Az MTK-t legyőzve továbbra is százszázalékos a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a három forduló után szintén pontveszteség nélkül álló, vendég MTK Budapestet vasárnap, az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban.
A két százszázalékos együttes rangadóját nagy elánnal kezdte a Puskás Akadémia, ám sok helyzetéből egyet sem tudott gólra váltani. A félidő vége felé magára talált az addig keveset mutató MTK, amely Robert Polievka révén kapufáig is eljutott.
A szünet után a – vendégek fehér mezével könnyen összetéveszthető, világoskék szerelésüket sötétkékre cserélő – hazaiak szerezték meg a vezetést, Jonathan Levi volt eredményes. A folytatásban a cserepadról minden csatárát pályára küldő fővárosi gárda igyekezett nyomást helyezni a hazai védelemre, amely azonban jól reagált erre és magabiztosan őrizte meg a megszerzett előnyt.
A felcsúti együttes ezzel átvette az első helyet a tabellán az MTK-tól.
OTP Bank Liga, 4. forduló
Puskás Akadémia FC – MTK Budapest FC 1-0 (0-0)
Pancho Aréna, 1218 néző v.: Karakó
Gól: Levi (51.)
Puskás Akadémia: Markek – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf (Brandon, 81.) – Favorov, Levi (Plsek, 73.), Nissila – Komáromi (Soisalo, 81.), Puljic (Colley, 73.), Nagy Zsolt (Szolnoki, 88.)
MTK: Demjén – Varju, Beriasvili, Nagy Zsombor (Kocsis G., 54.) – Hej (Molnár Á., 81.), Horváth A., Kata, Kosznovszky (Stieber, 65.), Kovács P. – Bognár I. (Jurina, 81.), Polievka (Molnár R., 65.)
A Paks 2-1-re legyőzte vendégét, a Nyíregyházát
A legutóbbi szezonban második Paks jövő héten a cseh Mlada Boleslav ellen száll harcba a Konferencia-liga főtáblájáért. A sorozatterhelés miatt két pihenőnapot kaptak a paksi játékosok az újonc elleni találkozót megelőzően.
A két fél 2015 februárja után futott össze ismét élvonalbeli bajnokin. Gyorsan, már az első lehetőségét kihasználva vezetést szerzett a házigazda: jobboldali szöglet után a megcsúsztatott labdát a 100. paksi meccsét játszó Kinyik Ákostovábbította négy méterről a kapuba. Az aktívabban futballozó Paks akarata érvényesült, így az egykor Pakson futballozó Tamás Olivér egy kényszerítő után némi meglepetésre egyenlített, sőt, Kovácsréti is betalált a vendégek közül, igaz, lesről. Bese nagy védésével ugyan őrizte a döntetlent a Nyíregyháza, ám a Paks a szünet előtt újra vezetést szerzett, amikor Silye Erik külsővel, kapásból lőtt védhetetlenül a kapuba.
A fordulást követően harcos szellemiségben igyekezett ismét egalizálni a nyírségi alakulat, ám nem járt sikerrel, a Paks pedig visszavette az irányítást. A hajrára visszaesett valamelyest az iram, egy összefejelés miatti ápolási szünet is megtörte a ritmust. A vendéglátók a hajrában Zimonyi révén újabb gólt szereztek, ám les miatt nem adta meg ezt a játékvezető, míg a nyírségiek próbálkoztak ugyan a végjátékban, de nagy helyzetet már nem tudtak kidolgozni.
Paksi FC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (2-1)
Paks, 2219 néző, v.: Zierkelbach
Gól: Kinyik (5.), Silye (44.), illetve Tamás (16.)
Paks: Szappanos – Ötvös, Kinyik, Vas – Osváth, Papp, Balogh (Mezei, 74.), Silye (Kovács K. 91.) – Haraszti (Windecker, a szünetben), Szabó B. (Böde, 64.) – Tóth B. (Zimonyi, 46.)
Nyíregyháza: Bese – Temesvári, Gengeliczki, Jokic (Alaxai, 85.) – Navratil (Pinte, 63.), Tamás, Kesztyűs, Nagy (Matheus, 64.) – Kovácsréti (Eppel, 46.), Beke, Gresó (Farkas, 81.)
A Fehérvár az utolsó másodpercben mentett pontot a Zalaegerszeg ellen
Nagy iramban kezdett a Fehérvár, Tobias Christensen felső lécen csattanó bombája mellett is több ígéretes támadása volt. A Zalaegerszeg stabil védekezésből próbált gyors ellentámadásokat vezetni, a félidő második felében több nagy helyzetet kialakítva. A hazaiak csak Tóth Balázs kapusnak köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba.
A fordulást követően a zalaiak ott folytatták, ahol a szünet előtt abbahagyták: bátran mentek előre és egy gyors kontra végén Dénes Csanád Vilmos első NB I-es találatával megszerezték a vezetést. A lassan futballozó Fehérvár próbált sebességet váltani, a hajrában nagyon beszorította a vendégeket, ám a kínálkozó lehetőségeket sokáig nem használta ki, ezért úgy tűnt, hogy a ZTE megszerzi mindhárom bajnoki pontot. Nem így lett, mert a hosszabbítás utolsó pillanataiban Kovács Patrik góljával a hazaiak kiegyenlítettek.
Fehérvár FC – ZTE FC 1-1 (0-0)
Sóstói Stadion, 2763 néző, v.: Káprály
Gól: Kovács P. (90+5.), illetve Dénes (55.)
Fehérvár: Tóth B. – Melnyik (Huszti A., 46.), Spandler, Serafimov, Milicevic (Holender, 61.)- Csongvai, Bedi – Kovács M. (Stefanelli, 46.), Christensen, Katona M. (Kovács P., 61.) – Gradisar (Berki, 85.)
ZTE: Gundel-Takács – Safronov, Várkonyi, Medgyes (Nyíri, 63.) – Szendrei, Sankovic, Bakti (Németh D., 46.), Kiss B., Mim – Sajbán M., Dénes Cs. (Vogyicska, 78.)
A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 4 4 – – 8-3 12 pont
2. MTK Budapest 4 3 – 1 6-2 9
3. Ferencvárosi TC 3 3 – – 4-0 9
4. Paksi FC 4 2 1 1 7-7 7
5. Kecskeméti TE 4 1 2 1 3-3 5
6. Fehérvár FC 4 1 2 1 5-6 5
7. Debreceni VSC 3 1 1 1 4-2 4
8. Zalaegerszegi TE FC 4 1 1 2 5-5 4
9. Diósgyőri VTK 4 1 1 2 4-7 4
10. Újpest FC 4 1 – 3 6-6 3
11. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 – 3 4-9 3
12. ETO FC Győr 4 – – 4 3-9 0
Az 5. forduló menetrendje
Augusztus 23., péntek:
Újpest FC-Debreceni VSC 20.00
Augusztus 24., szombat:
Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 16.45
Augusztus 25., vasárnap:
Nyíregyháza Spartacus FC-Fehérvár FC 17.45
December 4., szerda:
MTK Budapest-Paksi FC
ETO FC Győr-Puskás Akadémia FC
2025. február 5., szerda:
ZTE FC-Ferencvárosi TC
(MTI)