA északmacedón beállója, Ivana Djatevszka háromszor volt eredményes. Legeredményesebb honfitársa Szara Risztovszka volt hat góllal.
Ez volt a két csapat kilencedik egymás elleni összecsapása, a magyar válogatott mérlege változatlanul hibátlan. Sikere a középdöntőre nézve azt jelenti, hogy az esti svéd-török összecsapás kimenetelétől függetlenül két pontot visz a középdöntőbe, ahová az északmacedónok nem jutottak be.
Golovin: könnyen akartuk lejátszani a meccset
„Az első félidőben tudtuk, hogy nem sok jelentősége van ennek a meccsnek, könnyen akartuk lejátszani, hogy ne pazaroljunk sok energiát. De azt az egyet elfelejtettük, hogy az Európa-bajnokságon mindegy, ki az ellenfél, az megpróbálja a maximumot nyújtani, és amikor mi nem a saját játékunkat nyújtjuk, akkor ez történik”- nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető.
Golovin Vlagyimir a végül 29-19-re megnyert meccs után arra utalt, hogy együttese már a második fordulóban biztosította csoportelsőségét és középdöntőbe jutását, hiszen csütörtökön Törökországot 30-24-re, szombaton Svédországot 32-25-re legyőzte.
Hozzátette, ha nem a saját tempójukban kézilabdáznak, akkor nem működik megfelelően a játékuk. Mint kifejtette, a védekezésben nagyon sokat kell lábbal dolgozni, ha ezt jó tempóban teszik, akkor működik a lerohanás és a támadás is. Felidézte: a kapufák és az elkapkodott lövések miatt az első félidőben 15 lövést rontottak, a másodikban viszont csak négyet.
A szünetben megbeszélték, mi a probléma, miken kell változtatni, és a játékosok betartottak ezeket, ami látszott is a teljesítményükön, a második felvonásban mutatott játékukon.
Golovin leszögezte: a kedd kézilabdamentes nap lesz a kerettagok számára. A B csoportban matematikailag még bármi történhet, de a szakmai stáb úgy készül, hogy csütörtökön Montenegró ellen kezdik meg szereplésüket a debreceni középdöntő-csoportban a magyarok.
„Jön a következő mérkőzés, de a lányok most próbáljanak kikapcsolódni. Délelőtt lesz egy rehabilitációs jellegű konditermi edzés. Utána kimegyünk a városba, sétálunk, megnézzük a karácsonyi vásárt. Szerdán persze már a következő ellenféllel foglalkozunk” – magyarázta.
Mint kifejtette, egy évvel ezelőtt a világbajnokságon találkoztak legutóbb Montenegróval – akkor 24-18-ra kikaptak -, amelynek azóta új kapitánya van az Alba Fehérvár vezetőedzője, Suzana Lazovic személyében, mégsem hiszi, hogy mást nyújtanának, mint tavaly.
„Sok mindent már tudunk róluk, itt is megnéztük a mérkőzéseiket a szakmai stábbal” – fűzte hozzá.
A csütörtöki játéknapot követően pénteken – Lengyelország ellen -, vasárnap és jövő kedden – a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen – lép pályára a magyar együttes a középdöntőben a Főnix Arénában.
Női kézilabda Európa-bajnokság
A-csoport, 3. forduló:
Észak-Macedónia – Magyarország 19-29 (10-11)
Észak-Macedónia: Petkovska, Micevska (kapusok), Arsenievska 1, Damjanoska 1, Dinevska 1, Djatevska 3, Gjorgjijevska, Jankulovska 4, Kiprijanovska 2 (1), Kolarovska, Madjovska, Mladenovska, Ristovska 6, Sazdovska 1, Sedloska, Stefanoska.
Magyarország: Janurik, Szemerey (kapusok), Bordás, Csíkos 1, Faluvégi 4, Füzi-Tóvizi 1, Győri-Lukács 3, Klujber 1, Kuczora 3, Márton 3, Papp, Pásztor, Simon 3 (1), Szöllősi-Schatzl 6, Tóth II N. 1, Vámos 1.
Forrás: MKSZ / MTI
Hét góllal nyerte a svédek elleni csoportrangadót a női kézilabda-válogatott