Új igényvezérelt járat indulhat 2025-ben a XVI. kerületben

Rugalmas útvonalú igényvezérelt járat indulhat 2025-ben a XVI. kerületben.

carspod

A buszjárat Csobaj-bánya térségét kapcsolja be a vérkeringésbe, amely jelenleg csak nehezen érhető el közösségi közlekedéssel. A járat különlegességét az adja, hogy a rugalmas útvonalú területen belül nem előre meghatározott útvonalon közlekedik majd, hanem a felmerülő igények alapján érinti a fel- és leszállópontokat. A busszal a térségben élők gyorsabban és kényelmesebben érhetik majd el Cinkota HÉV-állomást. A BKK társadalmi egyeztetést indít a témában.

Magyarországon elsőként alakítana ki és tesztelne rugalmas útvonalú igényvezérelt közlekedési rendszert a BKK. A rugalmas útvonalú Telebusz-szolgáltatás abban különbözik az eddig megszokottól, hogy az ügyfeleknek bejelentéskor jelezniük kell azt is, hogy pontosan melyik megállóban akarnak fel-, illetve leszállni. Ennek ismeretében a járművek egy szoftver által optimalizált flexibilis útvonalon közlekednek majd.

A 2025-ben induló buszjárat célja, hogy a XVI. kerület jelenleg közösségi közlekedéssel nehezen megközelíthető területét, a Csobaj-bánya környékét is bekapcsolja a fővárosi közösségi közlekedési hálózatba. A járat a kertvárosi terület és Cinkota HÉV-állomás között teremtene összeköttetést. A környéken élők így gyorsabban és kényelmesebben érhetik majd el a HÉV-et, amely gyors kapcsolatot biztosít Budapest belsőbb területei felé.

A 274-es jelzéssel közlekedő buszok a rugalmas útvonalú területen belül nem fix útvonalon, hanem az igénybejelentések alapján közlekednének, és az előre meghatározott utcákon keresztül érintenék az előre jelzett fel- és leszállópontokat. Ezek a pontok nem a klasszikus értelemben vett, fizikai kiépítéssel rendelkező megállóhelyek, hanem egy utcaszakasz, vagy kereszteződés olyan táblával megjelölt pontjai, ahol a le- és felszállás a bármely irányból érkező járat számára biztosított.

Társadalmi egyeztetés indul

A tervezett 274-es járat közlekedésével kapcsolatban a BKK társadalmi egyeztetést indított, várja a környéken élők, az itt közlekedők véleményéta társadalmi egyeztetés oldalán elérhető online kérdőíven keresztül.

A közlekedésszervező munkatársai személyesen is várják a javaslatokat a BKK Agóra rendezvényen, amelyet 2024. október 14-én 18:00-20:00 között tartanak, az Árpádföldi Közösségi Házban (1162 Budapest., Menyhért utca 6.).

A DREAM_PACE projektről

Az új rendszer a DREAM_PACE projekt keretében valósulhat meg. Az Európai Unió Interreg Central Europe kutatásfejlesztési keretprogramja által támogatott “DREAM_PACE – Demand REsponsive trAnsport integrating regional Mobility networks for PAssengers in Central Europe” (projektnév: DREAM_PACE, projekt azonosító: CE0100046, WBS kód: KI22.01) elnevezésű, 2023.03.01-jén indult hároméves időtartamú projekt célja a periférikus, kisebb laksűrűségű területek közösségi közlekedési kiszolgálásának javítása. A projektben a BKK Zrt. projektpartnerként vesz részt, feladata a fővárosi igényvezérelt közösségi közlekedési szolgáltatások fejlesztése. A projektről több információ érhető el a BKK oldalán.

Budapesti Közlekedési Központ

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!