A Budapest JAHC hosszabbításban verte Brassóban a címvédőt
A Budapest Jégkorong Akadémia előbb hosszabbításra mentette, majd 4-3-ra meg is nyerte a címvédő Corona Brasov elleni mérkőzést a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.
A nap rangadóján a második helyezett BJAHC kétszer is vezetett a címvédő otthonában, de a Brassó kétszer is egyenlíteni tudott. Érdekesség, hogy két perc különbséggel talált be a két jó barát, Kóger Dániel és Sofron István, akik ezúttal ellenfelek voltak.
A második harmad hajrájában Philippe Cornet második góljával már a Corona állt jobban, ám jött az újabb fordulat, Keresztes Levente nagy gólt szerzett. A pörgős 40 perc után tehát döntetlennel vághattak neki a folytatásnak a csapatok. Az utolsó felvonás is bővelkedett a helyzetekben, mindkét csapat hajtott, a kapusok nem unatkoztak.
A Budapest JAHC-nek emberelőnyben voltak a legnagyobb lehetőségei. Maradt a döntetlenm a ráadást pedig négy perc után Schlekmann döntötte el, aki higgadtan lőtt Dubeau lába között a kapuba. Kangyal Balázs csapata legutóbbi hat meccséből ötöt megnyert, és ragad az éllovas GYHK-ra.
A brassói összecsapáson Schlekmann Márk szerezte a győztes találatot a ráadás utolsó percében
Dave MacQueen, a Brassó vezetőedzője
„Kiábrándító a vereség. Azt mondtuk a srácoknak, hogy egyszerűsítenünk kell a játékunkat, amikor jó csapatokkal játszunk, amelyek jól korcsolyáznak, mert el fognak fáradni. A ma esti hibák abból fakadtak, hogy a játékosok megpróbáltak maguk megoldani. Ha annyiszor eladjuk a korongot, mint ma, akkor nem fogunk győzni. Ez nagy nyomást helyezett a védelmünkre, és végül gólokban jelentkezett. A második harmadban elkezdtünk többet lőni kapura, nagyobb volt a forgalom a kapu előtt, nem csak kintről próbálkoztunk, és ennek meg is lett az eredménye. Amikor egy csapat mentálisan és fizikálisan ennyire fáradt, akkor következnek az olyan hibák, mint amilyenből a győztes gól is született.”
Kangyal Balázs, a Budapest JAHC vezetőedzője
„Talán ez volt a legjobb meccsünk ebben a szezonban. Néhány srác a mi utánpótlásunkból nőtt ki, az egyikük 17 éves, és a többiek is remekül játszottak, ami miatt nagyon boldog vagyok és büszke a csapatomra. Megérdemeltük ezt a győzelmet. A hoki igazságos, ezért tudtunk győzni.”
Csíkszeredában kétgólos sikert ünnepelhettek a hazaiak a Debrecennel szemben. Mindkét kapus Adorján Attila(Csíkszereda) és Szeles Martin (DEAC) is 25 lövést hárított. Rokaly Szilárd a 25. percben szerzett győztes gólt.
A Gyergyó már az első felvonásban négy gólt ütött a Ferencvárosnak, melynek már csak szépíteni sikerült
Bekezdtek a hazaiak, négy és fél perc után már kettővel vezettek, időt is kért Fodor Szabolcs. Némileg sikerült rendezni a sorokat, és emberhátrányban Adam Brady szépített, ám újabb hátrányos gól született, ezúttal a hazai oldalon Dallas Jay Gerads révén, aki szépen lőtte be a szólót. A harmad utolsó percében Ádám Zsolt éles szögből talált be, a fiatal csatárnak ez volt az első gólja a szezonban.
A négy gól után Aranyt Nagy Kristóf váltotta a Fradi kapujában, ám 17 másodperc elég volt, hogy őt is felavassák, Orban Brance volt eredményes. Az FTC bő egy percen belül két gólt lőve még vissza tudott jönni a meccsbe, de Vincze Péter másodszor is betalált egy védelmi hiba után. Az utolsó harmad már kevés eseményt hozott, a GYHK okosan megtartotta a vezetést, és idén már másodszor verte a zöld-fehéreket.
A FEHA19 ismét felülmúlta az Újpestet. A csaknem négy héttel ezelőtti, ugyancsak székesfehérvári mérkőzéshez hasonlóan a házigazdák jobbnak bizonyultak a lila-fehéreknél, ezúttal viszont a rendes játékidőben nyerték meg az összecsapást.
Jégkorong Erste Liga
Corona Brasov – Budapest JAHC 3-4 (0-1, 3-2, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Kóger Dániel (27.), Philippe Cornet (35., emberelőnyben, 38.), ill. Szabó Bence (8.), Sofron István (29.), Keresztes Levente (39.), Schlekmann Márk (65.)
SC Csíkszereda – DEAC 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
Gól: Rokaly Szilárd (25.), Részegh Taamás (60., üres kapuba)
Gyergyói HK – FTC-Telekom 6-3 (4-1, 2-2, 0-0)
Gól: Vincze Péter (2., 31.), Sebastien Sylvestre (5.), Dallas Jay Gerads (16., emberhátrányban), Ádám Zsolt (20.), Orbán Brance (21.), ill. Adam Brady (15., emberhátrányban), Paavo Anttoni Tyni (28.), Valentin Razumnyak (29.)
FEHA19 – UTE 4-2 (2-0, 1-1, 1-1)
Gól: Ambrus Csongor (8.), Németh Zalán (18.), Szita Donát (22., emberelőnyben), Anze Zezelj (58., üres kapuba), ill. Pokornyi Dávid (31.), Szalma Zsolt (59.)
December 20-án az Ajkai Jégcsarnokban fogadja a Fehérvár Hokiakadémia a Gyergyói HK-t
A magyar szövetség pénteki hírlevelében kitért arra, hogy a város már negyedik alkalommal lesz házigazda semleges helyszínként. A találkozó 18 órakor kezdődik.
Ajkán 2015 óta van jelen a sportág, az új jégcsarnokot pedig 2020-ban adták át. A helyi Óriások csapatából már több korosztályos válogatott játékos került ki.
Először 2021 decemberében a Dunaújváros és a Budapest JAHC, majd a legutóbbi két szezonban FEHA19 – Ferencváros találkozót rendeztek itt.
A kihelyezett mérkőzések nagy népszerűségnek örvendenek az Erste Ligában: múlt vasárnap Győrben több mint 500 néző volt kíváncsi a FEHA19 és a magyar bajnoki címvédő FTC összecsapására.
A tabella:
1. Gyergyói HK 19 14 2 – 3 85-47 46 pont
2. Budapest JAHC 21 13 1 2 5 81-57 43
3. Corona Brasov 17 10 1 1 5 53-40 33
4. DEAC 19 8 3 – 8 75-61 30
5. FEHA19 21 6 4 2 9 47-60 28
6. DVTK Jegesmedvék 19 7 1 4 7 46-51 27
7. SC Csíkszereda 19 7 3 – 9 43-54 27
8. FTC-Telekom 19 6 2 3 8 60-61 25
9. UTE 21 7 – 3 11 51-66 24
10. Dunaújvárosi Acélbikák 19 2 – 2 15 45-89 8
Forrás: MJSZ / MTI