Kialudt a láng, véget ért a XXXIII. nyári olimpia

Csipes Tamara és Milák Kristóf
Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó (k) hozza a magyar zászlót, mellette Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (b) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.

Az est kezdéseként a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Léon Marchand a Tuileriák kertjéből egy mécsesben áthozta az olimpiai lángot a stadionba, ahol a Marseillaise zenekari átiratának eljátszása után 205 delegáció zászlajának behozatalával kezdődött a háromórás műsor.

A magyar zászlót a kajakos Csipes Tamara és az úszó Milák Kristóf vitte a küzdőtérre. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók vonultak be felszabadultan táncolva, ugrálva az arénába és vegyültek el a küzdőtéren.

Az este során adta át az érmeket a női maratonfutás dobogósainak Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.

Köszöntötték a 45 ezer önkéntest, akik közül kilencezren külföldről, 150 országból – köztük Magyarországról – érkeztek. A közreműködők harminc százaléka 25 év alatti, 10 százaléka 60 fölötti volt. Bemutatták a NOB sportolói bizottságának frissen megválasztott négy új tagját. 

Az ezt követő műsorrészben az olimpia és az ötkarika megszületését mutatták be a születésétől kezdve

Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy mindenre felkészültek, de azt nem látták előre, hogy mennyi mindent átélnek majd együtt. Ahogy fogalmazott, az ország lendületbe jött és a versenyhelyszínek beivódtak az emberek emlékezetébe. Megállt az idő, és az egész ország vibrálni kezdett, az egész ország egyesült. A nézők mindenütt nagyszerű hangulatot teremtettek, féktelenül szurkoló országgá vált Franciaország – mondta.

Thomas Bach kiemelte, hogy a világban meglévő feszültségek ellenére a sportolók két és fél héten át békében éltek egymással az olimpiai faluban, amivel példát mutattak. A béke kultúráját valósították meg, és megmutatták, hogy létezhet egy jobb világ. Kiemelte, hogy emberek milliói ünnepeltek Franciaországban és szerte a világon. Ikonikus helyszíneken nagy szurkolás volt mindenütt, az olimpia az emberiség egységességét annak sokszínűségében mutatta meg.

Az olimpiai lobogót az olimpiai himnusz hangjaira leeresztették

Majd Estanguet Anne Hidalgónak, Párizs polgármesterének, ő pedig Bachnak adta át, végül Karen Basshez, a következő nyári olimpiát rendező Los Angeles polgármesteréhez került. Majd a hollywoodi filmsztár Tom Cruise a hétszeres olimpiai bajnok tornásztól, Simone Bilestól vette át. Elmotorozott vele Párizs utcáin, repülőre szállt, végül ejtőernyővel érkezett Los Angelesbe. 

Ott amerikai sztársportolók – köztük a négyszeres olimpiai bajnok atléta, Michael Johnson – vitték magukkal, miközben a Red Hot Chilli Peppers száma szólt, majd az együttes Los Angelesben zenélt. Később Snoop Dogg is énekelt a Venice Beachen. 

A Stade de France-ba visszatérve a Marchand kezében lévő mécsesben lobogó lángot a kontinenseket képviselő hat sportoló fújta el, Bach pedig lezárta az olimpiát.

Az ötkarikás játékok záró ceremóniáját több mint 71 500 néző követte a helyszínen, a 2400 négyzetméteres küzdőtéren zajlottak az este programpontjai. A műsorban 270 fellépő működött közre.

A július 26-án kezdődött játékokon 206 ország 11 110 sportolója vett részt. Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen végzett az éremtáblázaton. 

Párizs augusztus 28. és szeptember 8. között a paralimpikonokat látja vendégül

(MTI)