Magyar bajnoka lett az ifjúsági szakács világbajnokságnak

Nyikos Patrik aranyérmet nyert a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságon

carspod

A Chaine des Rotisseurs világszervezet legutóbb 2015-ben rendezte meg éves világbajnokságát a nemzeti versenyek győzteseinek Magyarországon, és 2024-ben ismét hazánk láthatta vendégül a rangos megmérettetést. A Bocuse d’Or előszobájaként is emlegetett verseny célja az ifjú szakácstehetségek fejlődésének támogatása és nemzetközi megmérettetése. A METRO Gasztroakadémián zajló döntőn Nyikos Patrik diadalmaskodott a nemzetközi mezőnyben!

A verseny történelmének első magyar aranyérmese

Nyikos Patrik győzelme fél évszázados siker, hiszen a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságok történetében először állhatott magyar versenyző a dobogó legfelső fokára! A verseny több mint 50 éves története során kiemelkedő teljesítményt nyújtva korábban részt vett rajta többek között Kovács Lázár, Széll Tamás, Szulló Szabina, Bicsár Attila, Götz Zsolt, Ádám Csaba, Mede Ádám, Dalnoki Bence, Csillag Richárd és Lendvai Levente.

A Magyarországon rendezett bajnokságról

A világbajnokság egy öt napos programsorozat részeként, 19 versenyző részvételével és mind az öt kontinensről érkező 12 zsűritag közreműködésével zajlott, alkalmat adva a kiváló magyar alapanyagokkal való megismerkedésre. Az október 4-i döntő helyszínét és a magyar konyhakultúrára jellemző, kötelező verseny-alapanyagokat a METRO Gasztroakadémia biztosította.

A Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságon a verseny szabályai szerint 27 év alatti ifjú szakácsok mérik össze konyhaművészeti tudományukat, akik jellemzően többszörösen díjazott és elismert – nem egy esetben Michelin-csillagos – éttermekben szereztek már néhány éves tapasztalatot.

A 2024. évi világbajnokság dobogós helyezettjei:

1. helyezett: Nyikos Patrik, Magyarország

2. helyezett: Sydney Hamelin, Kanada

3. helyezett: Siriyaporn Rithisirikrerg, Norvégia

A Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság különlegessége, hogy a versenyzők nem egy alaposan begyakorolt menüsort készítenek el, hanem a fogadó ország kiváló minőségű alapanyagaiból összeállított, és csak a verseny kezdetekor bemutatott „meglepetés kosár” (black box) tartalmának felhasználásával alkotnak önállóan 4 óra alatt egy 3 fogásból álló, 4 adagban elkészített menüsort.

A 2024. évi világbajnokság Black Box alapanyagai a METRO Nagykereskedelem kínálatából:

  • friss, csont nélküli szarvasgerinc
  • kacsamáj
  • fogas
  • birsalma
  • Kotányi vanília bourbon paszta

Nyikos Patrik az alapanyagok kreatív felhasználásával az alábbi menüsort alkotta meg:

  • Előétel: Zöldfűszeres fogastekercs, friss, citrusos beurre blanc
  • Főétel: Grillezett szarvasgerinc, konfitált burgonyával, diós zeller raguval, sült kacsamájjal és jus-vel szervírozva
  • Desszert: Fehércsoki mousse, fahéjas-citrusos birsalma raguval

A 12 tagú nemzetközi zsűri – mint mindegyik Chaine világbajnokságon – a szakma elismert tagjaiból válogatott szakemberekből állt. A konyhában háromtagú zsűri figyelte és elemezte a versenyzők készségét, az alkalmazott technológiát, a higiéniát, az anyagfelhasználás gazdaságosságát, a rendezett munkát. A kilenctagú kóstoló zsűri pedig a látványt, az ízeket értékelte és az előírt alapanyagok felhasználását ellenőrízte.

Az aranyérmes Nyikos Patrik

Nyikos Patrik tanulmányait a debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában folytatta. Már iskolás éveiben nyitott volt a fejlődési lehetőségekre, élt a kötelező szakmai gyakorlati tevékenységen kívül adódó lehetőségekkel is, így például szakmai versenyeken indult és 1 hónapot Németországban is dolgozott Erasmus ösztöndíj program keretében. Az IKON Debrecen (séf: Thür Ádám) után a budapesti Stand Étterem (séf: Széll Tamás és Szulló Szabina) szakácsa lett, ahol megismerte, hogy milyen a munka egy Michelin csillagos, professzionális konyhában. 2021 októberében a Bocuse d’Or magyar döntőn 1. helyezést ért el Dalnoki Bence commis-jaként. 2022 márciusában a Bocuse d’Or európai döntő 2. helyezettjei, 2023 januárjában Bocuse d’Or Lyon 3. helyezettjei lettek Dalnoki Bencével. Történelmi siker volt ez a szakmában, hiszen korábban ez egy magyar csapatnak sem sikerült. A Bocuse d’Or után újra a budapesti Stand Étteremben állt munkába. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai zsűrije neki ítélte a Boros Lászlóról elnevezett ifjúsági gasztronómiai díjat.

A világbajnokság elnöksége:

  • David Tetrault
  • Ben Purton
  • Bernhard Frais

A világbajnokság technikai igazgatója:

  • Kovács Lázár

A világbajnokság konyhai zsűrijének tagjai:

  • Barka Áron
  • Sidney Bond
  • Alan Orreal-Liang

A Világbajnokság kóstoló zsűrijének tagjai:

  • Hamvas Zoltán
  • Caryn England
  • Jelbrich Hendrickx
  • Esa Koppelo
  • Bruno Marti
  • Iwona Niemczewska
  • Reimund Pitz
  • Erich Ruppen
  • Franciane Tartari

A szervező Chaine Egyesület

A Chaine des Rotisseurs világszervezet magyar tagjaként a versenyt lebonyolító Chaine Egyesület – amelynek elnöke: Pintér Katalin, felügyelő bizottságának elnöke: Novák Iván – kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a konyhaművészet jövő generációjának nemzetközi szinten történő megjelenését és megmérettetését támogassa az évente megrendezésre kerülő ifjú szakács tehetségek részére a hazai verseny megrendezésének keretében.

Szakmai partner a METRO Nagykereskedelem

A METRO Nagykereskedelem kiemelt szakmai partnerként biztosította a verseny helyszínét, a METRO Gasztroakadémiát, valamint a verseny kiváló minőségű alapanyagait. Bősze Ákos, a METRO Nagykereskedelem HoReCa üzletfejlesztési vezetője kiemelte, hogy a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság a METRO Nagykereskedelem 30 éves jubileumi esemény sorozatának is egy kiemelkedő rendezvénye. “Büszkék vagyunk rá, hogy Nyikos Patrik karrierjét a Bocuse d’Or felkészülés során is támogathattuk.” – tette hozzá. A METRO rendszeresen támogat szakmai partnerként jelentős gasztronómiai versenyeket, így a Chaine nemzeti válogatóit is. Ezek megrendezésében való együttműködéssel a fiatal szakácsok szakmai fejlesztésében vállal szerepet a gasztronómia piacterének számító nagykereskedelem.

Támogatók és együttműködők

Az ételek felszolgálásában a Budapesti Gazdasági Egyetem Vendéglátás szakának hallgatói, valamint Janosovits Miklós szervezésében és Virágh Zoltán vezetésével a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Technikum és Szakképző Iskola diákjai vettek részt.

A világbajnokság logisztikai partnere a Nissan. A világbajnokság megvalósítását támogatta a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Progast, a Whirlpool, a Perfect Home és a Kotányi.

Vive la Chaine!