A nyíltan holokauszttagadó Mahmúd Ahmadinezsád tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Wesley János Lelkészképző Főiskola nyilatkozata Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök látogatása kapcsán. A MET egyház és felsőoktatási intézménye, a Wesley János Lelkészképző Főiskola súlyos aggodalmának ad hangot annak kapcsán, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre meghívást kapott és ott előadást tarthatott Mahmúd Ahmadinezsád, a nyíltan holokauszttagadó, antiszemita volt államelnök. Különösen is súlyosnak tartjuk az esetet most, amikor a rettenetes gázai-palesztin támadás, illetve az ukrajnai háború anyagi és erkölcsi támogatójának számító Irán egyik közismert személyét hívta meg a az egyetem, valamint a felsőoktatásért is felelős kormány a holokauszt 80. évfordulóján. A világbékét leginkább az fenyegeti, ha nem fogalmazunk egyértelműen háború és béke kérdésében, ha nem állunk egyértelműen a megtámadottak oldalán, ha nem figyelünk eléggé arra, hogy kiket választunk szövetségeseknek, kinek adunk akár csak egy egyetemi előadói lehetőséget. Meggyőződésünk, hogy a kormánynak azonnali lépéseket kell tennie ennek a súlyos hibának a korrigálására.

Budapest, 2024. május  9.

— Forrás: oltalom.hu

Ahminedzsád
Fotó: instagram.com/dolatebahar_com/