Gera Zoltán és Csizmadia Csaba távozik a Vasastól
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas közös megegyezéssel szerződést bontott Gera Zoltán vezetőedzővel és segítőjével, Csizmadia Csabával.
A Vasas hétfőn 1-0-ra kikapott hazai pályán a Tatabányától és négy forduló után a negyedik helyen áll a Merkantil Bank Ligában
Az első félidőben a Vasas próbálkozott többet, gólt azonban a Tatabánya szerzett, miután Eördögh kihasználta Doktorics figyelmetlenségét és egy kipattanó után közelről a kapuba lőtt.
A második félidőben a hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, de Jelena büntetőjénél így is Jova bravúrjára volt szükségük ahhoz, hogy ne kerüljenek még nagyobb hátrányba. Az utolsó negyedórában a Tatabánya már mindenáron csak az eredmény tartására figyelt, s mivel sikerrel járt, három ponttal utazhatott haza.
Gera Zoltán: megérdemelten vitték el a három pontot
“Nagyon nem úgy sikerült ez a találkozó, ahogyan azt előzetesen elterveztük, nem tudtunk dominálni, ezáltal minőségi helyzeteket sem kialakítani. Hiányoztak az utolsó passzok, pontatlanok és türelmetlenek voltunk, ezzel szemben a vendégek sokkal több párharcot nyertek, valamint szinte minden második labdát ők szedtek össze. Rendkívül sajnálom a szurkolókat, nyilván nem ezért jöttek ma ki az Illovszky-stadionba. Sajnos alázatból a Tatabánya ma fölénk nőtt, remélem időben kaptuk ezt a pofont és tanulunk ebből a „leckéből”. Mindenképpen változtatnunk kell, amely nemcsak a játékosokra, hanem ránk, stábtagokra is igaz. Többet és keményebben kell dolgozni, bízom benne, hogy lesz bennünk egyfajta dac, hogy bebizonyítsuk, ez csak egy kisiklás volt a részünkről.”
A klub a honlapján felidézi, hogy Gera február végén váltotta a kispadon Desits Szilárdot. Összesen 18 tétmérkőzésen – 16 bajnokin és 2 Magyar Kupa-találkozón – irányította a csapatot, ezeken 10 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.
“A mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gera Zoltán vezetőedzővel, valamint Csizmadia Csaba asszisztensedzővel. Köszönjük nekik, amit a Vasasért tettek, további edzői karrierjükhöz pedig sok sikert kívánunk. Ameddig a távozó szakemberek végleges pótlása nem történik meg, NB II-es együttesünk irányítását ideiglenesen megbízott vezetőedzőként az NB III-as csapatunk edzője, László András veszi át, a ma délutáni edzést már ő tartja az első csapatnak” – nyilatkozott szerdán Nagy Miklós sportigazgató.
Merkantil Bank Liga NB II
4. forduló:
Vasas FC – Opus Tigáz Tatabánya 0-1 (0-1)
Gól: Eördögh (29.)
Az élcsoport: 1. Szentlőrinc 10 pont (8-3), 2. Gyirmót 10 (8-4), 3. BVSC 8
Forrás: MTI / Vasas