Belga győzelem a románok ellen

belga

A belga válogatott 2-0-ra legyőzte a román csapatot szombaton a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, így az E csoportban két forduló után mindegyik együttesnek három pontja van.

A belgák – akik az első fordulóban meglepetésre kikaptak a szlovákoktól – egy távoli lövéssel nagyon gyorsan vezetéshez jutottak, de a románok hamar válaszolhattak volna. 

2. perc: a román térfél közepén labdát szerzett a belga együttes, majd Lukaku előbb Dokut hozta játékba, a visszakapott labdát pedig a 16-oson belülről visszagurította Youri Tielemans elé, aki 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).

A folytatásban nagy fölényben futballozott az előnyben lévő csapat, sokszor jutott el ellenfele tizenhatosán belülre, ott azonban körülményesek voltak a játékosok, rossz megoldásokat választottak és szerencséjük sem volt, így minden lehetőséget elpuskáztak. A helyzetek alapján több gólos belga vezetéssel kellett volna zárulnia az első félidőnek.

A második játékrész két román lehetőséggel indult, de aztán megint a belgák veszélyeztettek többet, Lukaku pedig a 63. percben majdnem a félpályáról kilépve megiramodott a labdával és futtából 16 méterről bal belsővel a jobb alsó sarokba lőtt. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a VAR lest jelzett. 

A belgák sok gólt szerezhettek volna, de mivel a 80. percig csak eggyel vezettek, a románok reménykedhettek az egyenlítésben, és egy-egy labdaszerzés után, kontratámadásból néhányszor komoly veszélyt is teremtettek. 

 80. perc: a belga kapus rúgta ki a labdát, amely gyakorlatilag átszállt mindenkin, Kevin De Bruyne csapott le rá és a kifutó román kapust megelőzve a hálóba kotorta (2-0).

A belga sikerrel viszont teljesen nyitottá vált a továbbjutás ebből a csoportból.

UEFA labdarúgó Európa-bajnokság

E csoport, 2. forduló:

Belgium – Románia 2-0 (1-0)
Köln, v.: Marciniak (lengyel)
Gól: Tielemans (2.), De Bruyne (80.)
Belgium: Casteels – Castagne, Faes, Vertonghen – Doku (Carrasco, 72.), Tielemans (Mangala, 72.), Onana, Theate (Debast, 77.) – De Bruyne, Lukaku, Lukébakio (Trossard, 56.)
Románia: Nita – Ratiu (Sorescu, 90.), Dragusin, Burca, Bancu – M. Marin (Olaru, 68.) – Man, R. Marin, Stanciu, Mihaila (Hagi, 68.) – Dragus (Alibec, 81.)

    Az állás:
1. Románia   2  1 – 1  3-2   3 pont
2. Belgium   2  1 – 1  2-1   3
3. Szlovákia 2  1 – 1  2-2   3
4. Ukrajna   2  1 – 1  2-4   3

    3. forduló (június 26., szerda):
Szlovákia-Románia, Frankfurt 18.00
Ukrajna-Belgium, Stuttgart 18.00

Ukrán fordítás és győzelem Szlovákia ellen