Angol-holland összecsapás lesz Dortmundban

Virgil van Dijk

Hollandia 2-1-re legyőzte Törökországot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati, berlini negyeddöntőjében. A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot.

A török szurkolók egy része hajnalban a holland válogatott szállodájához vonult és tűzijátékkal, illetve nagy hangzavarral ébresztette a játékosokat. A hollandokon eleinte nem látszott a kialvatlanság – mezőnyfölényben futballoztak és több lövéssel is próbálkoztak -, de kapusuk alaposan elaludt Güler beadásánál, így Akaydin vezetést szerzett a törököknek.

35. perc: egy török szöglet után a kifejelt labdát Arda Güler ívelte a kapu elé, Verbruggen alaposan alászaladt, ezt kihaszánlva Samet Akaydin közvetlen közelről a hálóba fejelt (1-0).

A második félidő elején ismét a hollandok tűntek aktívabbnak, majd Güler szabadrúgása a kapufáról pattant ki. Ezután hét perc alatt fordított Hollandia: előbb De Vrijt hagyták őrizetlenül, majd a tétovázó védők nem szabadítottak fel, a menteni igyekvő Müldür pedig esés közben szerencsétlenül ért bele a kapu elé passzolt labdába, ami az ő lábáról került a hálóba. 

70. perc: Depay szöglet utáni beívelését az őrizetlenül hagyott Stefan de Vrij fejelte a kapuba (1-1).

76. perc: Dumfries passzolt a kapu elé, ahol két török játékos előtt is elgurult a labda, ami aztán a Gakpo elől menteni igyekvő Müldür lábáról került a hálóba (2-1).

Felpörgött a meccs, a törökök a hajrában nagyobbnál nagyobb helyzeteket alakítottak ki, ám ellenfelük bravúros mentéseket mutatott be és továbbjutott.

A hollandok hatodszor jutottak a legjobb négy közé a kontinenstornán. Ellenfelük Anglia lesz a szerdán 21 órakor kezdődő dortmundi elődöntőben. A másik ágon kedden Franciaország és Spanyolország találkozik egymással.

Tizenegyespárbajban jutott elődöntőbe Anglia

 Az Eb-n már megszokott felállásában, de az eddigiekhez képest lendületesebben és kreatívabb játékkal kezdett az angol együttes, ugyanakkor a magyarokkal azonos csoportban szerepelt svájciaknak is voltak felvillanásaik, nem egyszer szép támadást is vezettek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. Így volt ez a másik oldalon is, igaz, a svájci védelemnek gyakrabban volt dolga, mint a szigetországiak hátsó alakzatának. 

A középpályán olykor kemény ütközések jellemezték a játékot és a felek már az első félidőben nagy küzdelmet folytattak minden egyes szabad labdáért. Svájc általában sokkal jobban megbecsülte azokat az időszakokat, amikor nála volt a labda, az angolok ritkán lassítottak a játékon, inkább megpróbáltak valamilyen módon veszélyt jelenteni Sommer kapujára. A szünetig aztán végül egyik csapatnak sem sikerült kaput eltaláló lövést produkálnia, így a pihenőre gól nélküli állásnál került sor.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a felek még annyi kockázatot sem vállaltak fel, mint az első 45 percben. Húsz perc után nemhogy helyzetet, de kapura lövésből is csak egyet láthatott a közönség, amelynek nagy része már azt is hangorkánnal díjazta, amikor valamelyik együttesnek sikerült kiharcolnia egy szögletet. Nem egyszer fordult elő, hogy valóságos állófutball alakult ki, a labdát birtokló csapat – jellemzően Svájc – ugyanis mindenáron magánál akarta tartani a játékszert, ezért csak a bombabiztos passzokat erőltette. 

Negyedórával a lefújás előtt aztán addig passzolgatott az angol tizenhatos előterében Svájc, hogy végül a tétovázó védők és Pickford kapus közreműködésével is megszerezte a vezetést. 

75. perc: a tizenhatoson belül, jobb oldalon helyezkedő Ndoye kapott remek labdát, középre passzolt, ahol Stones lábáról pattant Breel Embolo elé a labda, a csatár pedig becsúszva talált be három méterről (0-1).

Öt perc múlva azonban a cserékkel felfrissített angolok Saka remek egyéni megmozdulása és lövése után egyenlítettek, ezzel kiharcolták a hosszabbítást.

80. percBakayo Saka kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott, majd nagyjából 20 méterről remekül – a kapufa segítségével – lőtte ki a svájci kapu jobb alsó sarkát (1-1).

A ráadás első részében Rice-nak és Bellinghamnek is volt gólszerzési lehetősége, de Sommer mindkét alkalommal védett. A folytatásban inkább a svájciak veszélyeztettek, Pickfordnak kétszer nagyot kellett védenie, gól viszont már nem esett. A tizenegyesrúgások során minden angol játékos pontosan célzott, Akanji gyengén elvégzett tizenegyesét azonban Pickford védeni tudta.

Jordan Pickford
Az angol Jordan Pickford kapus kivédi a svájci Manuel Akanji tizenegyesét. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az angol válogatott az 1996-os torna óta először nyert 11-es párbajt Európa-bajnokságon – akkor a spanyolokat verte így a negyeddöntőben.

Gareth Southgate angol szövetségi kapitánynak ez volt a 100. mérkőzése a szigetországi válogatott edzőjeként.

Az angolok a jövő szerdai elődöntőben a 21 órakor kezdődő Hollandia-Törökország mérkőzés továbbjutójával találkoznak majd Dortmundban.

UEFA labdarúgó Európa-bajnokság

Negyeddöntő:

Hollandia – Törökország 2-1 (0-1)
Berlin, 70 091 néző. Vezette: Clément Turpin (francia)
Gól: De Vrij (70.), Müldür (öngól, 76.), illetve Akaydin (35.)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, De Vrij, Van Dijk, Aké (Van de Ven, 73.) – Schouten, Simons (Zirkzee, 87.), Reijnders (Veerman, 73.) – Bergwijn (Weghorst, 46.), Depay (Frimpong, 87.), Gakpo.
Törökország: Günok – Müldür (Celik, 82.), Akaydin (Tosun, 82.), Bardakci, Kadioglu – Özcan (Yokuslu, 77.), Ayhan (Kilicsoy, 89.) – B. A. Yilmaz, Calhanoglu, Yildiz (Aktürkoglu, 77.) – Güler.

Anglia – Svájc 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 5-3
Düsseldorf, Merkur Spiel-Arena, 46 907 néző. Vezette: Daniele Orsato (olasz)
Gól: Saka (80.), illetve Embolo (75.)
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Konsa (Palmer, 78.) – Trippier (Eze, 78.), Mainoo (Shaw, 78.), Rice, Saka – Bellingham, Foden (Alexander-Arnold, 115.) – Kane (Toney, 110.)
Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodríguez – Rieder (Zuber, 64.), Freuler (Sierro, 118.), Xhaka, Aebischer (Amdouni, 118.) – Ndoye (Zakaria, 98.), Embolo (Shaqiri, 109.), Vargas (Widmer, 64.)

(MTI)

Spanyolország-Franciaország összecsapás lesz a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében