Orbán nem táncol úgy, ahogy Brüsszel fütyül

Ezen az „ünnepen” is túl vagyunk, ami mára pont olyan lett, mint a „magyar narancs”, „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”. De tényleg a mienk? És ha igen, kik azok a mi?

Az ország elsőszámú vezetőjétől évek óta más sem hallunk, mint hogy „mi, magyarok”. De, amit mond azt nem mi magyarok gondoljuk, még csak nem is a „magyar narancsot” kisajátítót párttagok és szimpatizánsok, még csak nem is az Országgyűlés – na jó, a 134 bátor mégis –, még csak nem is a kormány, hanem egyedül maga az ország vezetésével megbízott kormányfő, aki minduntalan azt hiszi magáról, ők mi vagyunk. Sőt, ő az ország, ő a határon túli és inneni magyar egyszerre.

Álmában két magyar ő! Egyik liberális, szabadelvű, Bibó kollégista, pápista, az oroszokat hazazavaró „utcai szabadságharcos”, a másik tekintélyelvű Tisza Istvánt példaképnek tekintő, sűrűn keresztet dobáló, „most jövök a templomból” farizeus, aki minden tettével azt bizonyítja vármegyéstűl, főispánostúl, hogy nem a XXI. században, hanem a XIX. század elején vagyunk.

Mi vagyunk a puszták népe

A miniszterelnök egyenesen a legkisebb fiú, aki a legszegényebb faluból eljutott az ország élére, aki cserébe felvirágoztatta szűkebb pátriáját. Épített hetedhét országra szóló stadiont, kazánházat, csili-vili iskolát, az egykori nádor birtokán pedig kacsalábon forgó kaszárnyát.

És a magyarok első embere mára azt hiszi a mi érdekünkben dolgozik éjt nappallá téve, repül több ezer kilométert, hogy, mint Marco Polo meglátogassa az „északi főváros” kommunista vezetőit, ahol úgy nyilatkozott a kínai államfővel folytatott tárgyalása után, hogy Hszi Csin-ping elnöksége alatt a kínai–magyar kapcsolatok „soha nem látott magasságokba emelkedtek”.

Egy héttel később kiderült, hogy Orbán nem táncol úgy, ahogy Brüsszel fütyül, sőt felőle fütyülhet Brüsszel, ha ő nem akar, akkor nem táncol. És lelkes taps fogadta a kormányfő szavait, hiszen mégiscsak kurucok vagyunk, igaz a szabadságért meghalt Petőfi Sándor nevét most éppen levettük a laktanya tetejéről és Mária Teréziát, a leghabsburgabb habsburgot helyeztük oda.

A „kutyaúristenit” nekünk nem parancsol se Brüsszel, se Moszkva, de még Washington sem

„Ám régi bűnnek hosszú az árnyéka. És ha a bűnt pedig egy egész nemzet ellen követik el, az akkora árnyékot vet, amelynek hetedíziglen sem látni a végét.”

„1956 végül 1990-ben győzött. Mi, akik ott voltunk, akik a politikai csatákat vívtuk a Szovjetunió és a kommunista pártvezetés ellen, jól emlékszünk. 1956 öröksége nélkül nem győzhettünk volna.”

„Nekünk a szabadság életösztön. A családom, a barátaim, a hazám: ez mind én vagyok. A magyar ember számára a szabadságharc nem olyasmi, amit vállalhat vagy eldönthet. A szabadságot védeni kell, különben elveszünk. Így volt ’56-ban, 1990-ben, és így van ma is.”

„Úgy kellett táncolnunk, ahogy Moszkva fütyült. Ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk. S ha nem akarunk, akkor nem táncolunk.”

Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás „utcai szabadságharcosa” és ez a kurzus nem hajlandó megemlékezni 1989. október 23-ról, a köztársaság kikiáltásáról. Ez az aktus nem fér bele a NER rendszerébe, hiszen az Alaptörvénybe is beleírták, hogy Magyarország a német megszállás után csak 1990. május 2-án, a szabadon választott Országgyűlés megalakulásával nyerte vissza szuverenitását.

Így tehát zárójelbe lehet tenni a harmadik köztársaság kikiáltását, hiszen azt mégiscsak egy szocialista politikus kiáltotta ki.

Sajnos, az új Alaptörvény 2011. április 25-i elfogadása lényegében zárójelbe tette az előző 22 évet is, azóta a NER ül tort.

Iványi Gábor egyháza tönkretételéről: “Ez mind Orbán Viktor”

Forrás: kormany.hu