A Liverpool FC a Real Madrid után legyőzte a Manchester City-t is

Liverpool FC

A Szoboszlai Dominikkal felálló, listavezető Liverpool 2-0-ra legyőzte otthon a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Nagy lendülettel kezdtek Szoboszlaiék – a magyar válogatott csapatkapitányának is volt lövőhelyzete -, a hazai fölény pedig hamar góllá érett, a 12. percben Cody Gakpo volt eredményes Salah remek keresztpasszából. A folytatásban valamelyest ki tudott bontakozni a City, de a játék képe és a hivatalos statisztika alapján is sokkal jobb volt a Pool.

A második félidő valamivel kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de összességében a Liverpool tűnt veszélyesebbnek, főleg úgy, hogy az idő előre haladtával Szoboszlaiék a biztos védekezésre és az abból indított ellentámadásokra rendezkedtek be. 

Egy ilyen akció végén tizenegyeshez jutott a hazai együttes, a büntetőt pedig Mohamed Salah értékesítette, s ezzel otthon is tartotta a három pontot Arne Slot vezetőedző együttese.

Szoboszlai végigjátszotta a mérkőzést, amelyen végig jó teljesítményt nyújtva segítette csapatát.

A Pool sorozatban negyedik bajnoki meccsén diadalmaskodott, míg a Manchester City a Premier League-ben immár öt egymás utáni vereségnél jár.

A tabellán harmadik Chelsea és a Manchester United is magabiztos győzelmet aratott

carspod

A londoni Kékek 3-0-ra verték az október 26. óta nyeretlen Aston Villát, míg az MU a november elsején vezetőedzőnek kinevezett Rúben Amorim irányításával először diadalmaskodott bajnoki meccsen, mégpedig 4-0-ra az Everton felett. A Vörös Ördögöknél Marcus Rashford és Joshua Zirkzee is duplázott.

A Tottenham Hotspur ugyanakkor nem bírt a 83. perctől emberhátrányban futballozó, vendég Fulhammel.

Kerkez Milos megszerezte első gólját a Premier League-ben, csapata, a Bournemouth pedig győzött a Wolverhampton Wanderers otthonában

Kerkez Milos
Kerkez Milos

A magyar válogatott 21 éves védője a nyolcadik percben volt eredményes, egy nagyszerű sprint után közelről bombázott a kapu jobb felső sarkába, 1-2-re alakítva az állást.

A Bournemouth az előző két meccsét elvesztette, most azonban 4-2-re sikerült nyernie a négy kör óta veretlen rivális otthonában. A másik három vendégtalálat a holland Justin Kluivert nevéhez fűződött, aki mindháromszor büntetőből volt eredményes.

A Brentford otthonában vereséget szenvedő Leicester Cityt egyelőre nem a pénteken kinevezett Ruud van Nistelrooy irányította, a holland szakember először kedden, a West Ham United ellen ül majd a csapat kispadján. November 10-én van Nistelrooy a Manchester United kispadján ült, mint megbízott edző, amikor az MU 3-0-ra nyert a Leicester ellen.

A hazaiak a német Kevin Schade mesterhármasával nyertek a Leicester City ellen,

Premier League, 13. forduló

Liverpool – Manchester City 2-0 (1-0)
Gól:
 Cody Gakpo (12.), Mohamed Salah (78., 11-es)

Chelsea – Aston Villa 3-0 (2-0)
Gól:
 Nicolas Jackson (7.), Enzo Fernández (36.), Cole Palmer (83.)

Manchester United – Everton 4-0 (2-0)
Gól: 
Marcus Rashford (34., 46.), Joshua Zirkzee (41., 64.)

Tottenham Hotspur – Fulham FC 1-1 (0-0)
Gól:
 B. Johnson (54.), ill. T. Cairney (67.)
Kiállítva: T. Cairney (83.)

Wolverhampton Wanderers – AFC Bournemouth 2-4 (1-3)
Gól:
 Jörgen Larsen (5., 69.), ill. Justin Kluivert (3., 8.., 74., mindhármat büntetőből), Kerkez Milos (8.)

Brentford FC – Leicester City 4-1 (2-1)
Gól:
 Yoane Wissa (25.), Kevin Schade (29., 45+8., 59.), ill. Facundo Buonanotte (21.)

Crystal Palace – Newcastle United 1-1 (0-0)
Gól:
 Daniel Munoz (90+4.), ill. Marc Guéhi (53.)

Nottingham Forest – Ipswich Town 1-0 (0-0)
Gól:
 Chris Wood (49.)

Brighton&Hove Albion – Southampton 1-1 (1-0)
Gól:
 Karou Mitoma (29.), ill. Flynn Downes (59.)

(MTI)

A címvédő Real Madrid kikapott Liverpoolban