Noah Lyles a leggyorsabb, Mahucsih megnyerte a magasugrást

Noah Lyles

A budapesti világbajnok amerikai Noah Lyles nyerte meg az atlétikaversenyek csúcsszámát, a férfi 100 métert vasárnap a párizsi olimpián.

A játékok kilencedik versenynapján dőlt el, hogy ki a világ leggyorsabb embere, s ez ha lehet, még nagyobb tömegeket vonzott a Stade de France-ba, mint a korábbi napokon. A vasárnapi program egyértelműen a vágtázók csatájára lett felépítve, este a százas elődöntők vezették fel a női magasugrás és a férfi kalapácsvetés fináléját, majd mire a döntő rajtja közeledett, minden más viadal befejeződött a stadionban.

Az elődöntők szenzációt nem hoztak, igaz, a tavalyi vb-n hetedik, idén világranglista-negyedik kenyai Ferdinand Omanyala kiesése egyértelműen meglepetésnek számított.

A fináléban mindhárom amerikai, Lyles, valamint Kenny Bednarek és a 2022-es vb-győztes Fred Kerley ott volt, ugyanakkor a Párizsban eddig mutatott formák alapján úgy tűnt, hogy Lyles-nak a két jamaicai sprinter, Oblique Seville és Kishane Thompson lesz az ellenfele.    

Az ünnepélyes bemutatás után a sprintereket kissé érthetetlen módon percekig várakoztatták a rajtgépek mögött. Hangulatkeltő zene szólt, bár a teltházas publikum ekkor már érezhetően kellően felfokozott hangulatban várta a rajtot, ahogy az atléták is készen álltak, hogy megmérkőzzenek a világ leggyorsabb embere címért.

A feszült várakozás után aztán egészen parádés 10 másodpercet varázsoltak a futók

A rajt után Noah Lyles szokás szerint kisebb hátrányba került, majd fokozatosan csökkentette hátrányát Thompsonnal szemben és a célba egyszerre dobták be magukat. A célvonalon áthaladva egy ember ünnepelt önfeledten, mégpedig a tisztán harmadik Fred Kerley, Lylesnak és Kishane Thompsonnak viszont láthatóan fogalma sem volt, hogy győzött-e, vagy második lett. Rövid várakozás után aztán kiderült, hogy az egyaránt 9.79 másodpercet elérő sprinterek közül Lyles volt a gyorsabb, méghozzá öt ezredmásodperccel.

A finálé színvonaláról sokat elárul, hogy Seville mindössze 12 századdal maradt el a győztestől, ám 9.91-gyel csupán az utolsó, nyolcadik helyen ért célba.

Ezzel Budapest háromszoros világbajnoka megszerezte karrierje első olimpiai aranyérmét, amit alaposan meg is ünnepelt a Stade de France rekortánján.

A nap másik nem magyar érdekeltségű döntője előzetesen nagyon simának tűnt, mivel az ukrán Jaroszlava Mahucsihmessze kiemelkedett a mezőnyből, közel egy hónapja ráadásul éppen itt javította meg Sztefka Kosztadinova 1987-es világcsúcsát. A verseny végül nem lett nagyon sima, Mahucsihhal ugyanis 2,00 méterig tartotta a lépést az ausztrál Nicola Olyslagers és az ukrán klasszis végül kevesebb rontásával győzött, mivel a 2,02 méterrel már ő sem birkózott meg.

Férfi 100 méter (1,0 méter/másodperc)

   Noah Lyles (Egyesült Államok) 9.79 másodperc
2. Kishane Thompson (Jamaica) 9.79
3. Fred Kerley (Egyesült Államok) 9.81

Női magasugrás, olimpiai bajnok:

   Jaroszlava Mahucsih (Ukrajna) 2,00 méter
2. Nicola Olyslagers (Ausztrália) 2,00
3. Irina Herascsenko (Ukrajna) és
   Eleanor Patterson (Ausztrália) 1,95-1,95

(MTI)