Rasovszky Kristóf 21. lett Hongkongban

Rasovszky
Rasovszky Kristóf. Fotó: Kovács Anikó

Rasovszky Kristóf a 21. helyen végzett a nyíltvízi úszók hongkongi világkupa-versenyén.

Az olimpiai és világbajnok a viadal honlapja szerint 2:01:03.50 óra alatt teljesítette a 10 kilométeres távot, s 3:24.30 perccel maradt el a győztes olasz Dario Veranitól.

Elég furán alakult a nyíltvízi Világkupa-sorozat hongkongi állomása: a tájfun-veszély miatt hajnal hatkor vált véglegessé, hogy lesz verseny, ami helyi idő szerint 9.30-kor kezdődött volna. Aztán nyolc óra után pár perccel közölték, hogy – megint csak a tájfun miatt – 25 perc múlva ellövik a rajtot (azaz egy órával korábban), így gyakorlatilag bemelegítés nélkül kellett az úszóknak odaállni a pontonra.

Rasovszky Kristóf pedig az a típusú versenyző, akinek megvan a maga tökélyre fejlesztett rutinja – s miután ez most teljesen kimaradt, saját bevallása szerint már az első körben érezte, hogy ez nagyon nem az ő napja.

Olimpiai bajnokunk egyébként is feleannyit edz, mint szokott, így mindaz, amiben máskor lubickol – kiszámíthatatlanság, 28 fokos víz, szél –, most inkább volt zavaró számára. Mindenesetre Oliver Klemettel ugyanúgy értek be, mint Párizsban, Kristóf volt kicsit előbb a németnél, más kérdés, hogy ezúttal volt előttük húsz másik, azaz Rasó a 21. helyen zárt, amivel eldőlt, hogy négy egymást követő összetett győzelem után az idén nem ő fogja nyerni a Világkupát.ítette a 10 kilométeres távot, s 3:24.30 perccel maradt el a győztes olasz Dario Veranitól.

A 21. hellyel eldőlt, hogy négy egymást követő győzelem után idén nem a magyar úszó fogja nyerni az összetett világkupát.

Rasovszky februárban a dohai világbajnokságon, augusztusban pedig a párizsi ötkarikás játékokon szerzett aranyérmet. A pihenő után két héttel ezelőtt, a Setubalban rendezett vk-viadalon tért vissza a versenyzéshez.

Fábián Bettina ötödik, Rasovszky Kristóf hatodik Setubalban