Az európai abroncspiac lassan eléri a járvány előtti szintet

A kínai gyártók egyelőre megállíthatatlanok, az oroszok eltűntek, miközben egyre többet autózunk.

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) a napokban tette közzé tagjai 2024 második negyedéves, illetve első féléves eredményeit, amelyek a másodlagos piacon eladott új abroncsok, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. A lényeg: már látszik a javulás.

„A 2023-as év negatív trendje után (8%-os csökkenés a személygépkocsi-, és 17 %-os csökkenés a teherautó-abroncs piacon) 2024 első felében összességében nőtt az értékesített mennyiség. A javulás elsősorban a négyévszakos szegmensnek köszönhető, miközben a teherautó-abroncs piac még mindig zsugorodik. A második negyedév jobb volt, mint az első, még akkor is, ha figyelembe vesszük az inflációs és a geopolitikai összefüggéseket, amelyek a kereslet és a készletszint csökkenését eredményezték. A mezőgazdasági gumiabroncsok értékesítését az esős időjárási viszonyok ösztönözték.” – nyilatkozta Adam McCarthy, az ETRMA főtitkára.

Az ETRMA tagok értékesítési eredménye 2024 második negyedévében:

ezer darabban kifejezve2023. II. negyedév2024. II. negyedév2024. II. negyedév változása 2023. II. negyedévéhez képest2023. I. félév2024. II. félév2024. I. félév változása 2023. I. félévéhez képest
1. Személyautó abroncsok (összesen)50.44252.5574%106.236108.8502%
1/a. nyári személyautó abroncs

1%

-4%
1/b. Négyévszakos személyautó abroncs

19%

17%
1/c. Téli személyautó abroncs

3%

8%
2. Teherautó és busz abroncsok2.5752.537-1%5.5835.301-5%
3. Mezőgazdasági abroncsok1791906%3924023%
4. Motorkerékpárok és robogók2.5622.7477%6.0406.0270%

Import: Kína hasít, az orosz beszállítók eltűntek

Az Európába (EU-27 és az Egyesült Királyság) irányuló teljes személygépkocsi-, és könnyű tehergépkocsiabroncs-behozatal jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, annak ellenére, hogy 2020-ban a Covid-19 világjárvány a keresletet és a kínálatot egyaránt érintette; erőteljes visszaesés következett be. A Kínából származó olcsó gumiabroncsok részaránya a teljes importon belül a 2019-es 59%-ról 2023-ra 71,2%-ra emelkedett. A Kínából származó mennyiség több mint 10 millió darabbal nőtt 2022-ben és 2023-ban is, és 2023 végére több mint 40 millió darabbal lett több, mint 2015-ben. Az Oroszországból származó behozatal 2021-ben meghaladta a 11 millió darabot, de a szankciók miatt ez a mennyiség 2022 második felére nullára csökkent. 2024 első felében a teljes behozatal 10%-kal nőtt 2023 azonos időszakához képest, a kínai import mellett jelentős a Koreából származó mennyiség növekedése is (+11%).

A tehergépkocsi-, és autóbusz-abroncsok behozatala 2023-ban is jelentősen az átlag felett maradt, bár alacsonyabb volt a 2022-es csúcsértékeknél. Ezen termékek Európán kívülről származó importja a 2021-es 5,7 millió darabról 7,0 millió darabra ugrott 2022-ben, majd 2023-ra némileg visszaesett 6,6 millióra. Kína részesedése az import ezen szegmensében 2017-ben már meghaladta a 70%-ot, azonban a vámok 2018-as kivetése miatt 2019-re 75%-kal csökkent a behozatal volumene. Ezt a csökkenést ellensúlyozta az egyéb forrásokból, különösen az ASEAN-országokból származó behozatal erőteljes növekedése. Thaiföld és Vietnam egymaga 3,5 millió darabot szállított 2023-ban, szemben a 2017-es mindössze 0,2 millióval. 2024 első felében a tehergépkocsi-, és autóbusz-abroncsok teljes behozatala 10,7%-kal csökkent, miközben a Kínából, Vietnamból és Egyiptomból származó mennyiség növekedett, ellensúlyozva az egyéb forrásokból, többek között Koreából és Japánból származó behozatal csökkenését.

Az európai járműhasználat továbbra is nő

A személygépkocsikkal és könnyű haszongépjárművekkel megtett kilométerek száma 2023-ban 2,1%-kal nőtt, de valamivel még mindig a járvány előtti szint alatt marad. A kisteherautók által megtett kilométerek már a járvány előtti szintek felett vannak, részben a világjárványhoz kapcsolódóan, a házhozszállítások felpörgésének köszönhetően. 2023 végére a személygépkocsik által megtett kilométerek 2%-kal maradnak a 2019-ben elért volumenek alatt, és az előrejelzések alapján várhatóan csak 2025-ben érjük el a járvány előtti szintet. A hibrid munkavégzés terjedése ellenére számos vállalat megköveteli, hogy a munkavállalók (ismét) több időt töltsenek az irodában. Továbbá úgy tűnik, hogy az autóval történő ingázás csökkenését ellensúlyozza a szabadidős utazások iránti kereslet relatív növekedése, az ezzel járó nagyobb hétvégi forgalommal.

Arccal a vasút felé

A megtett utaskilométerek alakulásából egyértelműen látszik a mobilitási minták változása, a távolsági és szabadidős utazások erőteljes fellendülése elsősorban a vasúti ágazatot segíti, míg az ingázók által jobban igénybe vett közlekedési módok sokkal lassabb növekedést mutattak az ETRMA tanulmánya szerint. A vasúti közlekedés a tömegközlekedésre való átállást ösztönző EU-s szakpolitikai kezdeményezéseknek köszönhető. (Lásd országbérlet.)

Használt abroncsok

2023-ban 4,2 millió tonna használt gumiabroncs keletkezett Európában. A személygépkocsikra és könnyű haszongépjárművekre gyártott abroncsok részesedése ebből 64%, teherautó-, és buszabroncsoké 26%, az egyéb kategória 10%-ot tesz ki. A használt személyautó abroncsok mennyisége a járvány előtti csúcs alatt maradt tavaly, de a többi kategória már elérte a járvány előtti szintet. A hulladék 93%-a a gumicsere során keletkezett. A 4,2 millió tonnából 600 ezer tonnát futóztak újra vagy hasznosítottak más módon, a maradék mennyiséget hulladékként kezelték.

FRISS PARALIMPIAI HÍREINK >>>

Tudtad?