Hetven éve süllyedt el a Pajtás Balatonfüreden
1954. május 30-án, gyermeknap alkalmával a Pajtás nevű gőzhajó Siófokról indult Tihanyba Balatonfüred érintésével. A hajó a menetrendnek megfelelően indult, a látási viszonyok jók voltak.
A fedélzeten hat fős személyzet és körülbelül 170-175 utas tartózkodott
A tragédia okának legelterjedtebb változata szerint amikor a hajó Balatonfüredet készült elhagyni, éppen vitorlásversenyt tartottak a közelben, ami felkeltette az utasok érdeklődését, akik a hajó bal oldalára mentek, hogy lássák az eseményeket. A túl magasra átépített hajó váratlanul balra billent, majd imbolyogni kezdett. Az ijedt utasok emiatt jobb oldalra szaladtak, mire a hajó jobbra dőlt.
Az utasok ismét átszaladtak a bal oldalra, ennek hatására a hajó végleg balra dőlt és fel is borult. Heisz Pál kapitány ellenkormányozással próbálta megakadályozni a balesetet, próbálkozása azonban kudarcot vallott. A vitorlások és a környékbeli hajók azonnal megkezdték a mentést, ennek ellenére a tragédiának 23 (egyes források szerint 27) halálos áldozata, és több mint 50 sérültje volt, köztük rengeteg gyerek.
A balesetről nem volt szabad a valóságnak megfelelően beszámolni, az ÁVH éppen ott tartózkodó emberei a segítségnyújtás helyett a szemtanúk fényképezőgépeinek begyűjtésével törődtek. A korabeli újság, a Szabad Nép igyekezett kisebbíteni a tragédiát: összesen 12 áldozatról és néhány sérültről írtak.
A baleset után a hajót kiemelték, visszaépítették eredeti formájára, majd átkeresztelték Siófokra és újra szolgálatba állították. 1987-ben nyugdíjazták végleg.
Hatvan évvel később Illés Erzsébet csillagász emlékezett vissza a tragédiára
„Hatvan év után is tisztán emlékszem, ahogy felszálltunk a hajóra, és egyre többen lettünk. Már úgy tele volt a fedélzet, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni közöttünk. Ekkor fogott el a félelem, hogy nem bír el ez a hajó ennyi embert. A felborulástól kezdve azonban nem tudok tisztán visszaemlékezni semmire. Csak halvány, álomszerű foszlányok jelennek meg, hogy hogyan léptem át a fedélzet korlátját, hogyan másztam felfelé a hajó felfordult aljára, hogyan kerültem a mentésünkre érkező vitorlásba, hogyan másztam (ugrottam?) fel a magasan lévő mólóra. Aztán valami nagy kert zöld füvén (a Szívkórház, mint utólag megtudtam) voltunk nagyon sokan – mind csuromvizes ruhában. Valaki odajött, hogy nem fáj-e az arcom (nem fájt). Nem értettem, hogy miről beszél.
Akkor értettem meg, amikor később tükörbe nézve megláttam, hogy csupa piros folt volt az arcom. A hírekből hallottam utána, hogy a fűtő kiengedte a gőzt, hogy fel ne robbanjon a hajó. Ez a gőz csaphatott meg. A pszichológusok kérdéseit (nem sérültem-e lelkileg) sem értettem. Hát élek, mi bajom lenne, mi bajom lehetne? De azt utólag tudtam meg, hogy a fiúk egész éjjel őrt álltak kedves tanárunk, Miszlay István ajtajánál, mert féltek, hogy öngyilkos lesz. Hogyan mondja meg a szülőknek, hogy az ő gyerekeiket nem hozta haza az osztálykirándulásról?”
Forrás: origo.hu
Boldogság, Balaton és LEGO – Forgass a mobiloddal a Cinemira videóversenyre
