Változások a női kézilabda-válogatott keretében

női kézilabda-válogatott
Fotó: MKSZ / Kovács Anikó

Hárman pihenőt kaptak a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből, helyükre két másik játékost hívott be Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a franciák ellen a sorra kerülő két felkészülési mérkőzésre.

A hazai szövetség honlapján olvasható keddi hír szerint Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga és Klujber Katrin a három kimaradó, ugyanakkor meghívót kapott Bukovszky Anna és Grosch Vivien.

Győri-Lukács Viktóriával, Janurik Kingával és Klujber Katrinnal abban állapodtunk meg, hogy ezúttal pihenőt kapnak” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir. 

„A legfőbb célunk a hazai Európa-bajnokság, ezt is szem előtt tartottuk a játékosokkal történő megbeszéléseken, hiszen a lényeg, hogy az alapembereink mindenképpen jó állapotban legyenek az év végi tornára, ezen a héten pedig a stábbal megnézhetünk olyan játékosokat is, akik a keretben szóba jöhetnek akár most, akár a jövőben”.

Az olimpiai hatodik helyezett magyarok csütörtökön Toulonban, szombaton pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal.

Az idei lesz az ötödik – részben – magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es kontinenstornán bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes.

Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A magyar női válogatott októberi kerete

carspod

Kapusok: Böde-Bíró Blanka (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Metz HB, francia), Bukovszky Anna (Vác)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Grosch Vivien (Debrecen)
Jobbátlövők: Papp Nikolett (SCM Gloria Buzau, román), Albek Anna (Mosonmagyaróvár)
Irányítók: Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)
Beállók: Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Juhász Gréta (Vác)
Balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (Ferencváros)

Forrás: MKSZ / MTI

Vámos Petra: több van bennem, mint gondoltam