Roglic hegyi befutós sikerrel átvette a piros trikót

Roglic
Lennert Van Eetvelt és Primoz Roglic

A friss olimpiai negyedik Valter Attila a 107. helyen ért célba a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyen győzelmével a szlovén Primoz Roglic vette át a piros trikót.

A Plasenciából induló 170,5 kilométeres táv elején két kategorizált hegy várt a bringásokra, majd egy kisebb emelkedő után a végén hegyi befutó a 14,6 kilométer hosszú, 6,2 százalék átlagmeredekségű Pico Villuercason. 

A Visma-Lease a Bike magyar bajnoka ezúttal is csapatáért tekert, amelyből az eddigi piros trikós belga Wout van Aert már előre jelezte: a címvédő Sepp Kussért fog dolgozni és minden valószínűség előtt elveszti az összetett első helyét a nehéz záró hegyen, hiszen borítékolható volt, hogy az összetett esélyesei harcolnak majd a szakaszelsőségért.

Az ötfős szökés így az esélytelenek nyugalmával tempózott el a mezőnytől az idei Vuelta első hegyi szakaszán, amelyet nagy hőségben, helyenként 38-40 fokban teljesítettek a bringások. A mezőny elején a negyedik Vuelta-elsőségéért harcba szálló szlovén Primoz Roglic csapata, a Red Bull-BORA-hansgrohe dolgozott, Van Aert pedig a Pico Villuercas mászásának elején leszakadt.

Az utolsó öt kilométerre fordulva a rossz minőségű, rendkívül meredek, húszszázalékos részeket is tartalmazó betonúton a szökevényeket utolérte az esélyesek csoportja, amelyben ekkor már nem tekert ott Valter Attila

Az UAE tesztelte a riválisokat, majd Felix Gall szakadt el a csoportból, amelyet Roglic tempója szaggatott darabokra, hárman utol is érték a tavalyi Tour de France királyetapját megnyerő osztrák hegyimenőt. Az utolsó két kilométeren Roglic, az év elején az Egyesült Arab Emírségek körversenyét megnyerő belga Lennert Van Eetvelt és a Vueltán háromszor is második spanyol Enric Mas maradt elöl, rájuk a kicsivel lankásabb hajrára még négyen értek fel. A kanyarodó utolsó métereken a kezét korán ünneplésre emelő Van Eetveltet külső íven előzte meg a nagyobb tempóban érkező Roglic, aki pályafutása 13. Vuelta-szakaszsikerével átvette a piros trikót. 

Legnagyobb riválisai közül a portugál Joao Almeida, Mas és honfitársa, Mikel Landa érkezett meg azonos idővel, a címvédő Sepp Kuss 28 másodpercet, a brit Adam Yates másfél percet kapott.

Vuelta a Espana

    4. szakasz, Plasencia-Pico Villuercas, 170,5 km, hegyi befutó:
    
1. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 4:26:49 óra
2. Lennert Van Eetvelt (belga, Lotto Dstny) azonos idővel
3. Joao Almeida (portugál, UAE) a. i.
…107. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 11:49 perc hátrány
    
    Az összetett élcsoportja:
    
1. Roglic 14:33:08 óra
2. Almeida 8 másodperc hátrány
3. Enric Mas (spanyol Movistar) 32 mp h.
…100. Valter 12:37 perc hátrány
    A viadal csütörtökön a Fuente del Maestre és Sevilla közötti 177 kilométeres sík etappal folytatódik. A Vuelta szeptember 8-án Madridban zárul.

(MTI)

Vas Blanka a 62. helyen zárta a Tour de France-t