Még több cég pályázhat több milliós támogatásra zöldautók megvásárlásához

zöldautó

Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közösségi oldalán.

A tárca Facebook-bejegyzésében kiemelte: a legfontosabb módosításnak köszönhetően az eddigi egy évvel korábbi határidő helyett a 2022 végéig megalapított cégek nyújthatnak be pályázatot.

A vállalkozók éves bevételének a továbbiakban nem kell meghaladnia a beszerzési projekt elszámolható költségét.

A változtatások révén azok is újra nekifuthatnak a pályázati folyamatnak, akik korábbi támogatási kérelmüket valamilyen okból, akár csak átmenetileg visszavonták. Az eredeti felhívás ennek lehetőségét kizárta, most ez a korlátozás is megszűnik.

A részvétel megkönnyítésének célja a programra szánt forrásmennyiség még hatékonyabb hasznosítása, a klímabarát közlekedésért tenni kész cégek lehető legszélesebb körének segítése.

A februárban indult pályázaton tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó és kisbusz beszerzéséhez igényelhető támogatás

A pályázati lehetőség csökkenti a hagyományos hajtású járművek árelőnyét a tisztább és csendesebb zöldautókkal szemben. A környezetkímélő gépkocsik üzemeltetői működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Mostanáig közel 4000 cégtől érkezett be támogatási igény összesen több mint 18 milliárd forintra. A megítélt források meghaladták a 15 milliárd forintot, a leszerződött tételek pedig a 14 milliárd forintot közelítik. A program jövő tavaszig áll nyitva a módosításoknak köszönhetően még több hazai vállalkozás előtt.