Norris startolhat az élről Szingapúrban

Norris
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szingapúri Nagydíjának időmérő edzésén a Marina Bay utcai pályán. Fotó: MTI/EPA/Tom White

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

Az összetettben második helyezett 24 éves pilótának ez az idei ötödik, pályafutása hatodik pole pozíciója. Mellőle a címvédő, háromszoros világbajnok és a pontversenyben éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) indulhat, míg a harmadik legjobb a Mercedes brit pilótája, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton volt.

Az időmérő harmadik szakaszát Carlos Sainz balesete miatt félbe kellett szakítani

carspod

A Ferrari spanyolja a második perc végén lehúzódott, hogy elengedje a gyors körén lévő Oscar Piastrit, a gumijai sok koszt szedtek össze, a célegyenesre fordulva a kigyorsításnál pedig megcsúszott, majd megpördült az autó, amely a hátuljával csapódott a falnak. A Ferrarit emelővel távolították el a pályáról.

A 62 körös Szingapúri Nagydíj – magyar idő szerint – vasárnap 14 órakor rajtol

1. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
George Russell (brit, Mercedes)

3. sor

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Nico Hülkenberg (német, Haas)

4. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Cunoda Juki (japán, RB)

5. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

6. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Franco Colapinto (argentin, Williams)

7. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

8. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

9. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

10. sor:

Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

(MTI)