Hullámzó meccsen maradt hibátlan az Ferencváros

Márton Gréta
Márton Gréta öt lövésből négy gólt szerzett. Fotó: Fradi Média

A Ferencváros hullámzó teljesítményt nyújtva 32-28-ra legyőzte a vendég Gloria Bistrita-Nasaud együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton.

A Ferencváros az első három mérkőzését megnyerte a csoportkörben, míg a Kácsor Grétát is a soraiban tudó román vendége egy győzelem mellett kétszer kikapott.

A szoros első negyedóra után 7-6-ról egy 5-0-s sorozattal tudott eltávolodni a házigazda, ekkorra állt össze igazán a védekezése, támadásban pedig többször is könnyed befejezésekkel volt eredményes. A szünetig még tovább növelte előnyét a Ferencváros, pihenőre nyolcgólos különbségnél vonulhatott.

A fordulást követően megfelezte lemaradását a találatait ekkor sokkal könnyebben szerző román csapat (22-18), mivel a zöld-fehér védekezés nem működött.

A szünet után nem tudta azt a hatékony kézilabdát játszani Allan Heine vezetőedző együttese, mint az első játékrészben, a vérszemet kapó vendégek pedig a 48. percben 26-23-ra feljöttek. 

A záró öt perc megkezdésekor már csak két góllal vezetett a budapesti együttes (29-27), a hajrában azonban jobban koncentrált, így a BL-ben négy, valamennyi tétmérkőzést figyelembe véve pedig

Nyolc találkozó után is megőrizte százszázalékos mérlegét

Andrea Lekic hét góllal vette ki a részét a Ferencváros győzelméből és lett a mérkőzés legeredményesebbje, a túloldalon Kácsor egy góllal fejezte be a mérkőzést. Laura Glauser 13 védéssel járult hozzá a hazai sikerhez.

A Vipers Kristiansand két góllal győzte le az Odensét, a hazai kapuban Siljes Solberg 45 lövésből 21-et hárított.

EHF Bajnokok Ligája

4. forduló:

A csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Gloria Bistrita-Nasaud (román) 32-28 (18-10)
FTC:
 Andrea Lekic 7, Darja Dmitrijeva 6, Angela Malestein 5, Márton Gréta 4, Dragana Cvijic 4, Emily Bölk 2, Orlane Kanor 2, Velerija Maszlova 2.
GBN: Seynabou Mbengue Rodríguez 7, De Araujo Frossard 6, Dagmara Nocun 5, Seraficeanu 4, Niombla 3, Cristina Laslo 1, Nosek 1, Kácsor Gréta 1.

18:00 Metz Handball (francia)–HC Podravka Vegeta (horvát)
18:00 Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Storhamar Handball Elite (norvég)

Október 6., vasárnap 
16:00 CSM Bucuresti (román)–Nyköbing Falster Handbold (dán)

A B-csoport

Vipers Kristiansand (norvég)–Odense Handbold (dán) 26-24 (12-11)

Október 6., vasárnap 
14:00 Team Esbjerg (dán)–Rapid Bucuresti (román)
14:00 HB Ludwigsburg (német)–Brest Bretagne Handball (francia)
16:00 Buducnost (montenegrói)–Győri Audi ETO KC (tv: Sport 1)

(MTI)

A Ferencváros hat góllal nyert Norvégiában