Orbán Gáspár felel az új Nemzetbiztonsági Tanács külpolitikai és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részlegéért

Orbán Gáspár

Hivatalosan semmiféle tisztséget nem tölt be a kormányzatban és sem szakirányú végzettséggel, sem szakmai tapasztalatokkal nem rendelkezik, de a hírek szerint már kapott egy szép nagy irodát a Karmelitában – írta meg a Szeged.hu.

Az új szervezet, amit a jogász és református presbiter Biró Marcell vezet, három ágra oszlik

carspod

Az első kettő, a hírszerzési és a katonai részleg már létezik, míg a harmadik, a külpolitikáért és a kényes diplomáciai ügyekért felelő alosztály megszervezését Orbán Gáspár koordinálja.

A VSqare-nek nyilatkozó kormányközeli forrás azt állítja, hogy minderre azért van szükség, hogy az apja rajta tarthassa a szemét Orbán Gáspáron, akiről a Direkt36 írta meg, mi is foglalkoztunk vele, hogy részt vett a Csádba küldött magyar katonai misszió megszervezésében. 

A VSquare szerint a küldetés Orbán Gáspár szerelemgyereke, startupként hivatkozik rá, és több hasonló projektben is gondolkodik

A források szerint őszintén hisz benne, hogy a távoli országokban kínálkozó, olykor szokatlan, máskor kockázatos lehetőségek kihasználásával növelni tudja Magyarország befolyását, respektusát és természetesen a bevételeit. Még ha ez azt is jelenti, hogy 200 katonát küld egy polgárháború szélén álló afrikai országba, emelte ki a Hvg.hu.

Azt viszont nem engedik Orbán Gáspárnak, hogy hivatalosan is tagja lehessen az általa felépített szervezetnek: attól tartanak, hogy a miniszterelnököt nepotizmussal vádolnák meg a politikai ellenfelei, ami nem lenne alaptalan. Nem hivatalosan azonban az apja szabad kezet adott neki, kikkel tölti fel az általa felépített testületet.

A VSquare forrása ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: 

„Ha a miniszterelnök rendhagyó esetekben a saját fiát bízza meg azzal, hogy végezzen el bizonyos kényesebb természetű feladatokat, azt el tudom fogadni. De mindenféle jogosítvány nélkül hagyni neki, hogy felépítsen egy szervezetet, az teljességgel abnormális.” 

Amikor a portál korábban megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát Orbán Gáspár megbízatásával kapcsolatban, Rogán Antal tárcája tagadta, hogy alkalmaznák a miniszterelnök fiát, csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.

Hivatalosan a Magyar Honvédség egy századosa, semmi több

ORBÁN’S SON ON A NEW SECRET MISSION: STAFFING THE “HUNGARIAN NSC”

A few months ago, we worked with Direkt36 and Le Monde to reveal how Viktor Orbán’s only son, Gáspár Orbán, is secretly involved in organizing a Hungarian military mission to Chad – but now it turns out that the story is even more mind-boggling. According to a government-connected source with direct knowledge of the matter, in recent months, Orbán Jr. has been heavily involved in setting up, organizing, and staffing a new national security body that is intended to become the Hungarian equivalent of the US president’s National Security Council (NSC) – despite him having no official position in the administration, previous experience, or qualifications to do so. “Gáspár Orbán has his own big room on the first floor of the Karmelita Monastery (father Viktor Orbán’s prime ministerial office) where at least half a dozen young professionals from lawyers to secretaries work under him,” the government-connected source told me, adding that “his father wants to keep him close and keep one eye on him.”

This is also the office from which Orbán Jr. organized his first pet project, the upcoming Hungarian military mission to Chad, to which Orbán Jr. regularly refers in conversations as a “startup.” Orbán’s son believes that such projects – he’s allegedly planning even more! – will help Hungary discover and capitalize on “opportunities” in far-away countries, bringing more influence, respect, and also financial gains to his country. Orbán Jr. was described as idealistically and enthusiastically believing that he’s serving Hungary’s interest by bringing in bold and unconventional ideas – such as sending 200 troops to African countries on the verge of a civil war.

Currently, and in complete secrecy, Orbán Jr. is busy setting up the office of the Prime Minister’s chief national security adviser. This is a recently created position filled by Marcell Bíró, a quiet and efficient bureaucrat who is said to lack political ambition and is fully trusted by Viktor Orbán. Bíró’s institution will basically oversee three branches, two of which – one dealing with intelligence and the other on military matters – already exist. Orbán Jr. is currently establishing the third one: a branch dealing with foreign policy and sensitive diplomatic matters.

This will be a department with a diplomatic team monitoring crisis situations 24/7 – plus, Orbán Jr. has further ideas to also set up a trade section to keep a lookout for business opportunities in far-away countries. Moreover, this new national security apparatus will also have a US-style situation room. While this all sounds pretty cool and cinematic, all is not the stuff of pictures for our young protagonist.

According to the government-connected source, Orbán Jr. is frustrated that he himself is not allowed to officially be part of this new organization – due to fears of public backlash over accusations of nepotism. Instead, Orbán Jr. was informally granted powers by his father to oversee the planning and establishment of this new national security body, including interviewing and hiring whoever he wants.

“If the Prime Minister tasks his own son with certain sensitive tasks in extraordinary situations, I could accept that. But letting him build an institution and giving orders to people, without any formal position or authorization, it’s just completely abnormal,” the government-connected source told me.

Previously, when I reached out for comment, Hungarian ministries and the Prime Minister’s Cabinet Office all denied to me that they employ Gáspár Orbán and claimed that he only has access to his father’s office because he is a family member. Officially, Orbán Jr. is just a captain of the Hungarian Defense Forces and it’s unclear what clearance he has.

Lázár János: háború, vagy béke, marakodás, vagy gyarapodás a választások tétje